In My Mind

18. Miért?

Chris hetekkel ezelőtt beszélt már azzal a nővel, de semmi választ nem adott. Nem keresett, nem is írt így nekem jó pár álmatlan éjszakát okozott, mivel aggódtam érte. Nem tudom őt kiverni a fejemből ,mert akár hova nézek a lakásban csak ő jut eszembe.
A telefonomat bámulva néztem azt a rengeteg üzenetet amit hagytam neki, de ő meg se nyitotta őket.
Lehet csak szexelni akart végig és ennyi lett volna ez az egész ami köztünk volt?
Ahogy ebbe jobban belegondoltam ,megsajdult a szívem, mivel szerintem ő is ugyan azt érezte amit én.  Nem egyszer mondta azt hogy szeret. Vagy ő csak barátként gondolta ezt?
A sírás fojtogatott ahogy egyre jobban a gondolataimba merültem.
Zénó hozzám bújva nézett fel rám csillogó szemekkel, mire gyengéden megsimítottam a kis buksiját.
Minden erőmet összeszedve keltem fel a kanapéról és indultam meg vásárolni, hátha addig leköti az a figyelmem és nem Chrissen járnak a gondolataim.
Annyira hiányzott a közelsége, a hangja, az illata. Érintése amitől felpezsdül a vérem. Piszkosul vágytam arra, hogy a közelemben legyen.
Telefonom csörgésére a gyomrom összeszűkült. A készüléket kikutatva a táska aljáról próbáltam kikeresni mikor a szívem visszaállt a rendes kerékvágásba ahogy Maya neve díszelgett a képernyőn.
-Szia.-szóltam bele rekedt hangon.
-Szia Chloe! Annyira fura a hangod. Beteg vagy?-kérdezte ijedten.
-Ömm nem.. nem, csak nem rég keltem. -dörzsöltem meg a homlokom.
-Ohh akkor jó reggelt.-mosolyodott el, mire egy apró mosoly kúszott az ajkaimra.
-Köszi, neked is.
-Figyelj, azért hívtalak, mi lenne ha elmennénk valamerre. Rég találkoztunk és.. és csinálhatnánk valami csajos napot.
-Ömm persze. Oké! Miért ne!-próbáltam összekaparni magam és letettem a szatyrot a konyhapultra.
-Érted megyek és akkor elmegyünk vásárolgatni, kajálni, ilyenek. Mit szólsz?
-Rendben. Várlak.-dörzsöltem meg a szemeim, majd bontottuk a vonalat.
Kifújva a levegőt siettem a fürdőbe és tettem rendbe magam, mert ha így meglát akkor fix hogy nem megyünk sehova se és faggatni fog.
Fél óra elteltével már az ajtómon kopogtattak így minden erőmet összeszedve és az álcát magamra öltve nyitottam ajtót.
-Sziaa!-ugrott a nyakamba boldogan.
-Szia.-öleltem át én is őt.
-De csinos vagy. Meg milyen jó színed van!-simította meg a karom ahogy elhúzódott.
-Te se panaszkodhatsz. -nevettem fel halkan.
-Ajjj de rég láttalak.-rántott vissza magához.
-Még az esküvőn.-engedtem el és invitáltam beljebb.
-Tényleg! Jajj annyira tökéletes volt az a nap! A nászút pedig maga az álom. -áradozott míg én a táskámat felkapva a vállamra elköszöntem Zénótól és sétáltam vissza hozzá.
A lakást bezárva hallgattam ahogy csacsog mellettem, de nem tudtam másra se gondolni mint Chrisre. Csak ő volt még most is a fejemben. -Chloe! Figyelsz?
-Mi?-kaptam rá a fejem.
-Nem szállsz ki a liftből?
-Ja! De. Basszus.-léptem ki gyorsan mielőtt bezáródott volna az ajtó.
-Minden rendben?-simította meg a karom.
-Persze! Csak... csak nem ittam kávét aztán még félálomba botorkálok.-nevettem el zavaromban magam.
-Nem szoktál ilyen sokáig aludni! Rövid volt az éjszaka?-vigyorodott el.
