Élet a halál után-Hyunlix ff. [omegaverse]

27.

...

Káosz.

Sikoltozás.

Pánik.

És a vér összetéveszthetetlen szaga.

Mindenki összevissza kapkodott, de azt hogy mi is történt pontosan, senki nem tudta megmondani.

Kettő felszerelkezett maszkos szaladt el mellettem, majdnem fellöktek. Ijedten néztem körbe, az alfát keresve.

Hisz az előbb még itt volt....De a nagy kavarodásban elsodródott mellőlem. Valaki megragadta a vállam, és elrántott egy kis beugróba. Minho.

- Felix! Hol van Jisung?! - förmedt rám. Egy pillanatra összezavarodottan néztem rá, de aztán eszembe jutott. Szédülni kezdtem, a talaj lassan kicsúszott alólam.

Jisung a szobájában volt, mit sem sejtve, ráadásul teljesen védtelenül, egy gyereket hordozva a szíve alatt.

- A...a szobájában

- Mit keres még ott?? Azonnal kiszedjük onnan, gyerünk!

Lélekszakadva rohantunk, kikerülve a földön fekvő sérülteket, nem foglalkozva az eldördülő fegyverek hangjával. Nem érdekelte egyikünket sem, pedig bármikor eltalálhattak volna minket.

Jisung éppen nyugodtan zenét hallgatott mikor én és Linóleum berontottunk nagy robajjal.

- Jisung! Jól vagy? Minden rendben? - kapkodtam levegőért.

Bólintott egyet, azt firtatva hogy miért törtük be éppen az ajtaját.

Minho felegyenesedett és az ágyhoz sietett.

- Történt valami? Mintha lövöldözést hallottam volna...akkor nem csak beképzeltem?

- Nem. Gyerünk, most azonnal velünk jössz a biztonsági zónába!

A biztonsági zóna az épület alatt terült el, az utóbbi napokban újították fel, Chan semmit nem bízott a véletlenre.

És mégis itt voltunk. Busan újabb és újabb fenyegetéseket küldött, mígnem akcióba is léptek. Éjnek évadján törtek ránk, meglepetésként. Hatalmas volt a káosz.

Minho lerántotta a takarót az omegáról, majd menyasszony pózba felkapva felém fordult.

- Van fegyvered? Kés, pisztoly, bármi?

- Van. Fedezlek titeket. - előkaptam a tőrömet, és magam elé tartva óvatosan szétnéztem a folyosón.

Tiszta a terep.

Intettem a kezemmel, jelezve hogy jöhetnek.

- M-mi történik? Főnök? Mi folyik itt?

A lépcsőt választva haladtunk a biztonsági zóna felé, ignorálva a sikolyokat és ordításokat. Már majdnem odaértünk, mikor hangokat hallottunk lentről. Minho bólintott hogy nézzem meg. Remegve osontam a lépcsőfordulóhoz, óvatosan a titkos ajtó felé nézve.

Egy tetőtől talpig feketébe öltözött pasas próbálta megtalálni a rejtett ajtót, kevés sikerrel.

Ellenség.

Izzadni kezdtem, tudva hogy ezt csak én tudom elintézni.

Nem juthat be oda, azt semmiképpen nem hagyhatom!

Megmarkoltam a tőrt, és Hyunjin szavait felidézve nekirontottam. Váratlanul érte a támadás, de így is gyorsan reagált.

Sikerült pár vágást ejtenem rajta, de haszontalan volt. Blokkolta az ütéseim, egy csavarással pedig a fegyverem is a sarokban landolt.