Ahol véget ér az út {Befejezett}

18.rész:

- Macy! Elragadóan fest – mondta a férfi bájologva miközben lovagiasan lehelt egy apró csókot anyu kézfejére ki a gesztust pironkodva fogadta de esküdni mertem volna arra hogy reakciója nem volt őszinte. Ez volt a pont mikor még inkább összezavarodtam. Egyik oldalról nem érettem honnan ismerik az őseim ezt a „nemesi urat", a másik oldalról meg hogy, ha egyikük se szívleli akkor meg mi a fészkes fenét keresünk itt. Legújabb tudomásom szerint nem szenvedünk anyagi gondokban, ha meg mégis így volna, anyuék előbb ugranának ki az ablakon minthogy kölcsön kérjenek bárkitől is szóval a pénz ki lőve így marad....a nem tudom mi. Leginkább semmi.

- És Caroline! – nézett ezúttal rám anyu válla felett majd kikerülve őt elém lépett és megismételte ugyanazt a mozdulatsort mint felmenőmnél azzal a különbséggel hogy mindvégig a szemembe nézett mire nekem borsózni kezdett a hátam az átható tekintetétől. Meg kellett állapítanom hogy ebből a fazonból egyszerűen sugárzik a gonoszság. – Még elbűvölőbb vagy mint emlékeztem – jegyezte meg egy hatalmas vigyorral az arcán, én pedig ezen gesztusát egy kényszeredett mosollyal viszonoztam és imádkoztam hogy ne vegye észre hogy legszívesebben sarkon fordulnék és egyenesen haza rohannék. De mindezek mellett nem tudtam szemet hunyni az előtt hogy ő már látott engem valamikor. Próbáltam kutakodni memóriámba, beazonosítani az ürgét de minden igyekeztem ellenére csak nem akart beugrani hol volt „szerencsém" vele találkozni. Már éppen rá akartam kérdezni hogy mégis honnan a fenéből ismerem engem – egyáltalán miért ismer engem – de anyu szúrós tekintetét látva mellyel a fickó mögül méregetett inkább visszanyeltem szavaimat és csupán egy köszönömöt nyögtem ki a lehető leghitelesebb hangon. Mit kell mondjak, nem volt könnyű mivel frászt kaptam a férfitól.

- Nos, hölgyeim és uram, a vacsora tálalva – csapta össze kezeit színpadiasan mosolyogva aztán sarkon fordulva intett egyet kezével hogy kövessük miközben elindult előre a szűk folyosón. Néhány kanyart követően egy étkezőben kötöttünk ki melynek ablaki egy csodás medencére néztek minek vize gyengéden fodrozódott a szélnek köszönhetően. A medence körül napágyak álltak, az egyik támláján egy fekete feliratos törölköző lengedezett, amiből arra következtettem vendéglátónk délután oda kint időzött. A terasz négy sarkában egy-egy faragott márvány oszlopon régies utcalámpákra emlékeztető lámpások ácsorogtak ezzel hangulatossá téve az egész helyet. Őszintén megvallva, el tudtam magamat képzelni egy szép holdfényes estén oda kint ücsörögve és koktélt iszogatva.

- Tetszik a kilátás? – törte meg ábrándozásomat egy mély tónusú férfihang ami kellemetlenül közelről jött. A hirtelen hangra rémülten ugrottam egy aprót közben ösztönösen a szívemhez kapva mire a férfi –kinek azóta se derült ki a neve – azonnal szabadkozni kezdett, én pedig győztem nyugtatgatni hogy semmi gond, nem haragszom. Amint ez megtörtént a férfi visszavezetett a beszélgetés fonalát oda ahonnan elindult mielőtt rám hozta a frászt.

- Igen, gyönyörű – mondtam őszinte csodálattal ami valószínűleg az első őszinte cselekedetem volt mióta anyámékkal átléptük a ház küszöbét.

- Reméltem hogy elnyeri tetszésed – suttogta szinte a fülembe mire én megborzongtam de egyáltalán nem azért mert ennyire tetszett volna a mutatványa. Gyorsan arrébb csúsztam hogy az 5 méter távolság meg legyen köztünk amit láthatóan a férfi nagyon szórakoztatónak talált. Legalábbis a mosolya erről árulkodott. – Gyere, csatlakozz hozzánk az asztalnál – váltott vissza hivatalos hangnembe majd lassan elsétált mellettem külön ügyelve arra hogy közben karja hozzá érjen az enyémhez. Ekkor már nem tudtam másra gondolni csak hogy ez a férfi flörtöl velem holott ez teljesen szürreállis volt. Mégis mit akarna egy ilyen öreg fószer tőlem? És mért pont a szüleim jelenlétében környékezne meg? Persze, én is hallottam a kapuzárási pánikról de sose gondoltam volna hogy egyszer én esek áldozatául ennek az egésznek. De egy estét kibírok, többet úgyse találkozom ezzel a férfival, legalábbis ha rajtam múlik biztosan nem.

Egy fejrázással visszazökkentettem magam a valóságba majd egy utolsó mély levegőt véve elszakítottam magam a víz megnyugtató látványától és lábaimat sétára ösztökélve oda lépdeltem az étkezőasztalhoz. Lehuppantam anyu mellé aztán kesernyésen nyugtáztam hogy velem szembe pont a férfi ül amit kénytelen voltam lenyelni ugyanis túl feltűnő lett volna ha megkérem anyámat, cseréljünk helyet. A férfi jó étvágyat kívánt amit mi a szüleimmel kórusban viszonoztunk aztán mind neki álltunk enni, percekig csak a kanál fémes csilingelése és apu alig hallható szürcsölgetése.

A kínos csendet végül apu törte meg azzal hogy erőltetett társalgást kezdeményezett a házigazdával valami üzleti ügyről így anyuval mi nem tudtunk hozzá szólni a témához amit én nem is bántam annyira. Végig azon gondolkoztam hogy milyen kifogással tudnám kimenteni magamat a vacsora további része alól de a ház fogság miatt bulira nem hivatkozhattam, a suli témán anyuék pedig azonnal átláttak volna szóval be kellett látnom, saját magamat kergettem zsákutcába.

A hideg futott végig a hátamon amikor vártatlanul egy kezet éreztem meg meztelen térdemre simulni mire az ízletes párolt hús falatka melyet eddig rágcsáltam megakadt a torkomon. Kezemet a szám elé emelve megpróbáltam vissza köhögni a makacs falatot miközben észrevétlenül az asztal alá nyúlva keményen lelöktem a hapsi kezét onnan ahol semmi keresni valója. Te jó ég....már megint mibe kevertem magamat?