Érzelmek fogságában | mia cara I.

kettő

.· 2 ·.

Másnap korán reggel az ébresztőm hangjára riadok fel. Mivel a telefon egész éjjel a párnámon hever, közel a fejemhez, a felkeltésemre beállított dallam iszonyú hangosnak hat, és durván vág bele az álmomba. Zaklatottan nyúlok a készülékért, majd felülve az ágyamban a nap első sugaraitól hunyorogva nézek körbe. Egy kisebb kupitól eltekintve nagyjából rendben van a helyiség, mégis hosszú ideig meredek a semmibe, mintha ezzel a furcsa tevékenységgel próbálnám magam visszatartani attól, hogy a puha párnák közé zuhanva ismét álomba merüljek.

Végül erőt veszek magamon, és kikászálódom a meleg paplan alól. Megigazgatom az ágyneműt, a díszpárnákat, majd az ablakhoz lépve kitárom a táblákat, mélyen belélegezve a kintről beáramló friss levegőt. Még nem világosodott ki teljesen a korai órának köszönhetően, ami hatására eszembe jut, hogy ma suliba kell mennem, és látnom kell őt. Rowant.

Gyorsan megrázom a fejem, mintha ezzel akarnám visszatartani a kitörni készülő könnyeket, és elmegyek, hogy lezuhanyozzam. A forró víz kellemesen ellazít, a cseppek az arcomat is érik, keveredve a saját könnyeimmel, amikből percenként legördül néhány. Igyekszem minél alaposabban kisírni magam, mert a suliban semmiképp nem akarok könnyes szemekkel és lesírt szempillaspirállal mutatkozni, ezért aztán próbálom kiadni magamból a fájdalmat, amíg otthon vagyok. Hátha így majd jobban tudok parancsolni az érzelmeimnek a későbbiekben.

Fekete farmert és hosszú ujjú pólót veszek fel, a hajamon pedig párszor végighúzom a fésűt, aztán hagyom, hogy mézszőke tincseim egyszerűen a vállamra omoljanak. Általában behullámosítom a hajam, de ma valahogyan nincs hozzá kedvem. Sminkből is csak szempillaspirált és egy halványrózsaszín szájfényt használok, és ezzel elintézettnek tekintem a külsőm.

Fogom a cuccaimat, és lesétálok a földszintre a konyhába, ahol köszönök anyunak, majd elpakolom a szendvicsem, és már megyek is. A szokásoshoz képest kissé korán indulok el otthonról, ezért úgy döntök, megállok a Starbucksnál, és veszek magamnak kávét, csak hogy valami kellemessel indítsam a napot.

A suli parkolójába érve egy ideig még az autómban üldögélek, és próbálok erőt gyűjteni ahhoz, hogy kiszálljak a biztonságot nyújtó térből a diákok közé, akik szánakozó tekintetével nem akarok szembenézni. Szinte az egész suli tudja, hogy Rowan és én szakítottunk, mivel a volt barátom elég nagy népszerűségnek örvend a focicsapatban megszerzett csapatkapitányi minősítése miatt. Magas termete, fekete, homlokába nyúló tincsei és a híres féloldalas mosolya pedig mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a lányok is odalegyenek érte. Pont ebből kifolyólag indult nehezen a kapcsolatunk, mivel Rowan közelében szinte állandóan volt valaki, aki ellenem próbálta hangolni őt, miszerint én nem vagyok „elég szép" ahhoz, hogy mellettem döntsön. Én persze teljesen tisztában voltam a jelzőkkel, amikkel engem illettek, tekintve, hogy bármi, ami egyszer elhangzik az iskola falai között, arról rövidesen tud még a tanári kar is. Rowan azonban minden rosszindulatú megjegyzés ellenére randira hívott, majd újabbra és újabbra, és végül járni kezdtünk. A kapcsolatunkat vegyes érzelmekkel fogadták, volt, aki örült, más gyilkos pillantásokkal méregetett, de idővel mindenki elfogadta, hogy egy pár vagyunk.

Voltunk.

A telefonom csörgése zökkent ki a gondolataimból, ami töltőre szúrva hever a mellettem lévő ülésen, mivel tegnap este elfeledkeztem róla.

– El, szia – fogadom barátnőm hívását.

– Itt vagy már a suliban? – érdeklődik, a háttérből a szokásos iskolai zajok hallatszódnak.

