sokkal több.

10.fejezet

Másnap reggel egyedül ébredtem, anya nem volt mellettem. A szemem nagyon fájt, ahogy fejem is. Összeszedtem magam, kikeltem az ágyból és megágyaltam. Kinyitottam az ablakot, hogy beengedjem a friss levegőt és csodálkoztam, hogy nem süt a nap, sőt még el is kezdett esni az eső.
Úgy döntöttem, felöltözök és valami elegáns ruhát akartam felvenni, ami illik egy beiratkozáshoz, viszont azért mégis legyen laza. Egy sima fekete farmert vettem fel egy fehérhaspólóval majd rá vettem egy fekete blézert, cipőnek pedig a fehér Nike-mat vettem fel.
Elmentem a fürdőbe, felrakta egy kis sminket, hogy ne legyen ennyire nyúzott a fejem, de sajnos a karikák a szemem alatt így is megmaradtak. A hajamat felfogtam, nem volt kedvem kivasalni. Összeszedtem még pár cuccot, ami szükséges lehet a beiratkozásnál, majd elindultam reggelizni.
Amikor a konyhába értem meglepetten figyeltem, hogy mindenki az asztalnál ül. Köztük Reed is, akire csak éppen rá pillantottam, de nem szenteltem neki különösebb figyelmet.
Daniel az asztal végénél ült, mellette anya a másik oldaláról pedig Ethan, aki anyával volt szemben. Ethan mellett ült. Will és úgy Reed, anya mellett ült Lily, aki Willel volt szemben. Nekem nem jutott más, mint Reeddel szemben leülni.
-Jó reggelt kicsim, gyere ülj le reggelizni. – szólított meg anya.
-Jó reggelt. Köszönöm nem, szerintem már így is késésben vagyok, meg amúgy sem vagyok éhes.
-Miért hova mész? – kérdezi Daniel.
-Édesem, nem emlékszel? Ma van a beiratkozás. – szólt neki anya. Daniel a homlokára csapott.
-A francba Mia, ne haragudj teljesen kiment a fejemből.
-Semmi baj, tényleg. Majd hívok egy Ubert.
-Nem arról szó sem lehet, átrakom a megbeszélésem és kész. – tiltakozott.
-Nem kell, tényleg meg tudom oldani.
-Akkor majd valamelyik fiú elvisz téged. – Daniel Willre és Reedre nézett.
-Rám ne nézz, bocs apa de Emberrel találkozom. Három nap és megyek vissza Orlandoba így minden percet kihasználunk még. – szólalt meg Will.
-Majd én elviszem. – szólt Reed, de nem nézett rám.
-Nem kell. Ne fáradj vele biztos neked is van jobb programod, majd hívok egy Ubert. – tiltakoztam, semmi kedvem nem volt Reeddel menni.
-És mégis miről? – tette fel a kérdést Reed.
Igen betalált. El is felejtettem, hogy tegnap tönkre tette a telefonomat.
-Megoldom. – vontam meg a vállam.
-Nem gáz, elviszlek. Amúgy is nekem is be kell mennem beszelni az edzővel.
-Szuper! Probléma megoldva. – csapta össze a két tenyerét Daniel.
Ja szuper, ki kell bírnom Reeddel egy teljes délelőttöt.
-Én végeztem is, te készen vagy? – kérdezi Reed.
-Igen.
-Akkor öt perc és indulunk. – mondta majd felállt az asztaltól és felment az emeletre.
Ténylegesen öt perc múlva le is jött és elindultunk. Kiléptünk az ajtón és rohantunk a kocsihoz, mert már nem csak csepergett az eső, hanem szakadt. Kicsit Seattle-re emlékeztett.
Elindultunk, de én egy szót sem szólta. Féltem, ha megszólalok, vagy könnyek áradata jön vagy pedig szavak áradata, amiből szintén nem sült volna ki semmi jó. Végül a csendet Reed törte meg.
-Nézd Mia. Ami tegnap este történt azt sajnálom. Nem akartam tönkre tenni a telefonodat.
-Nem gáz. – csak ennyit bírtam kinyögni.
-De nagyon is gáz. Ígérem veszek neked egy újat.
-Nem kell. Tényleg.
-Mia, kérlek. Csak mondj valami értelmeset, ne csak ilyen két szavas válaszokat adj. Kiabálj velem, mondd meg a magadét, üss meg ha kell csak mondd el mi zajlik benned.
