Újra a pályán: Döntés

8.

Két hónap telt el a megállapodás után Kyunnal. Nemsokra rá, őt kiengedték a kórházból és látogatóként tért vissza hozzám, hogy aláírjam vele a szerződést. Megtettem, innen nincs visszaút.
Fejlődök.
Már nem kell a botot magammal hordjam és rátamaszkodjak, sőt egyre jobban fejlődök.
A mentális állapotom gyorsan javult a megállapodás után, ezért a pszichológusom heti egyszer látogat el hozzám, de biztosan fel fogom keresni az épületen kívül is.
Yoongi majd kicsattant az örömtől, amikor közöltem vele a visszatérésemet a korcsolyához. Megmondta, hogy ő az elején tudta, nem bírok a korcsolyázás nélkül élni. Igaza van. Annyira, hogy a napjaim nagy részét az idősek körében töltve tervezem a leendő rövid- és hosszú programjaimat. A zeneválasztással vagyok egy kicsit megakadva, de biztos vagyok benne, hogy előbb utóbb rám talál majd a megfelelő dal.
Még mindig hosszú utat kell bejárjak ahhoz, hogy teljesen felépüljek, de nem áll szándékomban feladni.

***

Az az egy év megszabott határidő gyorsan véget ért.
Napjaim nagy részében a rehabilitáción vettem részt, hogy kihozzam magamból a 200%-ot és igazán büszke lehessek magamra. Majdnem egy évig tartózkodtam a kórházban, több beteggel is sikerült összebarátkoznom és mindegyiktől úgy búcsúztam, hogy jövök amint lehet. Be is tartottam az ígéretemet és a hetente minimum egyszer meglátogattam ott mindenkit, akit ismertem. Ha pedig már nem tartózkodtak a kórházba személyesen látogattam el hozzákjuk.
Főleg Arin asszonyt látogattam meg sokszor, hiszen olyanná vált, mintha a nagymamám lenne.

Jungkook még párszor meglátogatott a kórházban. Örömmel távozott, mert nem voltam bunkó vele és láthatta mennyire fejlődök, azonban minden alkalommal megzavart Yoongi, így sokat nem tudtunk beszélgetni.
Yoongi a mindennapjaim része lett, bár néha nagyon elfoglalt, hiszen rapper lett belőle. Ott voltam a debütjén, hallottam a számot, amit előadott és tudtam, hogy arra kell nekem is korcsolyáznom. AMYGDALA.

Azonban nem várt akadályba ütköztem.
A felmérésem napja volt, mikor Mr.Kyun a pálya szélén állva nézett rám. Rég volt már, hogy a jégre álljak így nem kicsit ijedtem meg. Nem törődtem a félelmemmel, hanem a pályára álltam, vártam az ismerős érzést, ami akkor szokott megjelenni bennem, amikor fellépek a jégre. Azt az érzést, hogy otthon vagyok, de nem jött.
Helyette meghallottam a jég síklásán a jellegzetes hangot, amitől megijedtem és elestem. Nagyon hasonlított a vágás hangjára, amit lehet onnan tudok, mert már annyiszor elképzeltem, beképzeltem magamnak azt, ahogy kivágnak az autóból a balesetkor.
- Minden rendben Jimin? - kérdezi Mr.Kyun.
- Igen. - válaszolom remegve, majd felülök és felállok a jégről. - Kaphatnék két percet? Szükségem lesz valamire.
- Természetesen, de ne húzd el nagyon. - egyezik bele. Lesietek a jégről. Füleimbe illesztek két füldúgót, amelyek teljesen elnyomják majd a korcsolya hangját, igaz minden más hangot is.
Visszalépek a helyemre, a pálya közepére síklok és elkezdem azt, amihez a legjobban értek. Korcsolyázom.
Lépéssor lépéssort követ, egy hármas Axel, majd egy Lutz és így tovább, ameddig be nem mutatom menden tudásomat.

Várakozóan nézek a főnökre, látom, ahogy megtapsol, majd int, hogy szálljak le a pályáról. Amint lent vagyok a pályáról, kiveszem a füldúgókat és a markomba tartom őket.
- Üdv nálunk! - paskolja meg a vállamat Mr.Kyun, amire elmosolyodom és hálásan hajolok meg többször előtte.
- Köszönöm! - mosolygok rá őszintén.
- Az edződ nem más lesz, mint én. - biccent nekem Kyun, amitől egy kicsit meglepődök, de visszaemlékezve a beszélgetésünkre a legjobbat ígérte.
És Kyun Han a legjobb, hiszen a húszas éveiben ő maga is elindult a téli olimpián a társas műkorcsolyázáson, de nem értek el helyezést a pontjaik miatt. Lecsúsztak a dobogóról, két pontnyi külömbséggel. Utána még háromszor próbálták meg, miután edzősködni kezdett és egy saját vállalatot indított.
- Mikor fogunk neki az edzésnek? - kérdezek rá.
- Holnap reggel kilenc órakor itt vagy az előcsarnokban. - tájékoztat. - Hozz edzőruhát és amire szükséged lesz. Benti edzést fogunk tartani!
- Értettem. - memorizálom a felsoroltakat.
- Ha szeretnél még korcsolyázni, a pálya a szolgálatodra áll még egy óráig, utána át kell add a kisebbeknek. - tájékoztat edzőm Kyun Han, majd magamra hagy egy kisebb meghajlást követően.
Alap esetben lecsapnék a lehetőségre, azonban most nem élek vele. Sokkal fontosabb megbeszélnem a pszichológusommal a történteket és Yoongival is, hiszen ő már nagyon régóta mellettem van és meghallgatja a bajaimat.

Tömegközlekedésen megyek vissza a lakásomra, eddig még nem sikerült autóba ülnöm, félek tőlük, de érthető a baleset után.
Leszállva a buszról tárcsázom Yoongit, hogy elmesélhessem a történteket.
- Képzeld Kyun Han fog edzeni! - mondom köszönés helyett a telefonba barátomnak.
- Micsoda?! - szinte kiabállja, ezért eltartom a fülemtől a telefont.
- Jól hallottad. - bólogatok, bár hiába, nem látja. - Kyun Han fog edzeni és már holnap!
- Hűha! - meglepett, nem csodálom.
- Aha, azonban van egy kicsi baj. - húzom el a számat.
- Ajjajj. - szisszen fel. - Ki vele!
- Úgy látszik van egy kisebb félelmem a korizástól, vagyis a korcsolya hangjától. - válaszolom túlmagyarázva a dolgokat.
- Oké, menj doktorhoz, mond el neki. - sorolja. - Utána pedig gyere a munkahelyemre. Gyorsan kell orvosoljuk a bajt!
- Van okom félni? - kérdezem tőle a telefonba.
- Nem Jimin, rettegni fogsz. - ellenkezik azonnal, most nem tudom, hogy viccből mondja vagy sem. - Hozd a korcsolyádat is!
- Oké! - húzom el a számat. Yoongi bontja a vonalat, míg én fellépcsőzök a harmadikra és ruhát váltok.

Vajon mit talált ki Yoongi?🤔
Jöhetnek a tippek!