40. Halálos ítélet

70 4 0
                                    

Sötét volt minden. Hallottam halk, tompa hangokat de nem tudtam beazonosítani. Olyan volt az egész mint amikor elájultam. Várjunk, most elájultam? Majd hirtelen egy hatalmas csattanást hallottam. Mintha egy hatalmas vas ajtót csaptak volna be.

Megpróbáltam kinyitni a szemem de nem sikerült. Próbáltam beazonosítani a helyet és a körülöttem lévő tárgyakat de képtelen voltam. Enyhén dohos szag volt ami nagyon nem tetszett. Megpróbaltam megmozdítani a kezem de az nem mozdult, vagy is nem eleget. Valaki megkötözött. És ugyan ez a lábammal.

Aztán beugrott mi történt. Épp szökésben voltam az igazi anyám elől és kiugrottam az ablakon. Most ő tart fogva, asszem.

Végre kitudtam nyitni a szemem és körbe nézni. Sötét volt, egyetlen egy kis lámpa égett a plafonon és az világította meg helységet. Jobbra néztem, ahol az ajtó volt. Hatalmas vas ajtó a tetején egy kis ablakkal. Előttem pár méterre volt egy kis asztal, nem láttam, hogy mik vannak rajta de elég ijesztő volt. Balra volt egy fém szellőzőrács ahonnan egy ici-pici fény szűrődött be. A pincében voltam. Majd végül magamra néztem. Egy fa székhez voltam kötözve és nem tudtam mozdulni. A szememmel Audrinát kerestem de nem találtam.

A kezemet megpróbáltam kiszabadítani az ide-oda mozgatással de nem sikerült. A szememben könnyek gyültek de nem engedhettem meg, hogy kifolyanak. Okosnak kell lennem. Ha az vagyok, kijuthatok. Mély levegőket vettem és próbáltam lenyugtatni magam.

Hallottam, ahogy nyílott az ajtó. Odakaptam a fejem és a hatalmas vas ajtó mögül előbukkant Audrina. Érzelemmentes arcal jött be azonban az én arcomra minden le volt írva. Harag, csalódotság, düh.

- A fenébe, veled meg mi történt? - kérdezte megjátszva magát. - Olyan vagy mint aki dühös. Pedig semmi okod erre.

Tomboltak bennem az érzelmek de olyan érzés volt mintha nem tudtam volna kiengedni őket. Mintha valami akadájozott volna.

- Ne erőlködj drágám, nem tudod használni az erőd. - mondta majd az asztalhoz sétált.

- M-mi? Mit tettél velem? - kérdeztem remegő hangon.

- Istenem még csak megjátszani sem tudod, hogy nem félsz. - nevette el magát. - Igazából minden amit ettél és ittál itt megakadájozza, hogy az erődet használd. Tudod kellett a biztosíték, hogy ne tudj ártani nekem.

Kellett a biztosíték? Én akarok neki ártani? Én vagyok az aki a székhez van kötözve nem ő.

- Vicces mert nem hinném, hogy te vagy székhez kötözve. - mondtam annyi bátorsággal amennyivel csak tudtam.

- Oh igen azért ne haragudj. Nem kockáztathatom meg, hogy elszökj. - mondta unottan majd a pálcáját a kezébe fogta és rám szegeszte. - De most, elveszem ami engem illet.

A hangja teljesen átváltozott és olyan lett mint valami szörnyeteg. Talán az is volt, csak nem vettem észre időben.

De ekkor valami eszembe jutott.

- Várj! - kiáltottam. - Mielőtt megölsz mond el az igazat apáról. - a kérésemre leeresztette a pálcát és elgondolkozott.

Audrina sértődötten nézett rám.

- Még is miért ölnélek meg? - kérdezte felháborodva. - Nekem csak az erőd kell!

- Akkor... - kezdtem gondolkodni. - ha elvetted, elengedsz?

- Hát, hogyne! - mondta mintha természetes lenne.

Elgondolkoztam és még mindig meg akartam tudni ki volt az igazi apám.

- Akkor mesélsz apáról mielőtt elveszed az erőm? - kértem ismét.

- Nem bánom, legyen. - mondta vállat vonva majd belekezdett. - Az apád azért halt meg, mert téged védett ezért nem haltál meg akkor. - mondta olyan nyugodtan és hidegen, hogy az már rémisztő volt. - Gyávaként halt meg feláldozva saját magát érted de se baj mert te is így fogsz meghalni. - nevette el magát.

Számkivetett || Fred Weasley ff.Where stories live. Discover now