-Nem ütlek meg mert vezetsz.
-Addig félre állok, ha ez kell neked. Csak kérlek, mondd el mit érzel, mit szeretnél.
-Csöndet. Csöndet szeretnék.
Azzal Reed csöndben maradt és csak vezetett tovább. Az út hátralévő részében nem szóltunk egymáshoz. Én csak bámultam ki az ablakon, meredtem a semmibe és próbáltam kikapcsolni az agyam.
Nem utaztunk sokat, körülbelül negyedóra múlva a sulihoz is értünk.
Kiszálltama kocsiból és a fedett rész alá rohantam, ahol bevártam Reedet, mert még mindig zuhogott az eső és csak ő tudta itt a járást.
-Mr. Royal az igazgató, oda kell mennünk ugye? – kérdezte Reed, de nem pillantott hátra csak ment előttem.
-Igen.
Két lépcsőforduló és egy hosszú folyosó után megérkeztünk az irodához. Először a titkárnőhöz léptünk be.
-Üdvözlöm Margaret. Hogy van? – szólt Reed mosolyogva egy idős hölgyhöz.
-Á Reed, nem hittem, hogy most is itt foglak látni. Vagy már is bajba keveredtél? – mosolygot vissza a hölgy Reedre.
-Nem dehogy is, hiszen még élvezem a nyarat, de szeptemberben találkozunk, valószínűleg. – mondta Reed röhögve. – Most Mia-t hoztam el, hogy beiratkozzon. – a hölgy rám pillantott és kedves mosoly nem ült le az arcáról.
-Amelia ugye? – kérdezte a hölgy.
-Igen, Amelia Watt, de inkább csak Mia. – üdvözöltem és kezet nyújtottam.
-Szia kedveském, én Margaret vagyok a titkárnő. Mr. Royal már várja magát, fáradjon csak be. – azzal a mögötte lévő ajtóra mutatott.
Beléptem az irodába, megpillantottam az igazgatót és kellemesen csalódtam. Egy zsémbes öregembernek képzeltem el, de helyette egy középkorú mosolygós arcú férfi volt az irodában. A haja barna volt, de már látszódtak az ősz hajszálak. A szeme is barna volt, szemüveget viselt. Az arcán kis borosta ült. Egy kék inget viselt kék zakóval, de nyakkendő nem lógott a nyakába.
-Amelia? – szólalt meg végül.
-Igen, de a Mia-t jobban szeretem.
-Akkor Mia. Üdvözöllek és Mr. Royal vagyok, kérlek foglal helyet. – kezet ráztunk, majd leültem az asztalával szemben.
-Nos Mia, igazából mi már minden szükséges papír megcsináltunk és anyukád is alá írta már őket, téged azért hívtunk be, mert el kell döntened, hogy milyen iskolai tevékenységben szeretnél rész venni, illetve, még alá kéne írnod az iskola házirendjét.
-Milyen lehetőségek vannak? – kérdeztem.
-Sok minden, ami azt illeti. Van tánc, pom-pom csapat, van kémia szakkör, van dráma szakkör, van futás és – meg se vártam, hogy végig mondja, amit akar.
-A futás, az tökéletes lesz. – mondtam mosolyogva.
-Szóval szeretsz futni? A másik iskoládban is futottál esetleg?
-Nem, viszont minden reggelt futással indítok. Van, hogy napközben is elmegyek, ha az időjárás és az időm engedi.
-Ez remek, örömmel hallom. Akkor beírunk téged futásra. A házi rendet kérlek itt írd alá. – mutat a szaggatott vonalra, aláírtam majd visszaadtam neki a papírt meg a tollat. – Amit még nagyon fontos tudnod, hogy egyenruhát hordunk. A St. Brendan színei zöld és fehér, ami annyit foglal magába, hogy kapsz egy fehér inget meg egy zöld nyakkendőt az iskola logójával, illetve kapsz még egy fehér zöld kockás szoknyát és egy ugyan ilyen kockás nadrágot is, te döntöd el éppen melyiket fogd felvenni. Kapsz még egy blézert is. Télen természetesen a saját kabátidban járhatsz, minden nap ezt az egyenruhát kell hordanod, kivéve a tanév egy napján, amit mindig a végzősök döntenek el, hogy mikor ne legyen rajtatok. Érted ugye?
