Korkülönbség

19 fejezet

Másnap reggel:

*Szebasztian szemszögéből*

Bár mennyire is utálom felébreszteni az imádnivalóan alvó Britet most mégis muszáj lesz.
-Szerelmem!-adok puszit arcára.-Ideje felkelni!
-M-m-mi történik?-asitja nyújtozkodas közben.
-Semmi nem történt Kicsim! Csak 10-ig el kell hagynunk a szállást!
-Es mennyi az idő?
-Nyolc óra van!-mondom miközben derekát fogva hasára fekszem.
-Ha iszunk egy erős kávét hajlandó vagyok felkelni.-mondja ellentmondást nem tűrve.
-Szerencsere már lefoztem!
-Te egy isten vagy Kicsim!-simogatja meg a hajam.
-Tudom de nem csak a kávé főzésben!-harapom meg óvatosan hasát.
-

Auu hogy lehet valaki már reggel ilyen perverz!-mondja nevetve és lelöki hasarol a fejem.
-Nem tehetek róla Kicsim hogy már reggel jól nézzel ki!-adok puszit a szájára.
-Menjunk inkább kávézni!-pattan fel az ágyból.
-Igenis főnökasszony!-nevetek. O pedig kinyújtja a nyelvét.-Csak be ne kapjam!-lepek vele szembe és szorosan magamhoz húzom derekanal fogva. Majd hosszú nyelves csókkal jutalmazzom.
-Na mostmár kérem a kávém!-mondja miután elválunk egymástól.
-Jo jó rendben! De áruld már el nekem mióta is vagy te ennyire kávéfüggő!
-Ugy 12 éves korom óta!-mondja miközben már a kitöltött kávéját kortyolja.
-Ugye tudod hogy ez nem túl egészséges!
-Ez is csak egy dolog amihez régen menekültem aztán függőségé vált. De anyám rahagyta annyival hogy inkább kávé mint drog! De a részeges esteimrol még mindig nem tud!-rantja meg vállát.
-Kicsim!-fogom meg kezét az asztal felett.-Mibol kellett neked menekulnod?-nézek rá aggódva.
-Sok mindenből... a suliba mindig bántottak sosem voltam elég jó! Anyameknak sem tudtam soha megfelelni! Aztán volt egy csomó hullámvölgy az edzésben is! De mindegyiken túl léptem egyedül. Közben mindenkit elloktem magamtól ahogy ők is engem. És most itt vagyok barátok nélkül de veled.-itt elhallgat egy percre. Mely levegőt vesz majd folytatja.- Ha aznap este nem találkozunk már lehet hogy nem élnék.-Lesuti a szemét és kavejara nézz.-Sokat gondolkodtam anak idején öngyilkosságon.-suttogja.
Nekem ettől könnyek szöktek a szemembe felálltok és leguggolok mellé.
-Kicsim!-tettem combjara a kezem és elkezdtem simogatni.- Elsem tudom hinni min mentél keresztül! De mostmár itt vagyok hagyd hogy segítsek rajtad! Már nem vagy egyedül!-latom hogy sír. Ezért felallok és magamhoz szoritom.
-Szeretlek!-suttogja mellkasomba.