Ahol véget ér az út {Befejezett}

10.rész:

A park felé igyekezve, néma csendben sétálunk egymás mellett de a légkör egyáltalán nem volt feszült köztünk. Sőt, kimondottan kellemes volt csak lépkedni anélkül hogy bármifajta erőltetett, kínos párbeszédbe bonyolódtunk volna. Soha nem gondoltam volna hogy Joseph képes csendben lenni, azt hittem ő tipikusan az a fajta ember akinek létszüksége mindig beszélni amikor csak teheti.

Kellemes tavaszias időnk volt, sétálásra pont ideális...matek tanulásra annál inkább. Abszolút nem volt kedvem a füzet fölé görnyedve, körzővel köröket rajzolgatni, már a könyvtárban se de egy napsütötte parkban ahol körülöttem mindenki szórakozik, pihen még annyira se vonzott a dolog.

Természetesen örültem hogy Joseph a könyvtárban gubbasztás helyett inkább a szabad ég alatt szeretne tanulni hiszen én is kényelmesebben érzem magam a fák között mint a poros polcsorok fogságában és még az se szegte kedvem hogy így nagyobb az esélye annak hogy valaki az ismerősim közöl meglát minket együtt.

A parkba megérkezve Joseph magához ragadta az irányítást és a park egy kihaltabb, bokrokkal körül ölelt része felé kezdett kalauzolni. Lövésem se volt arról hogy mit akarhat erre felé hiszen ez az ösvény egy zsákutcához vezet de amint az akadályokat képező sűrű bokrok elé érkeztünk Joseph teljes természetességgel vetette magát az ágak közé és hamarosan már csak egy fekete, mozgó kabát jelezte hogy éppen merre jár.

Fogalmam sem volt arról hogy mit csinál de abban teljeséggel biztos voltam hogy nem fogom önként és dalolva a szúrós ágak közé vetni magam hacsak nem kényszerítek így csupán némán figyeltem ahogy a kis herceg - hercegekhez abszolút nem méltó módon - utat tör magának.

Néhány perc elteltével az ágak zörgésének megszűnése jelezte számomra hogy a fiú átjutott a túl oldalra, alig fél másodperc elteltével pedig maga Joseph is feltűnt a bokor túl oldalán olyan külsővel ahogy soha nem gondoltam volna hogy látni fogom. Haja kócosan, tele faág darabkákkal és levelekkel meredezett az ág felé, ruháján szintén a természet maradványainak széles skálája tündökölt. Távolról se hasonlított egy gazdag, nemesi család örökösére de széles mosolyából megítélve ez őt egyáltalán nem zavarta. Viselkedése kurvára meglepett viszont ezt nem adtam tudtára.

- Na, nem jössz? - kérdezte lazán mintha éppen nem arra kérne hogy verekedjem át magam egy bokron a park közepén. Ahhoz képest hogy okos elég idiótán tud viselkedni olykor.

- Eszembe sincs átmászni egy bokron és összeszurkáltatni magam - feleltem kemény őszinteséggel majd homlokom ráncolva vártam mi lesz mr.előkelő következő lépése.

- Ahhoz hogy szivárványt láthass először el kell viselned az esőt - jegyezte meg bölcsen, szolid mosollyal az arcán. Intelligens szavai annyira nem illetek ebbe a szituációba mintha engem bele kényszerítenének egy habos rózsaszín ruhába. Akaratlanul is megjelent előttem a kép ahogy flitteres, baba rózsaszín estélyiben parádézok egy bálon aminek hatására muszáj felnevetnem. Joseph ezt a gesztusomat úgy értelmezte hogy ő rajta mulatok ilyen jól ezért szerepét kissé túl játszva bevágta a durcát.

- Ennek mi köze ahhoz hogy át akarsz küldeni egy szúrós bokron? - érdeklődtem némi éllel a hangomban hogy érzékeltessem vele, rohadtul nem áll szándékomban átmászni ezen a szaron.

- Pontosan az hogy néha muszáj kicsit szenvedni azért hogy utána valami csodásat láthass. Nem túl kellemes élmény de megéri - magyarázta majd sarkon fordulva eltűnt a növény takarásban. Itt volt a lehetőség hogy meglépjek rendhagyó magán matek órámról de a kíváncsiság, hogy mi féle „csodára" gondol Joseph arra ösztökélt hogy átverekedjem magam azon a terebélyes és szúrósnak ígérkező növényen. Elképesztő mikre rá nem tud venni ez a kölyök.

Magamban morogva, Josephet melegebb éghajlatra elküldve ugrottam neki a feladatnak s kezeimet magam előtt tartva igyekeztem minél több ágat kivédeni. Több kevesebb sikerrel. Nos, a bokor nem csak kívülről tűnt szúrósnak, valóban az volt.

Ahogy leküzdöttem az akadályt első dolgom a terep feltérképezése volt és hirtelen megértettem mire célzott Joseph azzal a szivárványos hasonlattal. A kis dús növényzettel körbe ölelt tisztás, ebben a napfényes, szélcsendes időben lenyűgöző látvány volt. Nem volt benne semmi extra mégse vágytam többre. Még Joseph is, ki rendíthetetlenül mosolygott a tisztás közepén állva jellegzetesen zsebre dugott kezekkel, furcsa mód, beleillet a képbe. Minden olyan álomszerű volt míg mr.előkelő szavaival össze nem zúzta az illúziót.

- Tudtam hogy be fogod adni a derekad - vigyorgott rám azzal a jól ismert önelégült mosolyával mire nekem azonnal viszketni kezdett a tenyerem egy-két pofonért. Ráférne már hogy valaki kicsit helyre tegye.