Élet a halál után-Hyunlix ff. [omegaverse]

11.

-Felix pov-

A telefonom kegyetlen ébresztőjére keltem fel. Morogva lenyomtam és fordultam vissza hogy tovább aludjak. Olyan kómás voltam hogy fel sem tűnt hogy nem voltam egyedül.

Egyenesen Hyunjin karjaiba fordultam, aki természetesen már ébren volt, és nevetve ölelt hát. Egy kezével a hajamat piszkálta, míg a másikkal az államnál fogva egy szintre hozott bennünket.

Abban a pillanatban puszta boldogságot éreztem. Olyan gyönyörű volt ahogy a reggeli felkelő nap sugarai megvilágították a fekete hajút, mintha egy angyal lett volna. Félmeztelen angyal...nem tudtam levenni róla a szemeim, egyszerűen túlságosan szép ez az ember.

- Elvitte a cica a nyelvedet? - Hyunjin nevetése szakított ki a bambulásomból, zavartan másfelé kaptam a tekintetem.

Na ez mégjobban szórakoztatta, én meg tettetett dühvel rácsaptam a mellkasára. Erre fájdalmas kiáltással odakapott és bocsánatkérőn nézett rám. Büszke mosollyal nyugtáztam hogy ugyanúgy egy dráma királynő mint volt, de egy hirtelen gondolat által vezérelve felé kerekedtem és lassan az ajkaira hajolva megcsókoltam.

Végigsimított az arcomon és visszacsókolt. Tudtuk hogy nincs sok időnk elkészülni, ezért igyekeztük rövidre fogni, habár Hyunjin nagyon beindult mikor csak egy érzelmes "szeretlek" puszi akart lenni. Inkább hagytam hogy átvegye az irányítást, de végül erőszakkal kellett elválnom tőle.

Annyiban hagytam hogy biztos csak olyan napja volt, bár lehet ott hibáztam el.

[...]

Már épp indultunk volna, Hyunjin már előkészítette a fekete furgont, én pedig a dobozokat vizsgáltam át, nyugtató lövedékekkel és altatóval telenyomva.

Megszólalt a semmiből a "Traitor" Olivia Rodrigotól és megugrottam ijedtemben. Gyorsan előkotortam a telefonom, nem akartam hogy a másik meghallja hogy mi az alapértelmezett csengőhangom. Remegve kapkodtam a telefon után, majdnem leejtettem mire végre fogadtam a hívást.

- Haló? - még égett az arcom az előbbi mutatványtól, és csak remélni mertem hogy Hyunjin nem látott és nem hallott semmit. A mélygarázs fala felé fordultam.

- Felix hol van Jisung??? - már majdnem kiabálva kérdezte Mincsung, elég ideges lehetett. Megőriztem a nyugalmam és kifújtam a levegőt.

- A szobájában van, elfelejtettem szólni hogy betegszabira ment mert tegnap óta rosszul van. Az orvos szerint akár 2 hónap is lehet mire teljesen jól lesz, nagyon legyengült az immunrendszere. - úgy hazudtam mint a vízfolyás. Nem akartam hogy az a pöcs megtudja hogy Han terhes, kitudja mit tett volna vele.

- ... - már azt hittem megszakadt a vonal mire végre válaszolt a drága főnököm. - Rendben, megadom neki a szabadságot, amennyire csak szüksége van. Figyelj, árra kérlek hogy időnként nézz rá ha bent vagy, én is megtenném de túl sok a munka meg... - leharapta a mondta végét ami gyanús volt.

Lehet annyira nem volt magánál hogy fogalma sincs arról hogy nem használt óvszert? Hmm.

- Természetesen. Más valami? - majdnem megenyhültem de inkább tartottam az álcám, nem igazán szimpatizáltam a főnökömmel.

Viszont Minho hangja eléggé fáradt és meggyötört volt, pont mint aki egész este fent volt és törte a fejét valamin.

- Nem, ennyi lenne. Köszönöm kicsi Lee, sok sikert az első munkáddal! - mondta és válaszra sem várva letette.

Kérdőn bámultam a telefonomra. Jól hallottam? Kicsi Lee? Mi történt hirtelen ezzel az emberrel...

Hyunjin hátulról átkarolt és a fülembe súgott, de olyan váratlanul hogy megugrottam egy picit.