~ hiraeth | minsung

46. Tetszik neked, hogyha nagy?

\______/

Félelmetes furulya
Sokat hív elő hangja
Történik egy utazás
Sűrű múltban kóborlás

Még minden más, még színes
Gyermekként még szépséges
Így kéne hát itt félni?
Mert a rossz el tud érni

Nem vártan is a vihar
Eljő és nagy port kavar
Ismeretlen keze nyúl
Megragadni ádázul

Jeges vasmarka ott tart
Fekete illat hadart
Akkor úgyis mindenhol
Mosoly mögött mi honolt...?

Nagy a világ, sok a hely
Szívemnek nincs rejtekhely
Zárt falak is suttognak
Sok rossz regét mondanak

Társulva honvágy mellé
Csontodba épül belé
Hazaviszem magammal
Gyászos, sötét dallammal

- Ez így nem mehet tovább, Chaeryeong-ssi! Nem és nem, én ezt nem vagyok hajlandó így tovább folytatni! Már lassan én fogok belebolondulni ebbe az egészbe, komolyan mondom! El kell mondanod Ryujinnak, ráadásul minél hamarabb! Ez nem kérdés! - masszíroztam gondterhelten a fájón lüktető halántékomat, majd' összeroppantva a puszta kezemmel idegességemben a fülemhez tartott telefonomat, miközben az iskolában a fiúvécé hűvös padlóján ülve kuporogtam az utolsó órám végeztével. Természetesen ismét a nővérem, Chaeryeong miatt akadt ki az aggodalmam szintjének mérője. - Nem volt suliban sem az a majomseggű Seungmin, sem az a még majomseggűbb Wooyoung, sem San, szóval most Ryujin fogta magát, és beült oda mellém, érted?! Ezt kapd ki! És tőlem kérdezgetett egyfolytában, egész álló nap, az előbb is azt, hogy mi a fasz van veled! Nem tudok neki mit mondani rá, annyira ciki! - panaszoltam, keserűen elhúzva közben a számat. A nővérem inkább össze-vissza hazudozik a barátnőjének, ahelyett, hogy mondjuk megtisztelne mindkenkit a fájdalmas igazsággal, aztán meg még én kerüljek ki kínosan a helyzetből, amiért töretlenül falazok neki. Én megértem, hogy mennyire szorult helyzetben van, s ötletem sincs afelől, mit érezhet most, de ettől függetlenül nem értek egyet a módszereivel.

Nagyon nem.

- Ne mondj neki semmit, Minho! Cipzár a szádon! - figyelmeztetett ismételten a vonal túlsó végén lévő nővérem, pánikkal teli hangon, én pedig csupán a fejemet győztem ezen csóválni, abban reménykedve közben, hogy ne jöjjön be jelenleg senki fia a mosdóba. - Tudom, hogy el kellene neki mondanom, de kurvára nehéz! Ezt te nem értheted, Minho, nem te vagy terhes! Először is szerezzetek nekem kérlek Hannal időpontot arra a rohadt klinikára, utána majd bevallok neki mindent! - esküdözött égre-földre.

- Jó, de nincs több kifogás! - kötöttem az ebet a karóhoz. - Ez a vallomás egyszerűen nem tűr halasztást! Ennyit mindenki megérdemel! Na meg lassan anyu is gyanakodni fog, hogy reggelte mindig hánysz, iskolába meg luxus eljönnöd! - dünnyögtem vissza egykedvűen.

- Jó, ezt majd én megoldom! Te csak segíts nekem, ha már egyszer megígérted! - hárított azonnali hatállyal a lány, holott a helyzete nem éppen volt rózsának nevezhető. - Amúgy mikor mész Hanhoz korrepetálásra? - tudakolta.

- Ööö... most? - értetlenkedtem, vetve egy röpke pillantást közben a karórámra, mikor is egyszeriben realizáltam, hogy már rég odakint kellene lennem a parkolóban, ahol mostanra Jisung már biztosan türelmetlenül vár rám. - Óh, basszus, Chae, indulnom kell! - kezdtem el kapkodva szedelődzködni.

- Menj csak, de azért aztán majd dobj egy SMS-t, hogy mégis mi a fasz van azzal a klinikával! Megyek, megnézem inkább a Szulejmánt, hátha megnyugszok tőle, aish! - parancsolt rám elköszönésképp a nővérem, majd már sebtiben bontotta is a meglévő telefonhívást, hogy mehessen nézni az elhangzottak alapján a Szulejmánt, én pedig felnyalábolva az iskolatáskámat és a tornazsákomat szélsebesen kirontottam a fiúvécéből.