~ hiraeth | minsung

24. Lefeküdt vele?!

\___/

A zavar hurrikánként tombol bennem
Ezen érzéseimet mélyre eltemetem
Nem lehetnek: zavarosak
Majd lassanként eloszlanak

Szűnjenek meg, távozzanak
Kárhoztatnak
Szenvedésre, gyötrelemre
Őrlődés ördögi körére

A következő hét elején az idősebbik nővérem, Sunmi, és annak túlontúl is eleven porontyai; Junmyeon, valamint a kis Nara végre valahára fogták magukat, és elköltöztek tőlünk, vissza a saját régi lakásukba, ami a csőtörés után ismét alkalmassá vált a lakóközösség számára. Nem akarom azt mondani, hogy a legfőbb ideje volt már annak, hogy ez bekövetkezzen, mert az nem volna tőlem valami szép kijelentés, de azért mégiscsak ideje volt már, mondjuk ki az őszintét. Bár nagyon szeretem mindhármukat, hiszen a közeli családtagjaimról van szó, de azért tegyük a kezünket szívünkre, és lássuk be mindenfajta kertelés nélkül, hogy jobb ez így mindegyikünknek; anyunak és Sunminak egyértelműen nem kifizetődő egyazon fedél alatt laknia, ráadásul a házunk nem éppen egy hétszemélyes család számára lett tervezve, az is biztos. Elférni elférnénk ha a szükség ténylegesen úgy kívánná, viszont engem igencsak feszélyez az, hogy konkrétan egymás hegyén-hátán voltunk.

Kiköltözésüknek hála tehát jelentősen megcsappant a mindennapi viták száma a Lee ház falai közt, illetve az sem volt éppen mellékes előny számomra, hogy nem kellett folyamatosan kerülgetnem a házunk minden egyes létező szegletében két óvodás lurkót, akik folyamatosan nyafogtak valamiért. Hol éhesek voltak, hol unatkoztak, hol pedig csak simán táncoltak valaki idegein, mert ugyebár miért ne. Nincs nekem bajom a gyerekekkel, nem vagyok egy szőrösszívű, begyöpösödött valaki, csupán az unokahúgom és az unokaöcsém jelenleg pontosan abban az idegtépő életszakaszban vannak, ami az izgés-mozgás nagybetűs korszaka, s megfegyelmezni igen nehéz őket ilyenkor, mert még nem értik meg szegények, hogy mit szabad és mit nem.

A szombaton megejtett turbulens kiruccanást követően a megbeszéltekhez hűen vasárnap délután felugrottam Felix lakására egy rapid menet lebonyolításának céljából ( a majomseggű Hwang ismét dolgozott szerencsére ), habár nem kimondottan érdemelte volna meg a szeplős démon, hogy meglátogassam a vállalhatatlan viselkedése után. A fiú ugyanis finoman fogalmazva is borzasztó magatartást tanúsított a szombati napon, többszöri alkalommal majdnem lebuktatva minket ezáltal Han Jisung előtt, ráadásul az, hogy én hülye ökör barom, hagytam neki kiverni konkrétan a tanárom autójában, továbbra is keserű bűntudatként köszönt vissza gondolataim közül. Ilyesmit csakis kizárólag egy utolsó erkölcstelen, perverz, szégyentelen, mocskos, gátlástalan alak tesz; vagyis én. Átkoztam magam mindazért amit leműveltem, s vasárnap délután mikor odaértem a szőkéhez, igencsak határozott hangnemben leteremtettem Felixet, kategorikusan kijelentetve, hogyha mégegyszer hasonló helyzetbe merészel engem hozni, akkor azonnal véget vetek a köztünk függőben lévő alkalmi viszonynak.

Egyébként értetlenül álltam az előtt a tény előtt, hogy Felixet látszólag kilométerekre elkerülte a bűntudat amiért a legjobb barátja diákjával pajzánkodott annak kocsijában. Dühös fenyegetőzésemre persze a szőke egyből beijedt, s szentül megígérte, hogy következő alkalommal kontrollálni fogja magát, én pedig vakon hittem neki, ugyanis őszinte megbánás szikráját véltem megcsillanni íriszeiben. Igazándiból ő sem akar lebukni, viszont kimeríthetetlen kalandvágyából kiindulva túlontúl szeret játszani a tűzzel, egészen addig, amíg egy óvatlan pillanatban jól meg nem égeti magát, akkor azonban már késő lesz siránkozni. Ha már ő ilyen szabados és könnyelmű, akkor kénytelen vagyok én képviselni az észt a duónkban, nemhogy léket kapunk és elsüllyedünk mentőcsónakok nélkül.