sokkal több.

30.fejezet

Anyával elég sok mindent átbeszéltünk. Elmeséltem neki Petert is, persze akkor erősködött, hogy tegyünk azonnal feljelentést, de meggyőztem, hogy felesleges, mert nincs bizonyítékunk meg elmeséltem neki, hogy már Reed amúgy is elintézte, igaz nem tudjuk, hogy mi lett a sorsa, de biztosan kiderül majd.
-Hogy jöttél rá a dolgokra? – kérdeztem.
-Akkor már sejtettem a dolgokat, amikor a nagy csattanásra ébredünk és te rettentően sírtál ugyebár akkor láttam Reedet is, hogy ideges ott biztos voltam benne, hogy miatta sírsz. Meg sok más apró jelből igazából. Apró pillantások, ahogy egymásra néztek. – mosolyodott el. – Azért mondtam, hogy felejtsd el, mert nem tudom, hogy Daniel, hogy fog állni a dolgokhoz és be kell valljam félek is. Ha összeházasodunk akkor hivatalosan is mostoha testvérek lesztek, igaz nem vér rokonság, de tudod nagyon jól, hogy néhány ember ezt is ferdén nézi. Így nem tudom, hogy Daniel elfogadó vagy elutasító lesz.
-Megértelek anya, tényleg. És esküszöm neked, hogy megpróbáltam magam távol tartani tőle, de egyszerűen nem ment. A végén pedig úgy voltam vele, hogyha te lehetsz önző akkor én is. Nagyon haragudtam rád, ezért ez egy kicsit bosszú is volt, de sz lett a vége, hogy bele szerettem.
-Szerelmes vagy? – nézett rám szinte meghatódva.
-Azt hiszem igen. És tudom, hogy hiába vannak gondjaink, vitáink meg fogjuk oldani, mert nem tudunk egymás nélkül létezni.
-Ezért nem alszol és nem eszel napok óta?
-Többek között. Túl sok a stressz a titkolózás miatt, Reed sem könnyíti meg a helyzetünket.
-Elmondjuk Danielnek? – kérdezte, mire én határozottan a fejem kezdtem rázni tiltakozásképp.
-Nem, nem szeretnénk elrontani az utat New Yorkba. Majd, ha haza jöttetek mindent tisztázni fogunk. Úgy is azt beszéltük meg Reeddel, hogy akkor mondjuk el nektek.
-Nem örülök neki, de rendben meg értem. Akkor amint haza értünk vasárnap leülünk és megbeszéljük a dolgokat.
-Köszönöm anya. – mosolyogtam rá. – Mikor indultok?
-Holnap délelőtt indul a gép. Magán úton megyünk, mert úgy gyorsabban oda érünk. – mesélte anya.
-Ez szuper. Érezétel jól magatokat. – öleltem magamhoz.
-Jaj kicsikém. – erősen szorított. – Bármi van azonnal hívj és én haza jövök, ha kellek.
-Rendben van anya, de te is hívj, ha oda értetek.
-Úgy lesz. – puszilta meg a homlokom. – Viszont most aludj, pihenj egy kicsit. Nekem még el kell pakolnom pár dolgot aztán én is kipihenem magam az útra.
-Rendben anya, jó éjt. – utoljára megöleltem és adtam neki egy puszit.
-Aludj jól drágám.
Azzal kilépett a szobámból. Furcsa volt anyával beszélgetni. Az utóbbi időszakot végig veszekedtük, egészen azóta amióta bejelentette a költözésünket.
Kezdtem az érezni, hogy az a szakadék, ami eddig kettőnk között volt egyre kisebb lett. Jó érzés volt ismét közel tudni magamhoz anyát, a legfőbb bizalmasomat.
Az éjjel nem sikerült aludnom. Hiába beszéltem anyával, hiába esett le a kő a szívemről, amikor még mindig csak Reeden járt az eszem és hogy mit csináljak a dühkezelési problémájával. Hajnal négy óra volt, amikor megnéztem az időt és addig egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni, így arra a döntésre jutottam, hogy elmegyek futni. Amúgy is régen voltam már és jó kiereszteni a gőzt.
Felkeltem az ágyból és felöltöztem a futó cuccomba, majd szokásosam magamhoz vettem a fülhallgatóm és a telefonom és elindultam.
Reggel fél hét volt mire haza értem, tizenkét mérföldet futottam le, hol gyorsabb, hol lassabb tempóban. Futás közben nem gondolkodtam, így kitudtam szellőztetni a fejem.
Amikor belépek a házba, hirtelen Daniellel futottam össze. Tudom, hogy anya nem mondott neki egy szót sem, de valahogy még is izgalom és félelem érzés kerített hatalmába.