-Nem aludtam túl jól, aztán amiatt. -rántottam vállat, majd beültem a terepjáróba amit nászajándéknak kaptak.
-Hhhh na majd most felrázlak. Akkor előbb veszünk egy fini kávét.-pattant be mellém.
-Tetszik az ötlet.-mosolyodtam el bágyadtan, majd elhajtottunk a ház elől.
Egész úton csendben bambultam kifele az ablakon, őszintén reménykedtem hogy ez a csajos nap segít rajtam, vagy legalább kirángat egy kicsit abból, hogy ne azon aggódjak hogy mi lehet Chrissel.
-Milyen kávét kérsz?-érintette meg a karom amitől összerezzentem.
-Teljesen mindegy. Csak üssön.-pillantottam fel a táblára ami a kocsi mellett volt.
-Akkor egy kedvcsináló kávé.-mosolyodott el.-Tudom hogy a Capuccino fel fogja dobni a kedved, az pedig ahogy itt csinálják.. valami eszméletlen. -vigyorodott el, mire én is magamra erőltettem egy mosolyt.
Ahogy kézhez kaptuk a kávéinkat Maya tovább hajtott.
-Köszi.-suttogtam halkan ahogy belekortyoltam a kávéba.
-Mi a baj Chloe?-sandított felém aggódva, mire én csak megráztam a fejem. -Miért vagy ennyire hallgatag, történt valami?
-Semmi.
-Nekem ne kamuzz! Tudom, hogy valami van.
-Csak fáradt vagyok, mostanában stresszes a meló is. El vagyok havazva sok mindennel. -kamuztam, de őt tudom nem lehet átverni.
-Gyere. Leparkolok ide és megisszuk a kávénkat itt a mólónál.-kanyarodott le a parkolóba, majd behúzta a kéziféket.
-Itt?
-Oda leülünk a padra.-intett mögénk. Gyere.-paskolta meg a kézfejem és kiszállt a kocsiból. Csendbe követtem őt. Az első szabad padhoz leülve pillantottam körbe. Nem szoktam itt ücsörögni, de ahogy nézem a körülöttem lévő történéseket elég felkapott egy hely. Van aki futni jár ide, akadnak akik gyerekkel vagy kutyával sétálnak, de van olyan is mint mi, hogy csak ülünk és bámulunk magunk elé.
-Apropó! Az esküvőn nem nagyon tudtunk beszélni, de kíváncsi lennék a kísérődre. Hogy került oda?-kúszott egy vigyor az ajkára, mire nekem a gyomrom görcsbe rándult.
-Ömm.. az hogy hogyan került oda még a mai napig nem tudom, vagyis.. segíteni akart, hogy ne legyek egyedül, csak nem tudtam róla az elején, hogy jönni fog.-piszkálgattam a kávés poharam tetejét idegességemben.
-Helyes pasi.-bökte meg a kezem.
-Ja..-sütöttem le a szemeim.
-Jóba vagytok? -faggatózott továbbra is.
-Néha beszéltünk egy két szót.-rántottam vállat.
-Nagyon le vagy törve Chloe! Mi a baj? Nekem tudod hogy elmondhatod. -simította meg a karom mire én felvezettem a tekintetem a vízre amin a reggeli nap szikrázó sugarai csillogtak.
-Lefeküdtünk.-nyeltem egy nagyot, ahogy megremegett a szempillám.
-Mi? -döbbent le és rászorított a karomra.
-Dugunk! És nem egyszer történt ez meg.
-De hisz ez jó!-mosolyodott el, de én csak a fejemet ráztam.
-Barátnője van.
-MI? Chloe!
-Nincsenek jóba, a csaj megcsalja az exével. Chris pedig elvitt pár napra Caprira ahol megtörtént, azóta pedig minden egyes nap többször.-hajtottam le a fejem.
-Védekeztek?
-Néha..
-Uram Isten!-kapott a homlokához.
-Azt hiszem szeretem őt.-vettem egy mély levegőt és letettem magam mellé a kávém.
-De, hisz ez csodás dolog! -fordította az arcom maga felé.
-Nem, mivel hetek óta nem reagál semmire. Mondtam neki beszéljenek, zárják le az egészet, de .. de nem mond semmit se. Meg se nézi az üzeneteim. Félek... félek, hogy valami kurva nagy baj van Maya.-takartam el a szemeim elkeseredve.
