Ahol véget ér az út {Befejezett}

35.rész:

Sziasztok kedves olvasóim! (megint feltartalak tieket kicsit) Szóval, az a nagy helyzet hogy lenne egy bejelentésem, egy kérdésem, na meg egy 35.részem lejebb. Szóval, a bejelentés az hogy befejeztem a történetet. Word-ben, magamnak, végig írtam így már tisztán látom mennyi van még hátra. 5 rész plusz egy epilógus várható még. És itt érkezünk el a kérdés részhez. Tehát, hogy legyen? Rakjam fel naponta a részeket ezáltal 6 nap múlva fejeződjön be a történet VAGY maradjunk az eddigi rendszernél vagyis a szombati frissitésekknél így húzva az idő? A döntés a ti kezetekben van! Az az opció amely több szavazatot kap, az lép érvénybe. (Majd észrefogjátok venni melyik nyert) Ennyi lett volna ez a kis monológ, a válaszokat várom komiba, jó szórakozást a részhez :) 

***

- Caroline, lehet hozzád egy kérdésem? – szólalt meg váratlanul Joseph mellettem mire én ijedten rezzentem össze. Karjaink, amik csupán centikre voltak egymástól összeértek melynek hatására bizseregni kezdett a bőröm az említett területen. A mellettem fekvő fiú ebből szerencsére mit sem vett észre vagy csak jól titkolta a dolgot. Ugyanolyan pózban feküdt a kék eget tanulmányozva melyen épp akkor egy fehér, kóbor bárányfelhő úszott keresztül.

Egy bő fél percbe beletelt mire képes voltam összeszedni gondolataimat és reagálnom szavaira.

- Mondjad – préseltem ki ajkaim közül pár rövid szócskát engedélyezve neki hogy faggatásba kezdjen holott jogosan tartottam kérdéseitől. Különös érzéke van hozzá hogy pont abba a témába kérdezzen bele melytől tartok és emiatt rendszerint nem is tudok értelmes feleletet adni neki, nemhogy hazudni. Az esetek többségében ilyenkor szokott fordulópont beállni a kapcsolatunkban. Ezért is tartottam a következő percektől miközben ülésbe tornásztam magam mellette így menekülő üzemmódba kapcsolva.

- Mi az őszinte véleményed rólam? – kérdezte határozott, higgadt hangon pontosan olyan hanglejtéssel ahogy a rendőrök is szoktak beszélni kihallgatás közben. Kérdését követően hasizomból felhúzta magát ülésbe és elhelyezkedett a puha fűben velem szembe aztán jobb kezével gyöngéden megfogta államat majd felemelte fejemet hogy szemünk egyvonalban legyen. Nem szerettem a szemébe nézni, akkor sose tudok hazudni.

Egy öblös nyelést erőltettem le elszorult torkomon ezzel is időmet húzva ugyanis, akárcsak a többi esetben, Joseph ismét teleibe trafált kérdésével. Erre nem szabadott őszintén felelnem és nehéz lett volna úgy kikerülni hogy közben se ne hazudjak, se ne áruljam el valódi érzelmeimet.

- Hát....őszintén megleptél. Azt hittem csak egy lúzer kisherceg vagy aki soha nem szegné meg az etikettet de néha egész jó fej tudsz lenni – válaszoltam valamennyi idő elteltével. Szavaimat akár igazságvizsgáló géppel is ellenőrizhették volna, a gép nem jelzett volna ki semmit ugyanis minden betű amit kimondtam, igaz volt. A kapcsolatunk elején, még a korrepetálás előtt valóban azt gondoltam Joseph-ről hogy nem több egy nyomi kishercegnél viszont erre minden tekintetben rácáfolt ahogy egyre jobban megismertem. Most meg már ott tartok hogy szívesen beleugranék vele egy párkapcsolatban, sőt még az utcán is felvállalnám hogy ő a párom. De ez örökre csak egy buta képzelgés marad ugyanis a jelek szerint ő nem viszonozza érzéseimet.

- Oh, értem. Nos, hálás vagyok amiért jó fejnek tartasz – makogta ujjaival a füvet piszkálva. Mintha egy szemernyi csalódottságot is éreztem volna a hangjába de ez olyan valószínűtlennek tűnt hogy betudtam annak hogy a szerelmi csalódás miatt már mindenféle hülyeséget beképzelek magamnak. Joseph nem akar tőlem semmit! El kell ezt fogadnom!