-Igen, persze. És ezt a ruhát mikor kapom meg?
-A héten meg fog érkezni, oda küldjük hozzátok.
-Rendben van.
-Van valami kérdésed esetleg?
-Nincs, köszönöm.
-Nos ez esetben, üdvözöllek a Brendan-ban!
-Nagyon szépen köszönöm. Viszont látásra. – azzal kezet ráztunk és távoztam az irodájából.
Amikor kiléptem Reed nem volt sehol, kicsit aggódtam, mert nem ismertem a sulit és féltem, hogy eltévedek.
-Viszlát Magaret.
-Viszlát Mia. Reed az edzőjével beszél, ha gondolod várd mega folyosón.
-Köszönöm. – azzal mosolyogtam rá, amit ő egyből viszonzott is és távoztam az irodából.
A folyosón vártam Reedre, sétálgattam, nézelődtem. Megálltam egy üveges szekrény előtt és nézegettem a képeket. Az egyik képen egy ismerős szempár nézett vissza rám, Reed volt az, ahogy fogja az arany box kesztyűt és a magasba emeli. Tudtam, hogy boxol de nem gondoltam, hogy versenyszerűen.
Tovább sétáltam, majd a képeken Willt is észrevettem, a csapatával volt lefényképezve, akik szintén egy kupát emeltek a magasba. Nem tudtam, hogy Will is ennyire sikeres a fociban. Majd kilyukadtam a régi fényképeknél. Tudtam, hogy nem fogok ismerni senkit még is végig nézegettem őket, aztán felfedeztem Danielt, legalábbis azt hiszem, hogy ő az. Ez a srác is egy kupát emel a magasba, de ő futó versenyt nyert meg. Csodálkoztam, mert Daniel sosem említette olyasmit, hogy szeret futni.
-Á hát itt vagy, már kerestelek. – szólalt meg Reed.
-Nem tűntem el.
-Igen látom. Na mehetünk?
-Igen. – még visszanéztem a képre. – Az ott az apád?
-Igen. imádott futni.
-Nem is mesélt még róla, ráadásul nyertes volt.
-Igen, mint itt minden Jacobs. – öntelt vigyor ült ki az arcára.
-El vagy szállva magadtól, Jacobs. – forgatom meg a szemem, de nem tudtam nem mosolyogni rajta. – Na induljunk, fáradt vagyok.
Ahogy kiléptünk a suliból láttuk, hogy az eső még most sem csendesült, sőt mint ha jobban esne, mint amikor meg érkeztünk.
Beszálltunk gyorsan a kocsiba, majd leráztuk magunkat, persze amennyire lehetett. Útnak indultunk, de a nagy eső miatt csak nagyon lassan tudtunk haladni, nem örültem neki, mert így több időt kellett Reeddel töltenem és persze ismét kapott az alkalmon és megtörte a csendet.
-Mia, tényleg baromira sajnálom a tegnap estit.
-Meg mondtam, felejtsük el.
-Nem így működik Mia. Látom, hogy nem vagy önmagad. Kérlek, könyörgök áruld el mi zajlik le benned.
-Nem szeretnék róla beszélni Reed. – elfordultam az ablak fele, tudtára adtam, hogy nem akarok beszélni vele, de ő nem adta fel.
-Kérlek beszélj róla, ne nyomd el magadban. Ne zárkózz el tőlem. – nem válaszoltam neki, de Reed nem adta fel. – Akkor mesélj nekem.
-Mit meséljek? – horkantam fel.
-Tegnap este, amikor dühömben földhöz vágtam a telefonodat, megrezzentél és ösztönösen magadat védted. Miért?
-Csak képzelted Reed. – ráztam meg a fejem, pedig tudtam, hogy igaza van.
-Nem képzeltem Mia. Ösztönösen a kezeddel védeni kezdted az arcod.
-Akkor biztos csak ijedtemben. – könnyek gyűltek a szememben, mély levegőt vettem és felfelé néztem, hogy ki ne hulljanak.
-Mesélj nekem Mia, bízz meg bennem.
-A bizalmat ki kell érdemelni és ami azt illeti te a közelében nem vagy.
-Tudom, ezért kérlek, hogy mesélj nekem.
