Újra a pályán: Döntés

5.

Yoongi még három hétig volt velem, mikor levették a gipszét és kiengedték végre a kórházból. Azonban ez azt is jelentette, hogy nincs több éjjeli beszélgetés vele, vagy a szobámban eltöntendő délutánok.
A rehabom nagyon lassan haladt, ami miatt egy újabb fajta módott talált ki a kijelölt ember, hátha azzal hamarabb javul az állapotom. A pszichológusom ezt megcáfolt, mert a gyógyulásom a lélek állapotától is függ és ameddig lélekben nem leszek rendben, nem leszek jól fizikálisan is. De legalább fejlődtem, mert a depressziós tüneteim enyhültek, bár nem voltam teljesen gyógyult.

A délutan négy órai sétámat akartam megtenni, amikor kopogtak az ajtómon és azzal a lendülettel lépett is be az illető. Jungkook volt az.
- Jungkook - suttogom, végigmérem teljes valóját. A hideg idő ellenére ő lenyírt hajjal mászkált, kezében a sapkával. Mintha kicsit meghízott volna, de jól állt neki. Megdöbbentett a jelenléte.
- Jimin hyung! - biccentett kimértem, nem tudtam hova tenni ezt az udvariaskodást, hiszen már régóta nem használja ezt a megszólítást.
- Mi szél hozott? - kérdezem tőle kíváncsian.
- Ne haragudj, hogy csak most jöttem, de mára tudtam kikérni egy napot. - magyarázza.
- Szabadnap? - felvonom egyik szemöldökömet. - Nem a hokicsapattal kéne edzened?
- Kéne, de jobbnak láttam a kötelező katonaságot letudni. - magyarázza meg a kérdéseimet. - Hogy bánnak veled? Tisztán tudsz gondolkozni? Milyen az állapotod? A lábad, javul?
- Rendesen velem, a rohamok kicsit megnehezítik a dolgot. - válaszolom neki, nincs miért kertelnem. - Nem kapom minden alkalommal nyugtatót, tiszta vagyok. A lábam nem javul valami fényesen.
- Értem. - bólogat egy kicsit. - A szüleid miatt, nem róttam le a tiszteletemet.
- Nem kell. - legyintek és felszusszantok, megvakarom nyakamat.
- Látom nem sikerült abbahagynod ezt a rossz szokást. - mutat a kezemre.
- Rossz szokás, de nem is tudok róla sokszor. - vonok vállat, csak akkor veszem észre, mikor a tükörbe nézek. - Mennyi időd van még?
- Még 15 hónap. - válaszolja, elhúzom a számat. - De igyekszem jönni, amint lehet!
- Azt csinálsz, amit akarsz. - mondom a szemeibe.
- Jimin hyung! Én...
Nem tudja befejezni a mondatot, ugyanis nyitódik az ajtó és Yoongi lép be.
- Hiányoztam vakarcs? - kérdezi egy újabb becenévvel megajándékozva.
- Késtél! - emlékeztetem, hiszen három órára jelentette be magát. - Jungkook, mögötted Yoongi hyung. Yoongi hyung, ő itt Jungkook. Egy koripályán edzettünk.
- Áh, szóval ő az a Jungkook! - bólogat mindent értve, Yoongi végigméri Jungkookot. - Karót nyelt!
- Szőke törpe! - vág vissza Jungkook. - Mindegy is. Örülök, hogy jobban vagy! Nekem ötre vissza kell érnem! - kisiet az ajtón, mire furcsán nézek utána, de megvonom a vállam.
- Szia Jungkook! - intek neki egyet és hű társammal, a kis bottal elindulok Yoongi felé. - Jössz velem sétálni!
- Nincs más választásom, ugye? - kérdezi szenvedve.
- Nincs. - nézek rá és mellette elhaladva sétálok a folyósón végig. - Milyen a munka?
- Unalmas és fárasztó. - válaszolja legyintve, de sokkal jobban kifejezi, mert tudja, hogy velem itt nem történik semmi nagy.