-Mia. – ő is meglepődött, amikor meglátott. – Hát te?
-Csak futni voltam.
-Ilyen korán? – kerekedett ki a szeme.
-Aha, nem tudtam aludni és gondoltam elmegyek.
-Csak óvatosan.
-Ne aggódj tudok vigyázni magamra. – mosolyogtam rá, amit ő is viszonzott. – Te hova készülsz?
-Indulás előtt be kell szaladnom az irodába, egy órás munkám még hátra maradt.
-Akkor jó munkát. Én megyek lepihenek még.
-Neked pedig jó pihenést, és vigyázzatok egymásra míg oda vagyunk. – mosolygott rám.
-Úgy lesz. – elindultam a lépcső felé, de visszafordultam. – Te pedig vigyázz anyára.
Daniel elmosolyodott, majd bólintott. Tudom, hogy örömmel töltötte el, hogy anyával valamilyen szinten rendeződött a kapcsolatom bár, ha tudná, hogy miért és hogyan lehet nem örülne neki.
Felmentem az emeletre úgy vettem észre, hogy még mindenki alszik a nagy csönd miatt. Lezuhanyoztam és hajat mostam. Nem szárítottam meg a hajam, csak bedőltem az ágyba. Az utolsó energiámmal még megnéztem, hogy mennyi az idő, akkor múlt negyed nyolc pár perccel és lehunytam a szemem, egyből álomba is merültem.
Amikor kinyílt a szemem csodálkozva néztem, hogy még csak háromnegyed tíz van. Most sem sikerült sokat aludnom. Egészen pontosan két és fél órát. De valahogy nem éreztem magam fáradtnak.
Magamhoz vettem a telefonomat és láttam, hogy anya írt rajta sms-t.
-Nem akartalak felkelteni, Daniel mondta, hogy reggel összetalálkoztatok, így gondolom nem sokat aludtál és inkább hagytalak. Mi úton vagyunk a reptérre, Tízkor indul a gépünk, két óra az út. Hívlak, ha landoltunk. Puszi, szeretlek.
Tényleg örömmel töltött el, hogy anyával valamelyest rendeződtek a dolgok. Így elhatároztam, hogy itt az ideje, hogy Rendezzük Reeddel a dolgainkat.
Felkeltem az ágyból majd felöltöztem. Egy sima kék farmert vettem fel és egy fehér haspólót egy fekete írás állt rajta az, hogy HOPE az-az remény. Nem tudom miért erre esett a választásom, egyszerűen csak kikaptam a szekrényből és felvettem. Felkötöttem a hajam és elindultam Reed szobája felé.
Amikor benyitottam megláttam, hogy Reed még alszik. Befeküdtem mellé az ágyba és simogatni kezdtem az arcát, amire ő mocorogni kezdett.
Ezzel a reggeli kócos hajjal még szexibb volt, mint eddig.
-Jó reggelt, álomszuszék. – súgtam a fülébe, mire ő átkarolt és magához ölelt.
Semmi sem esett még annyira jól valami, mint ez az ölelés Reedtől. Feltámaszkodott és megcsókolt.
-Hiányoztál. – mondta.
-Te is nekem. – húztam közelebb magamhoz. – Úgy gondolom van mit megbeszélnünk.
-Tudom. De egy picit még had lustizzak. – helyezkedett ismét kényelembe. – Mennyi az idő?
-Tíz óra. Anyáék gépe most száll fel.
-Micsoda? – pattant fel az ágyból. – Elaludtam csessze meg. – Kapkodni kezdett a ruhái után.
-Hova kell menned? – értetlenül néztem, ahogyan öltözködik.
-Tíz órára volt megbeszélve az edzésünk, az edzőnek nem kell mennie a tovább képzésre, így van edzés is. – Reed szinte már nevetségesen kapkodott összevissza. – Ne haragudj bébi. Ígérem, amint haza jöttem mindent megfogunk beszélni.
-Jól van.
Adott egy csókot, majd kiszaladt a szobából. Nevetésben törtem ki, egyszerűen már annyira vicces volt, ahogyan kapkodott össze vissza.
Nem tudtam, hogy mivel is tölthetém el a napom így a pihenés mellett szavaztam. Viszont megcsörrent a telefonom, a kijelzőn Abby neve villant fel.
-Szia. – köszöntem először.
-Szia Mia. – szinte várta már, hogy ellőhesse ezt a poént.
-Mi a helyzet? – kérdeztem.
-Nincs kedved velem eljönni vásárolni? Vennem kéne pár új göncöt, tegnap nem találtunk semmit a korzónál, ma viszont plázáznánk, ha benne vagy.