- Amúgy, miért kérdezted? – puhatolóztam reménykedve hátha mégis van egy cseppnyi remény arra hogy több legyen köztünk barátságnál. A szembeülő fiú egy végtelennek tűnő fél percig gondolataiba merülve tapogatta az ujjai közt tartott fűszálat, hajtogatta, tekergette és közben némaságba burkolózva táncolt idegszálaimon. Néha annyit tud beszélni hogy legszívesebben leragasztanám a száját csakhogy végre befogja, erre pont most kell elhallgatnia mikor én kérem arra hogy fecsegjen. Tudtam hogy direkt erre játszik, imád bosszantani és ezzel a viselkedéssel sincs más célja éppen ezért nem mutattam semmi külső jelét annak hogy némasága miatt majd szétvet az ideg. Helyette inkább én is elkezdtem a fűszállak játszadozni. Ott ültünk, a tisztás közepén amit már jogosan hívhatnánk kettőnk helyének, egymással szembe és sorra oltottuk ki a fűszállak életeit azzal hogy letéptük őket miközben kérdésem ott lógott a levegőbe akár egy becsapódásra kész bomba.

- Csak...érdekelt a véleményed – felelte bizonytalanul hosszú percek elteltével mikor már kezdtem lemondani arról hogy választ kapok feltett kérdésemre. Mondjuk, ennél semmitmondóbb választ nem is adhatott volna. Bár az is igaz, ha normális választ adott volna, akkor az nem ő lett volna. Josep-hez hozzá tartoznak a semmitmondó és a nyakatekert válaszok amikkel pillanatok alatt őrületbe tud kergetni és ezt ő is nagyon jól tudja, ezért is alkalmazza olyan gyakran.

- Ha már témánál vagyunk, neked mi az őszinte véleményed rólam? – dobtam hozzá vissza a labdát mire izmai egy pillanatra megfeszültek, a füvet basszogató ujjai megdermedtek a mozdulatközepén és szemeit, melyek addig szórakozottan csillogtak, a földre tapasztotta viszont látszott hogy nem a pázsitot vizsgálja, fejben valahol távol járt. Ohh, csak nem megfogtam mr.nagyokost?!

- Nos....sokat változtál az első találkozásunk óta. Akkoriban nagyon zabolázatlan voltál, minden ellen lázadtál és minden második szavad valami obszcén kifejezés volt. Azzal az éneddel nagyon nem szimpatizáltam, ezt megvallom őszintén és egyúttal bocsánatot is kérek mivel nagyon félreismertelek. Ahogy elkezdtünk több időt együtt tölteni és barátságot kötöttünk, rádöbbentem hogy sokkal több van benned mint amennyit kimutatsz és ez nagy kár. Ha a világ látná milyen is vagy valójában, sokkal többen kedvelnének – mormolta el monológját végig a földhöz beszélve ezért erőteljesen hegyeznem kellett a füleimet ahhoz hogy megértsem szavait. Legszívesebben rákiabáltam volna hogy, nem egy kihallgatáson vagy! Ne kertelj itt nekem hanem mond ki amit akarsz! de végül lenyeltem szavaimat.

- Öhm...hát...izé...kösz, asszem – nyögtem ki zavartan közben idegesen a hajamba túrva amit Joseph meglepően nagy érdeklődéssel figyelt. Úgy csüngtek szemei a szőke hajamat szántó ujjaimon mintha nem egy teljesen hétköznapi tevékenységet végeznék.

- Caroline én...- szólalt meg hirtelen olyan hévvel a hangjában hogy egy pillanatra rémülten rezzentem össze. A jelenlétembe még sose emelte fel a hangját így arra következtettem hogy most valami fontos dolgot fog velem közölni. A kérdés már csak az hogy pozitív vagy negatív kijelentés készül tenni. Visszafojtott lélegzettel vártam hogy kinyögje végre mit akar mialatt ő elkapta tekintetem és rémisztő farkasszem küzdelembe invitált ezzel csak még inkább fokozva a feszültséget. Szívem olyan erősen vert hogy félő volt kiugrik bordáim közül, a vér lávaként áramlott ereimbe, tenyerem síkossá vált az izzadtságtól de nem mertem megmozdulni annak érdekében hogy megtöröljem nadrágomba. Féltem, ha egy centit is mozdulok azzal darabokra töröm az aurát amit Joseph kialakított ezzel a fél mondatával. – Caroline... - fogott bele ismét de a nevemnél tovább megint nem jutott. Idegeim már pattanásig feszültek, úgy éreztem, ha még egy másodpercig várnom kell akkor nem állok jót magamért és rákiabálok szegény fiúra hogy bökje már ki különben én rázom ki belőle de azt nem köszöni meg. Nem akartam őt bántani, képtelen lennék neki tudatosan fájdalmat okozni, mégis, ezzel a kis közjátékkal annyira felbaszta az idegeimet hogy nem bírtam józanul gondolkozni. – Én...én... - szólalt fel ismét dadogva mire alsó ajkamba harapva, kitágult pupillákkal vártam a folytatást ami ismét nem érkezett meg. Joseph, túl lépsz egy határt! – Én....az ördögbe is! Kedvellek!