-Istenem. Gyere ide.-húzott ölelésébe. Kezei szorosan fogtak körül.
-Aggódok érte, mert fontos nekem.-sírtam el magam, mire ő erősebben ölelt.
-Lehet kell neki egy kis idő, hogy rendezze a dolgokat. Magában is és a csajjal is. Utána biztos vagyok benne minden helyreáll. -cirógatta meg az arcom.
-Rossz előérzetem van.-pillantottam fel a szemeibe kétségbeesetten.
-Ennyire szerelmes vagy?-kapkodta a tekintetét az enyémek közt.
-Igen.-sírtam el újra magam és visszabújtam hozzá.-Annyira jó ember Maya.
-És gondolom az ágyba se rossz.-mosolyodott el, mire zavaromban én is elvigyorodtam.
-Igen, nagyon jó.
-Ajjj csajszi.-törölgette a könnyeim.
-Hiányzik! Nagyon hiányzik Chris!-suttogtam reszketve ahogy törölgettem a könnyeim.
-Figyelj! Minden rendben lesz. Megoldódik minden, hidd el! A szülinapod is mindjárt itt van amire én például már nagyon készülök.-nevette el magát mire én is elnevettem magam.-Hidd el minden vissza fog állni a rendes kerékvágásba, csak idő kell neki. Adj neki és ismét melletted lesz.-szorította meg finoman a karom mire egy nagy sóhaj szakadt fel a torkomból.
-Rendben.-bólogattam halványan. Próbáltam úgy felfogni ahogy Maya mondja. Erre nem is gondoltam, csak a legrosszabbakra. Lehet tényleg idő kell, hogy rendezze azt a nagy zűrzavart ami ott volt.
-Na ne szomorkodj. Vissza fog jönni hozzád és újra olyan lesz minden amilyen volt.-simította meg a hajam.
-Hiányzik a szex vele.-pillantottam fel félve barátnőmre.
-Ennyire profin használja a farkát?-kuncogott fel halkan.
-Ne tudd meg mit csinál velem. Egyszerűen csodás ahogy..
-Nem kell befejezd. Elhiszem hogy tökéletes.-mosolyodott el újból.
-Ha.. ha gyereket akarna én biztosan mondanám neki hogy csináljuk.-haraptam meg az ajkam.
-Ennyire szerelmesek vagytok?-kerekedett ki a szeme.
-Igen.-nevettem el magam.-Szeretem őt!
-Olyan jó ezt hallani és látni a szemed ahogy csillog ahogy róla beszélsz.
-Mellette biztonságban érzem magam. Szeretve. Az meg amit az ágyban művel.. leírhatatlan.-töröltem ki az utolsó könnycseppeket a szemeimből, majd ismét a kávém után nyúltam.
-Gyere, menjünk. Nézzünk valami szexi ruhát neked, hogy elcsábítsd amikor találkoztok.-nyújtotta felém a kezét, mire én elfogadva mosolyogva indultam utána.
Maya egész nap lefoglalta a gondolataim így neki hála egész jól viseltem ezt az egészet most, hogy nem Chris volt a fejemben. A szülinapra is kellett választanom ruhát ami majd csak jövő hónapban lesz, de már most elkellett döntenem mit veszek fel.
A shoppingolást követően egy élelmiszerboltba is beugrottunk, mivel otthonra főznivalót kellett vegyek, majd csak ezt követően vitt haza Maya.
A ház előtt leparkolva elbúcsúztunk egymástól és kiszedtem a tömérdek szatyrot a csomagtartóból .
-Segítsek?-kérdezte Maya mosolyogva.
-Megoldom, de köszönöm. Köszönök mindent. A tanácsaid, azt hogy mellettem voltál és kirángattál abból az állapotból amiben hetek óta szenvedek.
-Erre valók a barátnők.-ölelt magához szorosan.
-Köszönöm.-bújtam hozzá én is.
-Szólj ha valami van, oké?
-Mindenképp!-vigyorodtam el és elléptem tőle.
