21 fejezet (18+)

87 2 0
                                    

*Britani szemszögéből*

Másnap:

A tegnap estét Szeb végéig aludta. Sőt még ma reggel is aludt. Mi pedig úgy döntöttünk Violaval hogy elmegyünk vásárolni. Megfőzzük a fiúk kedvencét (bolognai spagetti). Kicsit elhúzódott a vásárlás így körülbelül négy óra volt mire hazaértünk.
-Hat ebből már csak vacsora lesz!-mondtam nevetve ahogy beléptem az ajtón. De amit láttam attól egyből nem akartam nevetni.
-Ti meg mit csináltok itt!?-uvoltok a nappaliban ülő fiúkra. Az asztalon üres üvegeket sorakoznak. A fiúk kezében pedig egy-egy sör van.
- Ó sziasztok csajok!-mondja Mike.
-Hello!-koszonunk vissza keresztbe font karral Violaval.
-Na fiúk ennek itt van vége!-harsan fel Viola.-Mike te velem jössz! Brit te pedig vidd el Szebasztiant.
Bementünk a szobába. Becsuktam az ajtót majd hatammal neki tamaszkodtam. Szeb leült az ágy szélére majd rám nézett.
-Gyere ide egy pillanatra!-nyujtotta ki kezét. Én pedig oda léptem hozzá. Szeb az ölébe húzott és elkezdte nyakamat csókolni.
- Ha az alkoholt elvetted tőlem akkor legyél te a búfelejtőm! Kérlek!-suttogta fülembe.
Én erre nem válaszoltam csak szájára tapasztottam a szám erre ő belenyogot csokunkba.
-A vacsora nem fogja megfőzni magát!-mondtam mikor elváltam tőle.
-Én most téged akarlak megenni!-kezdett egyre vadabban csókolni. Egyszer csak egy hirtelen mozdulattal maga alá fordított és felém magasodott. Szépen lassan eltűnt közölünk minden ruhadarab. Szeb óvszert huzzot majd belém hatolt. Minden döfésében éreztem a lelkében nyomorgó fájdalmat. De nem érdekelt érezni akartam azt amit ő, nem akartam hogy egyedül szenvedjen.

Fél órával később:

Miután végeztünk el mentünk tusolni. Viola és Mike még nem jöttek ki a szobából. Szerintem ők is hasonló képen dolgozák fel a dolgokat. Én neki akartam állni a fozesnek de Szeb azt mondta beszélni szeretne velem.
-Gyere ide!- nyújtotta felém két kezét az ágyban fekvő Szeb. Én befeszkeltem magam kezei közé.
-Figyelj Baba!-adott puszit fejem tetejére.-Ugye nem érzed azt,hogy most kihasznaltalak!?-szoritott magához aggódva. Elhelyezkedtem hogy szemébe tudjak nézni. Egyik kezemmel megsimitottam arcát.
-Egyaltalan nem! Még így is hogy a lelked szenved még így is vigyáztal rám! Nem voltál erőszakos! A barátnőd vagyok ez teljesen normális hogy néha szükséged van a testi együtt létre velem! Velem és nem mással mert akkor agyon csaplak!-nyujtottam ki nyelvem rá.
-Ilyen eszedbe se jusson! Nekem te vagy az egyetlen!-olelt magához még szorosabb. Pár perc múlva megszólaltam.
-Nem megyünk ki főzni?
- De menjünk! Mi finomat csinálunk?-ugrott ki az ágyból.
-Bolognait!
-Uuu az a kedvencem!-ugrandozott mint egy kisgyerek.-Na akkor menjünk legyen kész minél előbb!-huzott magával a konyhába.

1 órával később:

Elkészült a kaja. Bekopogtam Violaekhoz. Együtt meg vacsoraztunk és közben nagyon jót beszélgettünk. Talán mégsem lesz olyan nehéz ez a probléma feldolgozás. Csak az kell hogy együtt legyünk.

KorkülönbségWhere stories live. Discover now