Újra a pályán: Döntés

16.

Minden alkalommal, amikor nem jön álom a szememre korcsolyázást nézek. Jobban mondva az enyémet és az új csillagét, akit már agyondícsértek.
Yoongi minden ilyen alkalommal a nappaliban talál rám, amikor már annyira elfáradok, hogy nem megyek vissza az ágyba. Nem teszi szóvá.

Az ünnepek közeledtével az edzésem keményebb lett. Han edző rendesen kikészíti a testemet az edzőterembe, ami őszintén jólesik. Kérésemre egy másik oktatót kapok, aki a balettal foglalkozik és végre kikerülök a tartásjavítási mozdulatok körforgásába és a szökellések kerülnek terítékre.
Az egyik edzés után, miközben Han edző mellett sétálok ki megállít.
- Az ünnepek után jégre állsz. - nem kérdezi.
- Rendben. - bólintok, mintegy tudomást véve a dologról.
- Holnap interjút adsz. Öltözz fel normálisan. - tájékoztat, egy újabb rendben után elhagyom az edzőtermet és megyek is a balett órámra, mert ha nem leszek pontos, akkor végem.

A nap végére, azt sem tudom, hogy fiú vagy lány vagyok. Fáradtan megyek a metrohoz és onnan haza. A nap folyamán kaptam Yoongitól egy üzenetet, hogy nem tud jönni elém, mert az évvégi fellépésekre koncentrál és gyakorol.
Kikészítem a ruhámat a holnapi napra. Az interjú a pálya médiatermében fog lenni, amit már több alkalommal láthattam. Csak kapjak jó kérdéseket és akkor nem lesz baj. De ebben csak reménykedni tudok.

***

Ráérősen készülök el, majd magamra kapom a kabátomat és elhagyom a lakást.
Yoongitól kapok egy üzenetet, amibe sok sikert kíván, én is visszaírom neki, mert ma lesz az egyik díjátadója.

A műkorcsolyások épületébe megyek azonnal, a kabátomat az öltözőben helyezem el és Han edző hívása utan a médiateremhez megyek. Az ajtóban vár rám és támogatóan rám mosolyog.
- Minden rendben? - kérdezi kedvesen.
- Igen, kicsit izgulok. - válaszolom és nagyokat szusszantok.
- Nem lesz baj. Itt vagyok, mint az edződ. - támogatóan paskolja meg a vállamat.
- Köszönöm. - mondom hálásan. Han edző nyitja ki az ajtót. A terembe elsőként lép be, majd én, be is csukom az ajtót. Azonban elkerülhetetlen a sok vakú, amit már gyerekként is utáltam. A piócák a legapróbb pattanást is kiszúrják. Most pedig telibe kapják a hegemet, amit a legszívesebben eltakarnék, hogy senki ne láthassa.
Han edzővel közösen hajolunk meg, majd helyet foglalunk és kezdetét veszi a kegyetlen kérdez-felelek, amit még fel is vesznek kamerával.
- Igaz, hogy visszatér? - kérdezi egy női hang nem messze tőlem.
- Igen, igaz. - válaszolom röviden, de átgondolom a válaszom, mert ennyivel nem elégszenek meg. - A korcsolyázás az életem, ezért sose válok meg tőle.
- Mentálisan is felkészült a versenyekre? - kérdezi egy újabb riporter.
- Minden fejben dől el, a felkészülésem is. - válaszolom kimérten.
- Miért hagyta ott a Nan korcsolyaközösséget és edzőjét Mr.Kimet? - kérdezi egy harmadik riporter.
Han edző a vállamra teszi a kezét és megrázza a fejem, hogy ne válaszoljak a kérdésre. De válaszolni fogok.
- A Nan nem fektetett belém elég bizalmat ahhoz, hogy folytathassam a pályámat. Nem volt elég türelmes és segítőkész abban, hogy felépülhessek. - válaszolom. - Az igazság, hogy nem én hagytam őket ott, hanem épp fordítva. Ők dobtak ki engem. Mivel ott van neki Daehwi. A korcsolyázás, mint bármelyik sport, kockázatos. Sérülésekkel teli, küzdelemmel teli és verejtékkel teli sport. Nem is kell mondani, hogy egy rossz mozdulat és vége. Itt szó szerint vékony jégen táncol az ember.
- Mit gondol Daehwi teljesítményéről? - jön a következő kérdés.
- Őszintén - kezdem és nyelek egy keveset. - Több alkalommal hallottam, ahogy őstehetségnek titulálják, ahogy azt is, hogy megkapta a csillag címet. Megjegyzem, a csillag cím foglalt volt, de mivel akkor nem foglalkoztam a korcsolyázással, rosszul esett, hogy csak úgy elragadták tőlem. - magyarázom. - Mivel nem mutatkoztam a közönség előtt, így csak a tévéből tudtam értesülni és kutakodni. Nem akartam hinni a szememnek, amikor láttam milyen lábmunkája van Daehwinek. Tényleg tehetséges gyermek, ez kétség sem fér. A szememben elismert sportoló.
-

Milyen címre vágyik, miután a pályára lép? - kérdezi egy újabb riporter.
- Ez érdekes kérdés. - elmosolyodom. - Mostmár tudom, hogy nem a cím a fontos, hanem az érdem. Ezért szeretném azt, hogy az elért eredményeimet vennék figyelembe és ne azt, hogy milyen címem van a pályán. - magyarázom.
- Mi a céljuk?
- Cél van, de ahhoz eredmény kell. - válaszolom. - A célt titokban tartom egy darabig, ameddig el nem jön az ideje. Köszönöm, több kérdésre nem válaszolok.

Felállok és meghajolok a vakuvillogások közepedte. Nyugodtan sétálok ki a teremből, hátrahagyva a riportereket és a kamerákat. Han edző még marad, hiszen ő vezető, ezért neki is kell nyilatkoznia rólam, a velem való munkáról. Elsétálok az öltözőhöz és átveszem az edző ruhámat. De nem edzek, hanem beülök a korisok lelátójára és nézem, ahogy gyakorol az egyik munkatársam. Ezt még hosszú órákon keresztül folytatom, míg Han edző mellém nem ül.
- Mit gondolsz három hét alatt meg tudsz csinálni egy három perces kűrt? - kérdezi tőlem.
- Meg tudok. - válaszolom. - De ahhoz a pálya az enyém kell legyen minimum két óráig.
- Megkapod, de nem ezt a pályát. - válaszolja, szemeimmel a lányt figyelem, ahogy egy Lutzot csinál. - A harmadik pálya lesz a tiéd, ott tartjuk a versenyeket.
- Rendben. - elmosolyodom, majd kibököm. - Az olimpiáig van két évünk. Mindenből a négyest akarom megtanulni és lehetőleg véghezvinni is a számok alatt.
- Egyenlőre a tripláid tökéletesek, azzal bejuthatsz a nemzetközire. - mondja elgondolkozva. - A harmadik pályán gyakorolunk rá, de ameddig a földön nincs meg, addig a jégen ne próbalkozz vele.
- Már próbálkoztam vele. - vallom be őszintén, az edzőm, fontos, hogy tudjon róla. - Három és fél.
- Két hónap alatt? - kérdez vissza.
- Egy hónap. - válaszolom meg kérdését. - Van rá két évünk tökéletesíteni.
- Akkor menni fog. - bólint.
- Menni fog. - helyeselek én is.

Ez az utolsó előtti rész a könyvből. Kicsit rövid lett, de remélem tetszik😌