– Még a kocsiban ülök. Pár perc, csak összekapom magam.

– Várj, kimegyek hozzád – határozza el.

Megszakítja a hívást, én pedig a szélvédőn keresztül figyelem, ahogyan közeledik, majd kinyitja az anyósülés felőli ajtót, és beül. Felém hajol, és szorosan magához ölel. A vállába fúrom a fejem, és magam sem tudom, miért, de újra potyogni kezdenek a könnyeim. Ennyit arról, hogy nem fogom lesírni a szempillaspirálomat.

Ellie gyengéden simogatja a hajamat, és hagyja, hogy kisírjam magam a vállán. A legjobb ember, akit valaha ismertem, néha úgy érzem, meg sem érdemlem őt.

– Teljesen összekönnyeztem a pulcsid – húzom el a számat bűnbánóan, mire csak legyint.

– Hogy vagy amúgy? – érdeklődik, és aggódó pillantással méreget.

Megvonom a vállam.

– Nem tudom – suttogom, mert mindig is nehezemre esett, hogy az érzelmeimről nyíltan beszéljek. Még Ellie előtt is. – Nyilván eszméletlenül hiányzik, és úgy érzem, képtelen vagyok elengedni őt és elfogadni a tényt, hogy ennyi volt, hogy mindennek vége. A másik oldalon pedig gyűlölöm, amiért ezt tette velem, amiért ilyen módon hozta a tudomásomra, hogy már nem akar engem, hogy már nem kellek neki. Leülhettünk volna, hogy nyugodtan megbeszéljük a dolgokat kettőnk között. Nem így kellett volna történnie. Fogalmam sem volt semmiről, és ez az egész hideg zuhanyként ért. Váratlanul, felkészületlenül. Utálom, hogy minden így történt.

Idegesen dobolok a körmeimmel a kormányon, a monológom alatt még a könnyeim is felszáradnak az arcomról. Ellie együttérzőn simítja meg a vállam.

– Fogadd el az érzéseidet, de azért ne hagyd, hogy teljesen felemésszenek, és főleg ne hibáztasd magad miattuk. Minden jogod megvan ahhoz, hogy így érezz Rowan iránt. El sem tudom képzelni, min mehetsz keresztül. De hé – fogja le a kezem, amivel még mindig a kormányt szorongatom, ezzel kényszerítve, hogy rá figyeljek –, azért ne veszítsd el a fejed, jó? Az elején iszonyú nehéz, de idővel könnyebb lesz, hidd el. És én itt vagyok neked, és segítek, amiben csak tudok, hogy minél jobban átvészeld ezt az időszakot. A változás lehet rossz, de mélyen magunkban tudjuk, hogy szükségünk van rá.

– Én nem akarok változást, El – fakadok ki. – Én azt akarom, hogy minden úgy legyen, mint eddig volt.

– Azt akarod, hogy Rowan állandóan más lányok után nézelődjön, míg te abban a hitben élsz, miszerint a kapcsolatotok tökéletes?

Elhallgatok, majd a mondandóját mérlegelve megrázom a fejem.

– Azt akarom – kezdem szipogva –, hogy minden olyan legyen, mint a kapcsolatunk elején. Az első randik, az éjszakába nyúló beszélgetések, lágy csókjai, védelmező ölelései, ahogyan rám nézett... istenem, bármit megtennék, csak hogy még egyszer utoljára részese lehessek ezeknek.

– Mel, istenem. – El felé fordulva látom, hogy az ő szemében is könnyek csillognak. – Annyira szörnyen sajnálom, hogy arra nincsenek szavak. Gyere ide – tárja ki a karját, én pedig az ölelésében keresek vigaszt.

Utálom Rowant.

Utálom, hogy még mindig szeretem őt.

_________________________

to be continued
12/08

•

kedves olvasóim!
köszönöm, hogy itt voltatok velem ebben a részben, és remélem, elnyerte tetszéseteket. a történet lassabban indul, de hamarosan belelendülünk, viszont fontosnak tartom a bevezető részeket, és mivel ennek a könyvnek a középpontjában az érzelmek állnak, szerintem érthető, hogy erre van jobban helyezve a hangsúly még a cselekmény kibontakozása előtt.

következő fejezet pénteken!

további platformok
instagram: ddorciiwrites
tiktok: ddorciiwrites

sok puszi <3