22 fejezet

52 2 0
                                    

*Britani szemszögéből*

Másnap:

Egy hét múlva kezdem tanulmányaimat az új iskolában. Lovas oktatóknak fogok tanulni. A nyolc általánoson át bicegtem. Nem voltam túl jó tanuló sőt egyáltalán nem. Mindig csak abból a tárgyból tanultam ami érdekelt. De mind1 felvettek ahova akartam menni szóval nincs gáz.
-Kicsim!-nezek az éppen reggelijet fogyasztó Szebre.
-Mond drága!-mondja teli szájjal.
-Egy hét múlva kezdődik a tanév! Neked pedig el kell kezdeni dolgozni! Felvettek már valahova?
Szeb nagyot nyelt utána Mikera és Violara pillantott.
-Figyelj!-fogta meg kezem az asztal felett.- Igazából felvettek de...
Itt óriási szünetet tartott
-De mi??!-itt már kezdtem ideges lenni.
-De tudod hogy nagyon jó tanuló voltam és osztályelső is voltam ezért... külföldre hívtak dolgozni!-nyogte ki végül.
Én itt hallottam ahogy a szívem osszetorik. Viszont egyszerre örültem is.
-Brit?-razta meg a kezem Szeb.- Minden rendben?
-P-persze! Na és elfogadtad az állást?
-Egyenlore még nem! Először szerettem volna megbeszélni veled!
-Hat hajrá fogad el!-mondtam azzal felálltam az asztaltól.
-Brit várj már!-futott utánam Szeb.
Én bementem a szobába osszerogytam a földön és sírtam.
Szeb amint beért a szobába becsukta az ajtót mellém ült és magához szorított. Néha meg puszilt közben ringatott.
-Nem muszáj elmennem! Itt maradhatok!
-Nem ez nem megoldás! El kell menned ez óriási lehetőség! Egyszerűen ott a helyed! Büszke vagyok rád! Csak mégis fáj a tudat hogy messze leszel tőlem! Hova hívtak dolgozni?-haraptam be alsó ajkam.
-Csehorszag!
Ekkor hirtelen levegőért kaptam.
-Shh! Próbálj meg megnyugodni! Gyere feküdj fel az ágyra!
Nagy nehezen felálltam. Olyan mintha hirtelen ólom súlyok lennének rajtam.
Elfekudtunk az ágyra. Szeb hátulról átölelt. Csak csendben fekudtunk ott. Mind a kettőnknek fel kellett dolgozni a történteket.
Aztán hirtelen sötét lett.

*Szebasztian szemszögéből*

Lassan kiosontam a szobából. Brit egy idő után elaludt. Hála az égnek van mit feldolgoznia.
Kint már várt rám Mike és Viola.
-Na Mizu? Rendben van az unokahugom?
-Nem tudom!-turtam hajamba.-Most alszik de nagyon megviseli a dolog! Lehet hogy inkább nem megyek. Maradok itthon vele. Nem akarom itt hagyni. Hiszen annyira szerettem!
-Szebasztian!-lepett mellém Mike.- Értem hogy szeretted de nem mondhatsz le egy ilyen lehetőségről! Ilyenre nagyon kevés embernek van lehetősége! Élni kell vele! Britanival meg tudjátok tartani a kapcsolatot! Meg ha úgy van akkor haza tudsz jönni vagy ő megy ki hozzád! Mindent meg lehet oldani! Mi is sokáig táv kapcsolatban éltünk Violaval és látod itt vagyunk!
A szemem meg telt konnyel át oleltem a batyamat.
-Koszonom!-suttogtam.
-Ugyan öcsi!-veregette meg hátam Mike.

KorkülönbségWhere stories live. Discover now