Ahogy elhajtott a ház elől én a lifthez siettem és felmentem a negyedik emeletre vele. A szatyrokat nagynehezen kirángatva a felvonóból fordultam a folyosó irányába, de megtorpantam ahogy az ajtómban egy ismerős alak várakozott.
A lábaim megremegtek és földbe gyökereztek ahogy felfogtam ki is az aki ott áll. A torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett ahogy lassú léptekkel közeledtem felé.
Ahogy észrevett egyből lehajtotta a fejét és ellökte magát a faltól aminek eddig támaszkodott. Nem segít? Bár megoldom, hisz eddig is elcipeltem ezeket, de ezt most nem értem. Mindig kikapja a kezemből ha cipelek bármit is.
Elé érve a jobb kezem után nyúlt és elvette belőle a szatyrokat, de a szemei a földet nézték. Nem nézett rám.
-Chris!
-Szia Chloe.-nyelt egy nagyot, mire én közelebb léptem, de ő meghátrált.
-M.. mért nem puszilhatlak meg?-szorult össze a torkom.
-Menjünk be!-intett a fejével a lakás felé.-Beszélnünk kell.-köszörülte meg a torkát.
-Oké.-nyeltem egy nagyot és kikerestem a lakás kulcsot. Reszketett a kezem így alig találtam bele a kulcslyukba. Beérve letettem a konyhaszigetre a cuccokat miközben Chris bezárta az ajtót. Odasietve hozzá a kezéből kikaptam a szatyrokat és azokat is letettem a pultra.
A gyomrom liftezett az idegességtől, ahogy pedig őt néztem, nem lettem nyugodtabb. Arca megviselt volt, mint aki napokat nem aludt. Szemei alatt sötét karikát, arcán borosta. Mi a faszom van, hogy így néz ki?
Csak nem beteg?
-Chris!-remegett meg a hangom ahogy kimondtam a nevét.
-Kérlek ülj le.-intett a kanapé felé.
-Mi.. mi a baj? Beteg vagy? Vagy .. vagy történt valami? Mért nem írtál vagy hívtál? Én.. én úgy aggódtam Chris.-siettem a kanapéhoz miközben elárasztottam a kérdéseimmel.
-Hhhh.. nem vagyok fényesen, ez tény. A kevés alvástól festek így. -ült le és a térdeire könyökölt miközben az arcát dörzsölgette. Lerogyva a kanapéra figyeltem őt, de ott tartottam elhányom magam az idegességtől. Borzasztóan magába volt zuhanva én pedig semmit se tudok, hogy mitől!
-Mond el kérlek mi történt.-tördeltem az ujjaim idegességemben amik jég hidegek voltak.
-Hhhh... Chloe! -sóhajtott fel keserűen.-Én borzasztóan sajnálom, hogy nem válaszoltam az üzeneteidre, a hívásaidra. Aggódtál, de én... én nem mertem neked válaszolni.
-Semmi baj!-ültem közelebb hozzá, de ő elhúzódott.
-Chris nem érhetek hozzád?-csuklott el a hangom.
-Én.. én nem találkozhatok veled többé.-hajtotta le a fejét és szorította össze a szemeit.
-Mi? -mint akit gyomron rúgtak.
-Nem beszélhetünk többé.-dőlt hátra de még mindig nem nézett a szemeimbe.
-Chrsi! Mi történt, hogy nem találkozhatunk?
-Hhhh.. kár volt lefeküdnünk és egymásba szeressünk.-takarta el a szemeit elkeseredve. Ez a mondat még az előbbinél is még nagyobb fájdalmat okozott.
-Én... én azt hittem te is akartad.-csordult le egy apró könnycsepp az arcomon.
-Hiba volt! Nagyon nagy hiba hogy beléd szerettem.
-Chris!-csuklott el a hangom és egyre több könny gyűlt a szemeimbe.
-Nekem mennem kell. Kérlek ne keress soha! Én se foglak!-kelt fel a kanapéról. Teljesen megváltozott. Annyira, hogy nem ismerek rá.
-Chris én szeretlek!-keltem fel hirtelen mire megtorpant.