A kórház ezen emeletén van egy tágas tér, ahol a betegek összegyűlhetnek és együtt lehetnek. Tévéznek vagy épp beszélgetnek, hogy eltölthessék a napjukat. Párszor jártam itt a héten, így szert tettem két újabb barátra, akik sokkal idősebbek nálam. Yoongival az oldalamon ülök le az egyik székre.
- Az edződ nem jelentkezett? - kérdez rá Yoongi.
- Fél éve láttam utoljára, amikor kijelentettem, hogy nem korizom többet. - válaszolom és felszusszantok. - Lehet elhamarkodottan döntöttem, de a jelenlegi helyzethez képest jó döntést hoztam.
- Figyelj...
- Hangosítsd fel! - kéri az egyik beteg a másikat, hiszen a hírek mennek, igaz olyan hangerőn kérte, szerintem hallássérült lehet.
Akaratlanul is a következő szavakra koncentrálltam.
- A hétvégén megtartott Grand Prin első helyezett lett a 18 éves Jung Daehwi, gyönyörű előadásában. Az edzője, Kim Gyu készítette fel, aki Park Jimint is pártfogolta. - mondja a bemondó nő végig a képernyőn át nézve ránk. Közbe bevágtak egy pár jelenetet az előadásból.
Felállok a székemben és közelebb lépegetek a tévéhez, még nem fejeződött be a riport.
A következő pillanatban Mr.Kim jelent meg egy interjú közben. Gondolom a győzelem után csinálták velük.
- Daehwi nagyon ügyes, felülmúlja a képzeletet olyan könnyedén síklik a jégen. - magyarázza a volt edzőm.
- Egy új csillag született? - kérdezi az egyik riporter. - Mi lesz Park Jiminnel?
- Jimin a felépülésére koncentráll, de amint jobban lesz várjuk vissza! - adja meg a választ. - Daehwi az új csillag a műkorcsolyázás történetében!
Vágás történik és a bemondónő elmondja, hogy az egyik kontinensen a meleg miatt tűz ütött ki.

Csak emésztgettem Mr.Kim szavait, amiket a riport közben hallgattam. Új csillag, ez az amatőr gyerkőc, aki semmit nem tud a nagyokról! Mr.Kim pedig úgy fogja a pártját, mintha ő lenne a megtestesült istenség!
- A rohadt életbe! - csattanok fel hangosan, majd ügyet sem vetek az idősebb betegekre és Yoongira elkezdek futni a szobám felé. Nem törödőm a lábamban jelentkező fájdalommal. Több nővér is utánam néz, amint elhaladok mellettük, kisebb szellőt okozva magam után.
Hatalmas csattanással nyitom ki ajtómat és a telefonomat megkeresve azonnal tárcsázom számát.
Türelmetlenül járok fel-alá a szobábam, ameddig fel nem veszi az illető.
- Mi az hogy új csillag?! - kérdezem azonnal, számon kérve őt.
- Ne akadj ki Jimin, de te hagytad abba a korcsolyázást. - türelmes hangjától jobban felgyűl bennem a düh, ami robbanni fog. - Daehwi tehetséges gyerek.
- Fene a tehetségbe! Egyém a csillag cím! - kiálltom a telefonba. - Enyém és senki másé!
- Jimin, max a hullócsillag címét kaphatod meg. - ledöbbenek. Hogy mondhatta ezt nekem? - Várj, már meg is kaptad! Aki nem korcsolyázik, csak hullócsillag marad, végül eltűnik az éterben!
- Mire pályáznak?
- Nem tartozik rád! - látom szemem előtt, ahogy vállat von. - Sose fog rád tartozni!
- Hogy maga mennyire egy...
- Oh és Jimin! - jut eszébe valami, amivel félbeszakít azonnal. - Ki vagy rúgva! A cégnek nincs szüksége egy idiótára!
Meghallom a három jellegzetes pittyenő hangot, amivel megszakad a hívás.
Leengedem telefonomat magam mellé és a földre ülök. Most mi a francot csináljak?