Ahol véget ér az út {Befejezett}

22.rész:

A hirtelen jött érzelmek maguk alá temettek és a következő pillanatban azon kaptam magamat hogy sűrű hüppögések közepette regélem Josephnek a történteket aki komoly arccal, időnként bólintva egyet, némán hallgatja szavaimat. Meglepően jó hallgatóságnak bizonyult, egyszer se szólt közbe míg beszéltem amire én nem lettem volna képes fordított esetben. Véleményét és hangulatát csupán a mimikája tükrözte de az se mindig mert külön ügyelt arra hogy végig érzéketlen vonásokkal szuggerálja a fűben egy általa kiszúrt pontot. Nem nézett a szemembe, helyette a pázsitot figyelte merev tekintettel. Erre nem tudtam értelmes magyarázatot találni de nem is gondolkoztam a válaszon sokáig, lefoglalt hogy elzárjam könnycsatornáim amik megállíthatatlanul ontották magukból a sós váladékot. Sminkem már teljesen lefolyt, elképzelni se mertem hogy nézhetek ki és Joseph miért nem menekült még el a közelemből. Ahogy azt se értettem miért hallgatja végig panaszkodásom mikor nem kötelessége, simán felállhatott volna és nyugtatgatás helyett leléphetett volna de nem tette, ezzel teljesen összezavarva az amúgy is zavarodott elmémet. Mesélés közben még mindig az ölében ücsörögtem, a mellkasának dőlve és hallgattam egyenletes szívverését ami úgy hatott rám mint egy erős nyugtató. Ahogy ott üldögéltem, sírástól bedagadt szemekkel, zilált külsővel, hajamban különböző növényi maradványokkal és elfolyt sminkkel, Joseph szívritmusát hallgatva különös érzelmek kerítettek hatalmukba: úgy éreztem, sok-sok év után végre a helyemen vagyok. A régi énem újra a felszínre furakodott ám ezúttal nem fáradoztam azzal hogy vissza szorítsam, hagytam hogy kibontakozzon és átvegye az uralmat az érzéketlen Caroline felett. Hosszú évek után, végre megint ugyanaz a lány voltam akinek annak idején a szüleim a Caroline Dean nevet adták. Újra önmagam voltam.

- .....és most fogalmam sincs mit tegyek. Ha hozzá megyek ahhoz a köcsöghöz elvesztem a szabadságomat és esélyem se lesz az igaz szerelemre de ha nemet mondok, a szüleim örökre annak a mocsoknak a rabszolgái lesznek – mondtam szipogva mire Joseph a zsebébe túrt és előhalászva egy zsepit átnyújtotta nekem amit én egy halk köszönöm kíséretében el is fogadtam tőle. Ahogy az orromhoz emeltem hogy kifújjam annak tartalmát nem tudtam figyelmen kívül hagyni a tényt hogy még a zsepije is az ő jellegzetes illatát árasztja magából – mit válasszak? Mi a helyes döntés? – soroltam kérdéseimet zaklatottan mintha a fiútól várnám rá a választ holott tudtam, az egyetlen aki döntést hozhat ebben az ügyben, az én vagyok. Nekem kell a sorsomról döntenem, nem másnak hiába szeretném. És ez nem egy olyan dolog amit találomra kihúzhatok egy kalapból, komolyan meg kell fontolnom melyik mellett teszem le a voksot mert a döntés befolyásolja az egész életemet. Ahogy tudatosult bennem hogy lényegében a jövőmről kell döntenem, csak még rémültebb lettem és akaratlanul is közelebb furakodtam Josephez amit ő készségesen hagyott nekem. Nem tudtam eldönteni hogy amiatt ilyen elfogadó velem mert sajnál vagy mert ezt szeretné.

- A válasz ott vár rád, ahol véget ér az út – felelte titokzatosan miközben a távoli horizontot bámulta átszellemülve. Összefont szemöldökkel hajoltam el pólójától, felhagyva annak szaglálásával és értetlenül meredtem szemeibe.

- Mi van? Ezt mégis hogy érted? – faggattam szinte már kétségbeesve remélve hogy kiszedhetek belőle még egy pár infót ezzel a bizonyos „út végével" kapcsolatban ahol állítólag a helyes választ találom. Joseph arcomat fürkészve felkuncogott majd nyomott egy puszit jobb arcféltekémre mire én fintorogva taszítottam el magamtól. Nem azért mert nem esett jól a gesztusa – ijesztően jól esett, ha már itt tartunk és ez a tény kiborított – hanem mert úgy éreztem, csak a témát akarja terelni ezzel, ezt pedig nem hagyhattam – ne nyálazz össze hanem válaszolj! – szóltam rá erélyesen de válasz helyett most is csak egy pimasz mosolyt kaptam a fiútól. Joseph még csak nem is sejtette hogy az idegeim táncol és ha egyszer túlfeszíti a húrt akkor nem állok jót magamért – ne vigyorogj hanem beszélj! Hol van ez az „út vége"? Mégis melyik út vége? Térképet is adsz hozzá?

- Gondolkozz Caroline – beleborzongtam abba ahogy kiejtette a nevemet – a válasz itt van az orrod előtt – folytatta tovább a rébuszokban beszélést amivel az őrületbe kergetett. Az idegeim már így is pattanásig feszültek a tegnapi események hatására erre Joseph elkezd tovább hárfázni rajtuk. Külön idegesített hogy ő tud valamit az életemről – méghozzá egy elég fontos információt – amit én nem és nem hajlandó elmondani. Elejt róla pár semmit mondó információt aztán hagyja hogy falra másszak idegességembe. Milyen kedves. Ahogy magamba még egyszer lefutattam a párbeszédünket, szöget ütött fejemben a gondolat miszerint, ha Joseph tudja hol találom a választ a kérdésemre, vajon erről az egész érdek házasság dologról is tud e eddig. Talán ezért volt velem ilyen kedves, mert sejtette hogy ha a szüleim végre rászánják magukat arra hogy beavassanak a dolgokba, az eléggé padlóra fog küldeni és nem akart még rátenni egy lapáttal. Lehet ezért is engedi most hogy az ölében időzzek és összekönnyezzem a pólóját, valójában nem is kedvel csak sajnál. Márpedig nekem nem kell a sajnálata. Egy pillanatig eljátszottam a gondolattal hogy itt hagyom hiszen nem kíváncsi a panaszkodásomra de önző módon inkább maradtam mert túl jól éreztem magamat a karjai között. Nem akartam vissza menni a kegyetlen világba, inkább kiélveztem azt a megmagyarázhatatlan nyugalmat amit Joseph közelsége okozott, amíg tart.

- Falra mászok tőled és a hülye semmit mondó válaszaidtól – sóhajtottam őszintén közben fejemet vissza helyezve eddigi helyére. Ha most kívülálló látott volna minket biztos azt gondolná egy pár vagyunk pedig ez messze áll az igazságtól. Néhány hete, a világ összes pénzével se tudtak volna rávenni arra hogy ilyen intim közelségbe kerüljek Joseph-el de azóta sok minden történt. Az életem a feje tetejére állt, az érzelmeim összekuszálódtak. Nem maradt egy biztos pont se az életembe amibe belekapaszkodhatnék mentőövként hogy ne zuhanjak a víz dühös hullámai közé. Szempilláim alól felkukkantottam Josephre aki engem figyelt szelíd mosollyal az arcán. Ez valami idióta jel akar lenni?