~ hiraeth | minsung

41. Pici husi

\____/

- Mi az, nem ízlik a kávé, Minhi? - ráncolta össze a homlokát Jisung, aggodalmas tekinteteket lövellve egyenesen felém, amint jómagam épp egy kisebb fintorral az arcomon kortyoltam bele a csésze kávémba, már vagy harmadszorra, próbálva megszokni a forró ital nem éppen legpompásabb ízét, sikertelenül.

Miután többé-kevésbé sikerült tisztáznunk az utóbbi időben igencsak felhalmozódott félreértéseket az osztályfőnökömmel, Jisung gyorsan főzött nekem egy csésze kávét, majd mindketten kényelmesen elhelyezkedtünk a nappaliban a még sötét képernyőjű televízió előtt, azzal a szándékkal, hogy megnézzünk valamilyen filmet. Abszolút otthon éreztem magam a tanárom takaros kis lakásában, s úgy tűnt, hogy ő is ismételten képes olyannyira ellazulni a társaságomban, mint anno.

- De igen, ízlik, csak... - raktam le a kanapé előtti kisasztalra a mintás kiscsészét, majd sóhajtva hátradőltem az ülőalkalmatosságon. - Azt hiszem, az előbb kicsit túlcukroztam. Mohó Minho voltam. Összefacsarodik tőle mindenem, szörnyen édes lett. Ihatatlanul édes, ehh. Nem baj, ha így nem iszom meg? - pillantottam Jisung felé bűnbánó arccal.

- Dehogy baj - mosolygott rám biztatóan a kis mókus. - Nyugodtan hagyd csak ott, nemhogy rosszul leszel tőle. Kérsz helyette vizet?

- Most nem, köszi, majd talán később - ráztam meg szelíden a fejemet. - Te viszont idd meg szépen azt a vizet - böktem fejemmel a kezében szorongatott, - még mindig félig teli pohár folyadékra.

- Iszom, iszom - helyeselt Jisung, aprókat kortyolgatva a vízből. - Amúgy milyen filmet akarsz nézni? Válassz bármit, nyitott vagyok sok műfajra és tematikára, de ha lehet, akkor a horrort meg az akciót hanyagoljuk, mert gyűlölöm az erőszakot meg a vért—

- Inkább beszélgessünk - vetettem fel egy hirtelen ötlettől vezérelve. - Az a filmezés meg várhat - legyintettem egyet.

- Rendben, miről szeretnél beszélgetni? - húzta aranyos kis lábacskáit maga alá Jisung, törökülésben helyezkedve el a puha kanapén, miközben az épp arrafelé barangoló Haroo cica fogta magát, felugrott hozzánk, s arcátlanul befeküdt miközénk.

- Hmm - töprengtem el jelentőségteljesen. - Van valami, amire kíváncsi lennék... - álltam meg hatásszünetet tartva. - Mi a kedvenc színed? - kérdeztem rá végül.

- Minhi, most komolyan? Erre voltál kíváncsi? - nevette el magát jóízűen Jisung.

- Most miért? - értetlenkedtem őszinte kíváncsisággal. - Ez egy nagyon is fontos kérdés, ha engem kérdezel. Hisz', ha tudom, hogy mi a kedvenc színed, akkor mondjuk olyan színű virágcsokrokat veszek majd neked, bogaram - közöltem lazán, mire Jisung pufók, mókuséhoz hasonlatos almácskáit nyomban elöntötte a puszta pír.

Igen, ez határozottan flört kategória volt, nem tagadom.

- Ööhm, nem tudom, melyik a kedvencem, nem gyakran gondolkoztam ilyesmin - simított rá zavartan a tarkójára a fiatal férfi. - Talán a kéket vagy a sárgát mondanám, azok eléggé kellemes színek.

- Akkor olyan virágokat kapsz majd tőlem.

- Az a rózsa is piros volt, mégis tetszett...

- Amit tanévnyitón kaptál tőlem? - eresztettem meg feléje egy sejtelmes mosolyt, hiszen nem kerülte el a figyelmemet az, hogy a fiúcska mennyire számon tartja a legelső találkozásunk minden egyes momentumát. Én is részletesen emlékszem minden egyes másodpercére annak a napnak, amikor először megpillantottam őt; Han Jisungot.

- Igen. Az egy nagyon szép szál rózsa volt, kint is volt egy jó ideig vázában az étkezőasztalon, csak aztán elhervadt, szóval sajnos ki kellett dobnom. Kár érte - konyult le búbánatosan a kis mókus szája sarka.