~ hiraeth | minsung

15. Félre ne érts, nagyon helyes vagy

\___/

- Szóval korrepetálás... - morogta rosszallóan anyu, engem monitorozó sasszemeivel próbálva rajtam valamiféle profi detektívet játszva felfedezni bármiféle hazugság legapróbb jelét, ami nyilván nem jött össze, tekintve, hogy a színtiszta igazat mondtam. Még a csíkra pontosan kifestett szemöldökei is egy összefüggő vonallá olvadtak össze, ami a nő leggyanakvóbb arckifejezéseként van számon tartva. - Tehát, te most azt akarod nekem mondani, hogy az osztályfőnököd felajánlotta, hogy segít neked ma iskola után megírni az angol esszédet? - mérte fel ismételten a helyzetet, immáron negyedjére, pedig szerintem nem sok mérlegelést igényelt a neki felvázolt szituáció.

- Igen - bólogattam olyan hevesen, hogy majd' leröpült a kobakom, miközben egy jóízűt haraptam a reggelire készített sonkás-salátás zsömlémből. - Elmehetek akkor? - kértem tőle óvatosan engedélyt, minden porcikámmal reménykedve anyusárkány kedvező döntésében, de ismét túlbecsültem őt.

- Hmmm... szó sem lehet róla! - csapta le ingerülten a kanalát a bárpult felületére a nő néhány töprengéssel töltött másodperc elteltével. - Nem most jöttem ám le a falvédőről, édes kisfiam! Komolyan azt hitted, hogy ilyen könnyen bekajálom ezt a nevetséges korrepetálós sztorit? Lehet öregszem, de még mindig tartom az iramot a fiatalság ravasz húzásaival! - kérkedett, mintha az imént legalábbis épp leleplezett volna, holott egyszer az életben őszintén a kedvező osztályzat megszerzése motivált a korrepetálást illetően, s nem más. Na meg persze az elbűvölő kis osztályfőnököm társasága, de anyunak erről nem kell tudnia, mert az fix, hogy kiverné a balhét a semmiért.

Csalódottan süppedtem bele a székbe az indokolatlan tilalom hallatán, s szinte éreztem amint érik bennem egy jó csípős veszekedéskirobbantó visszaszólás, viszont végtére is visszanyeltem minden egyes szót ami kikívánkozott volna. Anyura úgysem hat ha valaki eszeveszetten követeli a magáét; épp ellenkezőleg, őt az élteti ha mást felidegesíthet. Hamarabb jóváhagy valamit ha más irányból közelíted meg a dolgokat és megpróbálod higgadtan megtörni az ellenállása burkát. Most azonban ennek a nem kimondottan hálás feladatnak az elvégzését apu vállalta magára.

- Choonhee, drágám! - sóhajtott fel rosszallóan a mellettem lévő széken öltönyben és nyakkendőben ülő, szintén minden jóval megrakott szendvicsét eszegető férfi. - Minho nem hazudna egy ilyen dologgal kapcsolatban. Ráadásul a kapott osztályzat alapján úgyis tudni fogjuk, hogy részt vett-e azon a mai korrepetáláson, vagy sem. Ebből kifolyólag pedig én amondó vagyok, szívem, hogy nem kell ennyire szorosan fogni a gyeplőt, engedjük őt egy kicsit szabadjára, hadd próbálgassa a szárnyait, még fiatal - ismertette vele a saját tulajdon álláspontját az öregem, -amivel nem mellesleg maximálisan egyetértettem, miközben óvatosan szürcsölgetni kezdte a még mindig tűzforró feketekávéját.

Anyut azonban nem kimondottan győzték meg apu nagyon is helytálló érvei.

- Istenem, Byungho, miért nem tudsz velem egyszer az életben egyetérteni?! - fakadt ki dühösen a nő, felpattanva a helyéről, majd a tányérját szabályosan belevágta a mosdókagylóba, amiből az előbb még a müzlijét falatozta, mindez pedig egy irtó hangos csattanást idézett elő a konyhában. - Mindig Minho pártján állsz, olyanok vagytok mint egy ellenem összeszövetkezett ikonikus duó!

- Drágám, én csak azt mondom, hogy nem kell ennyira véresen komolyan venni minden egyes ballépését a gyereknek. Példának okáért most inkább örüljünk annak, hogy a fiunk ilyen felelősségteljes fiatal férfivá érett, hogy magától tanári segítséget kér a fogalmazás megírásához - kelt ismét a védelmemre apu, maximális higgadtsággal közölve mindezt, mire egyből, szinte már törvényszerűen megcsapott a bűntudat szele, hiszen nem éreztem én olyan jó gyereknek magam mint amilyennek az édesapám leírt. Mindig is úgy láttam önmagam, mint a család harmóniájának rendbontóját, aki akármennyire is küzd, sosem képes megfelelni senkinek, s felérni az elvárásokhoz, mert az egész küzdelem csupán egy kicseszett szélmalomharc. Ezt érezte Sunmi is, s kevés szívszaggatóbb dolog van annál, mint mikor néhanap a saját tulajdon családod köreiben érzed magad egy abszolút idegennek, kívülállónak, akik előtt nem mered kimutatni azt sem, hogy vannak egyáltalán érzelmeid, mert elítélnek érte.