Élet a halál után-Hyunlix ff. [omegaverse]

23.

Remegve köré fontam a karjaim és magamhoz szorítottam miközben ő csak sírt.

Fájt, szörnyen fájt.

Meg akartam vigasztalni, elmondani hogy egyáltalán nem így van, hogy csak én vagyok egy érzéketlen paraszt aki nem bírja megfogalmazni a szeretetét és csak cselekedettel próbálja kimutatni, de azt is rosszul. Elmondani hogy mindennél jobban szeretem. Hogy mindent miatta és érte tettem.

De egy szó sem jött ki a torkomon, nem tudtam mit kinyögni. Hatalmas gombóc nőtt a torkomban, úgy éreztem hogy mindjárt megfulladok. Minden erőmmel küzdöttem a sírás ellen, nem hagyhattam hogy gyengének lássanak.

Faszom a kurva elvárásokba!

Az alfa ne sírjon. Csak az omegák sírnak.

Az alfa erős és sérthetetlen. Nem mutatkozhat gyengének, még önmaga előtt sem.

A kis fekete erőteljes illata betöltötte a teret, szomorúság és csalódottság érződött mindenhol. Elkeseredetten zokogott, de nem ellenkezett mikor átöleltem.

Váratlanul eltolta magát tőlem, és vörös szemekkel nézett fel rám.

- Mondj valamit Hyunjin! Kérlek mondd hogy nincs igazam!

Nagyot nyelve küzdöttem le a kikívánkozó könnyeket, a fejemet fogva dőltem neki a falnak.

Egy percig csak úgy álltam, próbálva elbújni a világ elől, de mindhiába, nem most volt itt az idő hogy elmeneküljek, nem akkor mikor Felix előttem sír, miattam.

- Felix...nem tudom hol kezdjem. Én...soha nem akartam neked rosszat.

- De akkor miért? Miért nem bízol meg bennem? Miért nem mondod el az igazat?!

- Állj! Ki mondta hogy nem bízok benned? - erre csak elnézett mellettem és csendben maradt. Felsóhajtottam.

- Te magad voltál igaz? - nehézkesen bólintott egyet - Ahh az ég szerelmére Lix! Oké figyelj. Hallgass meg.

-Felix pov-

Még mindig sírástól fájó fejjel álltam Hyunjin előtt, várva hogy mi a mondanivalója.

Egész testemben remegtem, félő volt hogy hamarosan megadja magát a lábam és ott helyben feldobom a talpam.

Vártam. Érdeklődve fürkésztem sötét szemeit, amikben nem láttam mást csak szomorúságot. Önutálatot.

Megjelent bennem egy reménysugár, hogy talán mégis én gondoltam túl a dolgot, de csak halványan próbált ragyogni, a negatív hozzáállásomon nem változtatott semmit.

- Felix...fogalmam sincs mi ütött belém, sajnálom! Nem így akartam...

- Akkor hogy akartad?!

- Kérlek hadd mondjam végig! - nézett rám könyörgően. Egyszerre több érzelem kavargott bennem erőteljesen, de a düh lassan felülkerekedett.

Fújtatva bólintottam, mert most hogy már belekezdett, hallani akartam az egész történetet, az ő szempontjából. Elvégre amúgy is én akartam tudni a kezdetektől fogva.

Leültünk a nappali részen, én a kanapéra ő pedig velem szemben egy fotelre. Könyökét a lábán megtámasztva kereste a szavakat, miközben a mögöttem levő falat bámulta.

- Először is...hidd el nekem hogy én mindennél jobban szeretlek! Mindig, mindent érted tettem. Mindent! Beálltam egy illegális szervezetbe, elintéztem hogy téged is felvegyenek, annak ellenére hogy Minho egyáltalán nem akart mert omega vagy! Azt akartam hogy te is itt legyél. Hogy végre ketten lehessünk, hogy helyrehozzam a múltat, hogy újra minden rendben lehessen köztünk, hogy az enyém legyél és csak az enyém! - a végét szinte kiáltotta.