~ hiraeth | minsung

22. Nézzen rám, hyung

\___/

A bevásárlóközpontban tett látogatást követően Felix hazadobott kocsival, így mikor anyu és Chaeryeong hazaértek a siker koronázta farmervásárlásból, én már javában otthon tengtem-lengtem, mintha misem történt volna a délutáni órák folyamán, s épp holmi szorgalmas méhecske módjára a matematika házi feladatomat írtam. Legalábbis erőst próbálkoztam, habár egy ponton túl kissé elvesztem a számok kusza világában, annyi szent. Anyu aztán egyből ráparancsolt Chaeryeongra, hogy tartson nekem divatbemutatót az újonnan vásárolt nadrágokból, így kénytelen voltam sorban megnézni mind a négy farmert egyesével a lányon, s véleményt nyilvánítani róluk, mintha annyira értenék hozzá.

Szerencsémre anyumedúzát egyébként meglehetősen jó kedvében találtam aznap, s mikor eldicsekedtem neki, hogy kaptam egy egyest biológiából, akkor a sárkány arca valósággal felragyogott, s meg mernék esküdni rá, hogy úgy tűnt mintha mosolygott volna. Vacsorára még készített is egy jó nagy adagnyi kakaós palacsintát, ami tagadhatatlanul a nő kellemes hangulatáról tanúskodott.

Tehát aznap este az egész családunk, mind a heten az étkezőasztalhoz ültünk, s hosszú idő után most először tudtuk bármiféle összezörrenés vagy hajba kapás nélkül elfogyasztani a vacsorát. Anyu és Sunmi egyébként nem igen szóltak egymáshoz, de talán épp emiatt is vált jelentősen jobbá az atmoszféra, hiszen ha ők ketten békén hagyják egymást, akkor ideiglenes nyugalom költözik be a Lee családba. Mindenki más relatívan jól elbeszélgetett egymással, s ki kell mondjam, ez volt az első este a nővéremék beköltözése óta, hogy nem kívántam őt és a gyerekeit a pokolba a folyamatos veszekedések miatt. Igazándiból már az egész otthoni dinamika is gyökerestül megváltozott; lassacskán, de biztosan kezdtünk mindannyian hozzászokni a kényszerű együttéléshez; példának okáért sikerült immáron megegyeznünk a fürdőszoba használatot illetően, ami azért nagy szó, tekintve, hogy anyu továbbra is irigy kutyára játszva kisajátította magának a földszinti fürdőszobát. Mindegy, amíg nincs veszekedés, addig hajlandó vagyok szemet hunyni az efféle semmiségek felett, főleg úgy, hogy ha minden igaz, akkor a jövő hét környékén már valószínűleg visszaköltözhetnek a nővéremék a saját lakásukba.

Később este aztán a palacsintacsoda elfogyasztása után anyu és apu leültek közösen megnézni a nappaliban a Gyilkos elmék legújabb részét, míg én jóhiszemű és kedves nagybácsi módjára megengedtem a kis Narának és Junmyeonnak, hogy nézhessenek pár részt a laptopomon esti mese gyanánt a Peppa malacból, jómagam pedig addig rajzolgattam. Nyolc óra után aztán Sunmi ellentmondást nem tűrően lefektette aludni két tiltakozó porontyát, hogy azok másnap kipihenten mehessenek az óvodába, én pedig miután magamra maradtam a szobámban, benyomtam valami random Netflixes filmet háttérzajként, miközben tovább folytattam a megkezdett rajzomat, ugyanis határozottan régen hódoltam már eme szeretett tevékenységemnek. Hiányzott már az, hogy a művészet által fejezzem ki meg nem értett, avagy magamban elfojtott gondolataimat.

Egyébként fogalmam sincs miért, de ezúttal egy aranyos kis mókust keltettem életre a vázlatfüzetem egyik lapján, amely épp egy makkot tartott védelmezően apró kezecskéi közt. Tippem sincs, hogy vajon honnan jött az ihlet...

Han Jisung...

Mikor leoltva a villanyokat befeküdtem az ágyamba a már javában szuszogó Soonie cicám mellé, a sötét mennyezettel farkasszemezve folyamatosan olyasféle gondolatok kergették egymást az agyamban, melyeknek egyértelműen ő volt az elsőszámú főszereplője.

Ma Felixnek köszönhetően akarva-akaratlanul is megtudtam Han Jisungról néhány igen jelentős információt, ilyen például az eddig meglehetősen ügyesen titkolt evészavara. Átkoztam magam, amiért nem jöttem rá minderre hamarabb, ráadásul magamtól, hiszen végig megszámlálhatatlan intő jel lebegett közvetlenül a két szemem előtt, s legszívesebben egyszerűen csak felszabadítottam volna a fiatal férfit minden szenvedése alól. Ahogy eddig megismertem őt, egy érzékeny lelkű, sebezhető teremtésről van szó, aki nyilvánvalóan nem érdemli meg azt, hogy ilyen kegyetlen megpróbáltatások elé állítsa őt a nagybetűs élet, ráadásul mikor óhatatlanul is belegondoltam abba, hogy szegény mennyit éheztethette magát, akkor még a szívem is szabályosan belesajgott, s fájdalmasan szúrni kezdett egy ponton.