-Jól van, elmesélem. – magam sem tudom miért, de valahogy sikerült rám hatni, hogy nyíljak meg neki. – Tavaly nyáron összejöttem egy sráccal, Alexnek hívják. Alex először kedves volt, közel sem volt olyan szörnyeteg, mint a kapcsolatunk végén. Nem volt hosszú kapcsolat, de azt hittem sosem sikerül kiszállnom belőle. A lényeg, hogy túlságosan féltékeny típus volt, ha csak rám nézett egy fiú már megvoltam gyanúsítva, hogy én megcsalom, ami persze nem volt igaz. Aztán egyszer haza kísért egy buli után, feljött a szobámba és le akart velem feküdni, de én még nem álltam észen rá. Ekkor nekem rontott, hogy én mekkora egy kurva vagyok, mindenkinek szétrakom a lábam kivéve neki, és aztán megütött, de úgy, hogy elestem. Majd belé rúgott, újra és újra. Anya hívta a rendőrséget és ők vitték el, én bordatöréssel korházba kerültem. Röviden ennyi. – vontam vállat pedig közel sem volt ilyen egyszerű, a mai napig kísért.
Ezután mély csend telepedett ránk, majd kis idő után Reed mély levegőt vett és megszólalt.
-Egy újjal sem lett volna szabad hozzád érnie! – érezhető volt a dühe, ismételtem a kormány szorongatta annyira, hogy az ujjai vége elfehéredett.
-Ezt nem mi döntjük el. Azóta bármilyen rezdülésre megijedek és tudat alatt magamat védem, ahogy mondtad, De most elég belőlem. Mesélj te. – fordultam oda hozzá teljesen a felső testemmel.
-Mit meséljek?
-Tudod jól. Petert. – naivan azt hittem, hogy ő is megnyílik, de ehelyett azonnal megfeszült az állkapcsa és ha eddig nem volt elég ideges akkor majd most.
-Nem kell tudnod. Annyit szeretnék, hogy hallgass rám Mia, kérlek ne legyél önfejű. – én is ideges lettem.
- Nem vagyok önfejű! Egyszerűen csak tudni akarom az igazat. – kiabáltam rá.
-Ne akard tudni, ami nem a te dolgod. – megint elzárkózott, bunkó lett.
-Nem az én dolgom Reed? Akkor meg miért érdekel, hogy Peterrel vagyok e vagy sem?
-Mert Peter egy szar alak és csak meg akarlak védeni! – ő is felemelte a hangját.
-De ha nem mondasz semmit sem én nem tudok vele mit csinálni. Velem végig rendes volt. Tegnap este ahogy haza hozott felajánlotta, hogy majd menjek át filmezni. Teljesen normális volt nem erőszakoskodott, nem volt bunkó!
-Még.
-Ez meg mit akar jelenteni?
-Semmit.
-Zárkózz csak el akkor, nem érdekel már Reed. Tudod mi van? Szerintem neked az a bajod, hogy Peter normálisan közeledik felém, míg te csak bunkózol és visszautasítasz. Te féltékeny vagy Peterre. – ettől féltem, hogy ilyen szóáradat jön ki belőlem, de ha egyszer elkezdem nem tudom befogni.
-Én féltékeny? És pont rá? Ez a legnevetségesebb dolog, amit valaha hallottam. – azzal röhögött egyet, de nem volt őszinte a nevetése. – Csak nem tetszik, hogy vele vagy. Féltelek Mia, hát nem fogod fel basszus!
-Miért féltesz? Nem vagyok neked senki! – annyira dühös voltam, a könnyek is folytak az arcomon.
-Cseszd meg Mia.
-Nem Reed tudod mit? Te cseszd meg! Tudod mi a legnagyobb bajod? Az, hogy félsz! Félsz közel engedni magadhoz. Le se tagadhatnád, hogy így van. Ezért nem kötődsz senkihez és ezért vagy mindenkivel bunkó. Félsz, hogy megszeretsz valakit és fájdalmat fog neked okozni. – azzal visszafordultam és csak néztem, ahogy zuhog az eső.
Szinte ki sem lehetett látni a szélvédőn Reed pedig gyorsabban ment a kelleténél, mert minden pillanat kérdése volt, és elvesztette az irányítást az autó felett.
Nem emlékszem másra csak a sziréna hangjára, és homályos villogó fényre.