Élet a halál után-Hyunlix ff. [omegaverse]

18.

Chan résnyire összehúzott szemmel bámult a semmibe, szinte hallottam ahogy kattognak a fogaskerekek az agyában.

- Szóval... - szólalt meg végre visszatérve a valóságba - Azt szeretnéd hogy engedélyt adjak arra hogy idehozhass egy új embert, de hogy miért és hogy mire kéne azt nemtudod egyelőre elmondani. Jól mondtam? - emelete fel az állát az összekulcsolt kezeiről.

Hiába nyeltem hatalmasat, akkor és ott nagyon dobogott a szívem, azt hittem majd kiugrik a helyéről. Az egész testemben kellemetlen forróság áradt szét ahogy az idősebb válaszára vártam.

- Nagyon sajnálom de még nem...Nem mondhatom el...De-de ígérem te leszel az első aki tudni fogja!

- Legyen. Ha Minho nem engedi akkor csak mondd meg neki hogy én jóváhagytam. - bólintott.

Hatalmas kő esett le a szívemről és felpattantam hogy megöleljem, de aztán félúton megálltam és inkább többször is mélyen meghajoltam előtte.

Erre csak zavartan felnevetett és integetett a kezével.

- Ugyanmár Felix, benned megbízok ezt te is tudod. Bár furcsállom a kérésed de nem bánom, legyen! Valahogy bepótolom az elmaradt éveket.

Ezt meghallva elérzékenyülten pillantottam rá, és a karomat széttárva vártam a Chan féle nagy ölelést. Rögtön vette a lapot és azonnal szorosan átölelt, lassan ringatva kettőnket.

Miután elváltunk, értesítést jelzett a telefonja. Fontos dolog volt, gondoltam hogy valami céges...bocsánatkérőn nézett rám a készülékkel a kezében ami még mindig villogott.

- Ugyan semmi baj, majd máskor folytatjuk! - mosolyodtam el vigasztalóan - És Chan...köszönöm, mégegyszer köszönöm.

Válaszul kedvesen biccentett, én meg sietősen kimentem a szobából mert nem akartam várakoztatni azt az...akárkit is.

[...]

Ez volt hát az aduászunk amivel Samnek biztosított helye lett, és hamarosan minden készen állt a fogadására.

Habár az alatt a 2 hét alatt majdnem lebuktattam Jisungot, mivel a fuvarozó feladataim alatt beszereztem neki ezt - azt, egyszóval immunerősítőket stb, mindent amit Sam sms-ben leírt nekünk.

Legnagyobb nyugiban próbáltam meg becsempészni a dobozokat Jisunghoz, mikor a folyosón összefutottam azzal a paraszttal. Nyilván kérdőre vont hogy miafasz van nálam. Vagyis izé, nem pont így fogalmazott hanem szebben de most az tökmindegy. Valahogy kimagyaráztam hogy Hyunjinnak meg nekem kellenek mert azt olvastuk a mittomén hol hogy jót tesznek meg ilyenek.

Csak tök véletlen meglátta az egyik dobozon azt a hasát fogó anya rajzot és idiótán vigyorogva nézett rám, mint aki sejt valamit. De ez még nem minden.

- Neked és Hyunjinnak...? Áhá értem én. - kacsintott egyet, amit nem tudtam hova tenni.

Én erre nem bírtam mit kinyögni ezért inkább csak ráhagytam a hülyére, nem kell tudnia hogy pont az ő kölykéért rohangáltam egész nap a megfelelő pirulákért.

Ugyanazzal az idegesítő vigyorral nézett utánam, éreztem a hátamon a tekintetét, majdnem lyukat is égetett belém!

Mikor beértem Jisunghoz, bevágtam az ajtót és szaggatottan kifújtam a levegőt. A barátom csak kérdőn nézett fel rám, éppen olvasott az ágyában ülve. Rögtön megváltoztattam az arckifejezésem, felvettem a boldog arcom és mellé lépve elkezdtem mesélni a legjelentéktelenebb dolgokról.

Azon vitáztunk például hogy ha az orrszarvút azért hívjuk orrszarvúnak mert az orrán van a szarva, akkor az unikornis vajon miért nem homlokszarvú? Meg ilyesmiken.