-Ami azt illeti pont nincs semmi teendőm. Benne vagyok.
-Ó de szuper! – örvendezett. – Egy óra múlva felveszlek.
-Okés, akkor majd tali.
-Puszi. – és már bontotta is a vonalat, gondolom sietve elkezdett készülődni.
Írtam egy smst Reednek, hogy ne ijedjen meg ha esetleg nem találna itthon, csak Abbyvel vagyok.
Abby egy óra múlva meg is jelent és elindultunk. Úgy volt, hogy Holly is velünk jön, de ő másnaposság miatt inkább passzolta, így csak kettesben mentünk.
Nem volt sok idő míg oda értünk. Egyből bele is vetettük magunkat a vásárlásba.
Én nem vettem sok mindent csak egy fekete nadrágot két pulcsit és két felsőt. Abby viszont felvásárolta a fél plázát. Nevettünk is rajta, hiszen a pár göncből lett egy rakat gönc.
Két óra vásárlás után úgy döntöttünk, hogy leülünk valahova kajálni. Délután fél kettő volt és én ma még semmit sem ettem.
Kikértük a sajtos hamburgereke és leültünk míg vártunk.
-Mesélj mi a helyzet? – szólalt meg Abby.
-Anyáék elutaztak New Yorkba, így hétvégén egyedül vagyunk.
-Akkor buli lesz? – kérdezte nagy mosollyal az arcán.
-Nem dehogy is. Nekünk kell vigyáznunk a gyerekekre.
-Ó, már azt hittem bulizunk egy jót. – biggyesztette le a száját.
-Fogunk még mi eleget bulizni ne aggódj. – mondtam neki mosolyogva.
-Reméltem. – viszonozta a mosolyom. – És miért voltál ilyen fura mostanság?
-Mire gondolsz? – nagyon jól tudtam, hogy mire gondol.
-Hát mondjuk arra, hogy egyből haza mentél suli után, sosem beszélgettél velünk, nem fogadtad a hívásaimat meg ilyesmik. Olyan voltál, mint ha ott sem lettél volna, hiába fizikailag ott voltál lelkileg meg észben teljesen máshol jártál.
-Tudom. Sajnálom. – sütöttem le a tekintetem.
-Pasi van a dologban? – bólintottam. – Nekem elmondhatod ugye tudod?
-Persze, hogy tudom és el is fogom, csak még én sem tudom pontosan, hogy mi van köztünk és addig nem szeretném elmondani másnak, amíg nem tisztáztam vele. Megérted ugye?
-Persze, hogy megértem. – megfogta a kezem. – Itt vagyok neked, bármikor hívhatsz akár éjjel is.
-Köszönöm. – magamhoz húztam és megöleltem.
-Nem kell te kis buta.
Majd megérkezett a kajánk. Evés után még beszélgettünk, nevetgéltünk. Délután négy óra körül lehetett amikor kiszálltam Abby kocsijából. Megnéztem a telefonom, de anya még nem hívott. Biztosan csak elvesztek a város szépségében.
Amikor beértem a házba egy idegen női cipőre lettem figyelmes, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet.
Will még korábban írt egy smst, hogy elmegy Lilyékkel Carol nénikéjéhez.
Felmentem az emeletre bedobtam a szobámba a vásárolt ruhákat, majd átsiettem Reedhez.
Ami ott fogadott nem voltam rá felkészülve.
Lassan nyitottam ki az ajtót és megláttam egy rózsaszín pólót és egy melltartót a földön. Felnéztem és megláttam, ahogy Reed az ágyban fekszik a félmeztelen Kimmel. Elállt a lélegzetem, nem bírtam mozdulni sem. Mintha ólómból lenne a lában. Éreztem ahogy könnyek gyűlnek a szemembe és ki is jöttek.
-Mia ez nem az, aminek látszik. – Reed felpattant az ágyról. – Kérlek csak hallgass meg. – közeledett felém ám ekkor kapcsolt az agyam.
Kimre pillantottam, aki önelégülten mosolygott és takarta a méretes melleit majd Reedre, aki kétségbe esett fejjel lép felém. Ekkor sikerült felemelni a lábaim és elrohantam a szobámba.
Kulcsra zártam az ajtót, beraktam a fülhallgatót, hogy ne halljam ahogy Reed dörömböl és kiabál az ajtónál. Lefeküdtem az ágyra és csak sírtam.
Annyira nagy fájdalmat éreztem, fájt a mellkasom, fát a szívem. Nem akartam érezni ezt a fájdalmat. Gyűlöltem, hogy ennyire tud fájni a szerelem.