Érzelmek fogságában | mia cara I.

húsz

.· 20 ·.

Kimerülten fekszem hanyatt az ágyamon, és a plafont bámulom, a könnyek csendesen gördülnek végig az arcomon, és hullanak az ágyneműre. Amint hazaértem, letusoltam, és száraz ruhát húztam, ezzel igyekezve megszabadulni mindentől, ami a suli parkolójában történt, de a történtek önkéntelenül is sokkal jobban belém ivódtak, és képtelen vagyok kiűzni az emlékképeket a fejemből.

Képtelen vagyok másra gondolni, mint Matteóra. És a pillanatra, amikor megtörténhetett volna az első csókunk.

A pillanatra, amelyre, bármennyire is nehéz beismernem, én is rettentően vágyom. Lehet, hogy jobban, mint ő. Csak azt nem akarom, ami utána vár ránk.

Amelia
El? ráérsz?

Szükségem van a barátnőmre, hogy kiöntsem neki a szívem, éppen ezért küldök neki egy gyors üzenetet, majd amikor eszembe jut, hogy Deannel tölti az estét, inkább kitörlöm az sms-t. Nem akarom őt elrángatni, egyáltalán nem érdemli meg, hogy a barátja helyett az én lelkemet ápolgassa.

– Anyu? – kukkantok ki a szobámból, és a nappali felé veszem az irányt. – Itt vagy?

– Mit szeretnél, kicsim? – néz fel a laptopjából, és kérdőn fürkészi az arcom. A szüleim már jó pár éve elváltak, azóta anyuval csak ketten vagyunk, amit egyáltalán nem bánok, mert sosem volt igazán jó kapcsolatom az apámmal. A nővérem Spanyolországban él a férjével, úgyhogy őt csak ritkán látjuk.

– Csak beszélgetni.

Odasétálok, és leülök mellé a kanapéra, miközben ő lehajtja a laptop fedelét, és rám emeli a tekintetét. Látom az arcán, hogy furcsállja a helyzetet, mert nem igazán szoktam a nappaliba sétálva beszélgetést kezdeni, de nem tűnik úgy, mintha bánná, hogy most kivételt teszek.

– Valami baj van? – tapint rá azonnal a lényegre.

– Talán – vonom meg a vállam. – Honnan... – akadok el – honnan tudom, hogy szerelmes vagyok valakibe?

Anyu felvonja a szemöldökét, láthatóan nagyon meglepi a kérdés.

– Ezt nem értem – rázza a fejét. – Hiszen már voltál szerelmes. Rowanbe.

– Tudom, de – habozom – ez lehet, hogy más.

– Szerelmes vagy? Valaki újba?

– Erre akarok én is rájönni.

– Kicsim, azt egyszerűen érzed. De ha nem vagy benne biztos, ha nem eléggé mélyek az érzéseid, akkor nem hiszem, hogy szerelem lenne.

– Van egy fiú – kezdem halkan, és kissé szürreális számomra, hogy ennyire képes vagyok erről beszélni –, akinek szerintem tetszem. És lehet, hogy... ő is nekem – bököm ki végül.

– Tetszik neked vagy csak hízelgő számodra, hogy bejössz neki? Mert a kettő nagyon nem ugyanaz – figyelmeztet anyu.

– Azt hiszem, tetszik. Most már. Mert az elején utáltam.

– De?

– Mi de? – csodálkozom.

– Mindig van de. És a történtek után minden okod megvan rá, hogy neked is legyen.