-Én nem Chloe!-remegett meg a hangja. A lélegzetem a torkomon akadt, mintha fojtogatnának. Chris háttal állt nekem. Ahogy végigpillantottam rajta kezei ökölbe szorultak.
-Chris, de te is mondtad! Azt mondtad szeretlek. Vagy hülye vagyok, hogy ilyenre emlékszek?-felszívva magát felém fordult.
-Soha, de soha nem fogod újra hallani! Nem vagyunk szerelmesek és nem is leszünk! Kár volt szexelnünk is! Kurvára felesleges volt minden!-ordította az arcomba ettől pedig én össze törtem. Darabokra.
-Húzz a picsába! Szemét vagy!-löktem meg a mellkasát.
-Törölj ki az emlékeidből örökre, én is ezt teszem!
-Takarodj a lakásomból!-ordítottam el magam zokogva, mire ő sarkon fordult és kiviharzott. Az ajtó ahogy bevágódott én összezuhanva a kanapéra borulva kitört belőlem a zokogás.
Zénó némán és hangtalanul felugrott a kanapéra hozzám és odabújt a karomhoz. Felpillantva rá ő az arcomhoz dörgölőzött ettől pedig még jobban felsírtam. A lakás tőlem zengett ahogy keservesen zokogok egy olyan pasi után akinek csak a szex kellett, vagyis még az se, hisz azt mondta hiba volt. A lelkembe gázolt, holott benne bíztam. Még jobban is mint Mayában. Ő volt az aki a mindent jelentett, de ez köddé vált.
Órákat virrasztottam a kanapéra borulva. Fájt a mellkasomban a szívem ami szilánkosra tört ahogy telibe belegázolt. A szemeim feldagadtak így kinyitni is nehéz volt. Reszketett a testem, mert minden erőm kivette a sírás.
Nagynehezen felemeltem a fejem és Zénó szemeivel találtam szembe magam. Körbepillantva a lakásban már sötét volt, alig láttam valamit.
A velem szemben szuszogó szőrmók az arcomat nyalogatva próbált egy apró mosolyt csalni az ajkaimra, de ez most nem ment.
-Zénó, anyának darabokra szakadt a szíve. De te mindig itt leszel neki, ugye?-csordult végig egy újabb sós csepp az arcomon ahogy cirógattam a fejét. Ő csak egy halk nyávogással tudatta velem, hogy mellettem áll és beledőlt a tenyerembe.
-Anya szemefénye vagy. Ugye tudod.-hajoltam hozzá és puszilgattam végig a bundáját.
Felkelve a konyhába sétáltam és elpakoltam a szatyrokból amiket vettem, majd a fürdőbe elvánszorogva a földre dobtam a ruháim és beálltam a zuhanyzóba.
Hosszas percekig csak engedtem magamra a vizet miközben a csempének támaszkodva zokogtam. Fájt a tudat, hogy nincs többé a közelemben. És ahogy beszélt velem az még inkább. A hangját még most is hallom ahogy ordította, hogy felejtsem el, ő is ezt teszi. Ahogy újra lejátszottam magamba a beszélgetést ismét a mélybe zuhantam. A földre kuporodva felhúzva a térdeim zokogtam hosszas percekig. Nem akart szűnni a fájdalom és a sós könnyek se akartak elapadni.
Jelen pillanatban semmi sem érdekelt. Elzárva a zuhanyt megtöröltem magam és egy pólót felvéve elbotorkáltam az ágyamig.
Eldőlve a takarót a nyakamig felhúztam és csak bámultam az ablakon kifelé.
Üres voltam belül. Semmit se éreztem csak a hatalmas űrt amit hagyott maga után. Párnámba fúrva az arcom próbáltam álomba ringatni magam, de ahogy lehunytam a szemeim az ő arca nézett vissza rám.
-Miért tetted ezt velem?-sírtam fel újból. A párnára hullottak a könnyeim ahogy a szívem zakatolt.
Zénó a mellkasomhoz kuporodva bújt hozzám így a karom átvezettem rajta és közelebb húztam magamhoz. A bundájára csorogtak a sós cseppek így felpillantva rám ragyogó kék szemeivel figyelte az arcom.
-Szépfiúm.-simítottam meg a hasát mire ő felém fordulva a nyakamhoz bújt.
