13. Bál

237 10 0
                                    

Zihálva keltem fel az ágyamban. Ugyan azt álmodtam mint amikor elaludtam az egyik órán. Draco síkított én pedig bevoltam zárva a szobámba és nem tudtam kimenni. Nem tudom mi ez az egész. Remélem csak egy rémálom, semmi több.

Még mindig nem beszéltem anyáékkal erről az örökbefogadásos dologról, ők folyton megakarják beszélni, de én csak azt akarom tudni, hogy hol vannak az igazi szüleim. De valamiért ezt sose mondják el, mindig azt mondják, hogy ez bonyolult és, hogy nem találkozhatok velük. Már nagyon elegem van.

Ma lesz a karácsonyi bál amit ki nem állhatok. Amúgy se szerettem őket de most meg még inkább nem. Csak mosolyognom kell, jó pofiznom és táncolnom. Magyarul megjátszanom magam. Eljátszani egy szerepet, hogy megfeleljel az elvárásoknak.

A ruhám már meg van, tegnap vettem az abszol úton, legalább az szép ha más nem. A ruha pántnélküli, fekete V-kivágással és deréktól lefelé A vonalban jön. A cipőm hozza szintén fekete ami egy magassarkú.

A bál este lesz addig pedig a szobámban fogok ücsörögni és bámlni ki a fejemből.

...

Már rajtam van a ruha ami tökéletesen illik az alakomhoz. A sminkem füstös szemből és vörös rúzsból állt. A füstös szem mellé húztam még egy nagy tust és műszempillát is raktam fel. A számom tökéletesen állt a vérvörös rúzs ami tökéletes összhangba hozta az egész kinézetemet. A hajamat kivasaltam és egy hirtelen ötlettől vezérelve befestettem feketére.

Készen voltam. Felvettem a mosolygós állarcot majd nagy levegőt vettem majd kifújtam és lementem a sok ember közé.

Lent nagy tömeg volt és alig tudtam lépkedni az emberek között. Mindenki mosolygott és táncolt. Mindenki olyan boldognak tűnt és olyan gondtalannak, mintha semmi problémájuk nem lenne az életbe.

- Sarah? - kérdezte valaki a hátam mögött.

Hátra fordultam és Draco állt előttem. Fekete öltöny szette tökéletesen állt rajta a fehér inggel. Haja minden szála tökéletesen bevolt állítva úgy ahogy mindig. Arcán megdöbbenés látszott.

- Mi van nem tetszik? - kérdeztem flegmán.

- Öhm de, csak fura. - mondta bizonytalanul. - Láttad anyáékat valahol?

- Nem és nem is szerentém. - mondtam hidegen.

- Sarah, nem gondolod, hogy kicsit túlzásba viszed ezt az egészet? - kérdezte komolyan.

- Kinek az oldalán állsz, Draco? - kérdeztem ingerülten.

- Senkién, de... - mondta volna de közbe vágtam.

- Oké, engem nem is érdekel! Mentem. - mondtam és otthagytam Dracot.

Próbáltam elvegyülni a tömegbem, ami igazából nem volt nehéz. Annyit érzek, hogy valaki megfogja a kezem.

- Szia. - köszönt az ismeretlen fiú. - Felkérhetlek egy táncra?

- Miért ne? - válaszoltam majd táncolni kezdtünk.

A srác a derekamra tette a kezét én pedig nyaka köré fontam. Egyébként nem nézett ki rosszul a srác, kb velem egy idős vagy kicsit idősebb. Fekete öltöny volt rajta fehér inggel, sötét barna haja kicsit kócos volt de így nézett ki jól. Csoki barna szemei teljesen bele olvadtak az én zöld szemeimbe.

- Te Sarah Malfoy vagy ugye? - kérdezte érdeklődve.

- Személyesen. - válaszoltam félmosollyal az arcomon. - Roxfortos diák vagy? Hogy hívnak?

- Jason Murphy vagyok és mardekáros. - felelte önelégülten.

- Kigondolta volna. - forgattam meg a szemem. - Én griffendéles vagyok.

Számkivetett || Fred Weasley ff.Where stories live. Discover now