Szemeim behunyva nyeltem a könnyeim és nyomott el az álom.

Nem tudom hány óra lehet, de kint szakad az eső. Az ereszen kopogtak az esőcseppek. Fájdalmasan nyitogatva a szemeim próbáltam felkelni, de nem volt erőm hozzá.
Émelyegtem ahogy lassan felültem. Biztos a rengeteg sírástól felkavarodott a gyomrom, így rohanva a fürdő irányába becéloztam a wc-t
-Faszomba. -rogytam le a földre és töröltem meg a szemeim.-Hogy rohadj meg Evans! Ez is miattad meg amiatt a kis kurva miatt van. Biztos, hogy az a nő csinált valamit. Chris pedig egy beszari fasz! -felkelve egy kis vízzel kiöblítettem a szám, de ahogy felpillantottam magara a tükörbe, még jobban elkeseredtem. -Hogy nézek ki?-hajoltam közelebb. A szemeim fel voltak dagadva és vörösek voltak. Az arcom beesett. A bőröm pedig fal fehér. Mint egy élő halott, bár meghalt bennem minden érzelem, így nem is csodálkozok ezen.
Elsétálva a konyhába a táskámat kinyitva kezdtem keresgélni. Az elmúlt hetek alatt vettem magamnak egy doboz cigit, így reménykedtem, hátha maradt még benne, mert most csak az esne jól.
A nagy keresgélésben a telefonom is megtaláltam. Feloldva a képernyőt Chrisnek küldött üzenetekkel találtam szembe magam.
Fel merjem hívni? Írjak neki, hogy mennyire fáj amit tett velem? Ahogy visszalapoztam a beszélgetéseinket elöntött a düh.-Ott rohadj meg! Te szemét!- A szívem kitártam neked, te pedig össze törted apró darabokra. Ezeket soha nem teszi össze senki mert végre úgy éreztem ő az akire vártam életem során.
Visszapillantva a táskámba meg is találtam a cigis dobozt így azt kikapva és a telefonnal a kezemben kivonultam az erkélyre. A heverőre lerogyva meggyújtottam egy szálat és beleszívtam. Ahogy elárasztotta a testem a nikotin egyből fellélegeztem. Borzasztóan kellett ez most nekem, jobban mint bármi más. Az előttem lévő telefont bámulva gondolkoztam mi legyen. Mit tegyek? Keressem fel azt a kis kurvát? Küldjem el a halál faszára? Igazából Chris semmit se mondott azzal kapcsolatban miért nem lehetünk együtt. Nem indokolta meg miért kell elfelejtsem őt örökre.
Eldőlve szívtam bele újra a cigibe és bambultam ki a fejemből. Az időjárás tükrözte a hangulatom. Szürkeség telepedett a városra miközben szakadt az eső mintha dézsából öntötték volna.
Hátra pillantva Zénó az erkély ajtó előtt ült és figyelt engem. Kék szemei világítottak ebben az egyhangú szürke időben. Az én szememből is eltűnt az összes szín, csak az ő smaragd kék szemei ragyogtak.
Elnyomva a leégett cigarettát vissza sétáltam a nappaliba és lerogytam a kanapéra.
Hátradöntve a fejem bámultam a plafont és próbáltam gondolkozni, de nem ment. Ki voltam merülve testileg és lelkileg is.
-Még ő mondta, hogy egy pasi után se szabad sírni. Ő egyáltalán sír? Vagy gondol rám? Neki ennyire könnyen megy, hogy maga mögött hagyja ezt az egészet? Amit mondott az mind hazugság lenne?
Lehajtva keserűen a fejem az ölemben pihenő kezem figyeltem. A vékony bőröm alatt az erek is látszódtak a rendszertelen étkezés miatt, hisz hetek óta alig eszek és keveset alszok, most meg ételre nem is tudok nézni.
Gyenge voltam, még ahhoz is hogy megmozduljak.
Elnyúlva a kanapén meredtem magam elé órákig. Ugyan annyira fájt most a szívem mikor elvesztettem a kisbabám. Akkor is ugyan ez volt, ahogy magamba roskadva nézek ki a fejemből és csak az üresség volt, semmi más.