Újra a pályán: Döntés

9.

A beszélgetésre elviszem a korcsolyámat, mert rögtön Yoongihoz kell mennem.
A doki tanácsa az volt, hogy minél hamarabb tegyek ellene és segített abban, hogy megkülönböztessem a két hangot. A korcsolya rövid és elegáns hangja, sokkal barátságosabb, mint a vágás csíkorgása, amit tapasztaltam. Azonban így is kirázott tőle a hideg.
- Jól van Jimin, mára ennyi lesz. - csukja össze a jegyzetfüzetét orvosom. Végignézi, ahogy felveszem a korcsolyámat a fal mellől és felveszem a dzsekimet. - Csak nem korcsolyázni?
- Lehet. - vonok vállat. - Yoongi hyung elhívott és mondta, hogy vigyem magammal. Kíváncsi vagyok mit szeretne.
- Áh! - csettint egyet ujjaival és lejegyzetel még valamit gyorsan. - Érezze jól magát Jimin! És ne feledje, magáért történik!
- Rendben? - kérdezem, mint állítom. - Viszlát!

A doktor rendelőjétől nem messze van Yoongi munkahelye is, ami kábé tíz perc gyalog. Mindig csak az épületig szoktam menni, jobban mondva a bejáratig, hiszen nem engednek be idegeneket és nem akarok gondot okozni Yoonginak sem.
Csak dobok egy üzenetet neki, amikor már közeledem az épülethez.
Pár percet várnom kell Yoongira, de amikor megjelenik tetőtől talpig feketében van, ez alól fekete haja sem kívétel, mert visszafestette az eredeti hajszínére. Sokkal jobban állt neki és már hosszabb volt, jóképűbb lett.
- Hali! - mosolygok rá, épp felvesz egy maszkot.
- Hoztad? - kérdezi a korcsolyára utalva.
- Igen, itt van. - fordulok meg félig, hogy láthassa a táskát a hátamon. - Korcsolyázni fogunk?
- Valami olyasmi, de nem mondom meg teljesen. - indul meg jobbra. - Mi volt a dokinál?
- Megmutatta a különbséget a hangok között, de nem hinném, hogy ez segítene benne. - húzom el a számat bizonytalanul. - Mindig mikor azt hiszem, hogy már nem jöhet semmi közbe, felbukkan egy újabb probléma.
- Jimin, akár hiszed akár nem, a lelki gyógyulás sokkal hosszabb folyamat. - magyarázza. - Tudom, mert átéltem én is.
- Jó, de a korcsolya hangjától félni? - kérdezem hitetlenkedve. - Annyira abszurdnak hangzik.
- Akkor hogy csináltad meg a mai napot a pályán? - kérdezi zsebre dugott kézzel, kikerülök egy gyereket. Sokan vannak az utcán.
- Bedugott fülekkel. - válaszolom. - De annyira elnyomja a hangot, hogy nem hallom a zenét sem. Ezt pedig nem vethetem be a közönség előtt.
- Ideiglenes megoldásnak jó, de orvosolni kell a helyzetet. - mutat rá a tényre, amit tudok. - Szoktál zene nélkül nézni korcsolyázókat?
- Néha, de azt régen tettem. - még gyerekként, de csak magamba teszem hozzá.
- És tudod hol lehet hallani a legjobban a korcsolya hangját a jégen? - kérdezi, mintha ravaszul mosolyogva. Megrázom a fejem, mert jelenleg semmi nem jut eszembe. - Edzéseken vagy éppenséggel publikus korcsolyapályákon.
- Ugye nem nézetsz velem hokit? - kérdezem megrémülve. Akkor sem szerettem, amikor Jungkookot kellett néznem a meccsei közbe, amire meghívott és helyben volt. Túl durva sport nekem.
- Dehogy! - rázza meg a fejét, hátrasimítja hosszabb haját, ami visszahullik a szemébe. - Korcsolyázni fogunk, nincs kibúvó!
- Oké. - sóhajtok egy nagyot, hiszen nem hátrálhatok meg.

Fél órát sétáltunk az enyhe hűvős időben. Nem fáztam, már hozzá voltam szokva a hideghez, hiszen minden alkalommal vékony fellépőruhákban kell fellépjek és utána sem veszem magamra a vastag bundát.
- Hogy a jó égbe nem fázol? - kérdez rá Yoongi, amikor a korcsolyámat húzom az egyik padon ülve.
- Hozzászoktam. Hiába az az egy év, majdnem kettő év kihagyás, hozzászoktam. - vonok vállat. - A meleget nem bírom jól.
- Jég csörgedezik az ereidben. - húzza meg korcsolyája fűzőjét és felegyenesedik ültében.
- Anyu is ezt mondta. - mondom szomorúan elmosolyodva. - Néha megnézett, de sokáig nem bírta a hideget.
- A korisok bírják. - vágja rá Yoongi és feláll. - Ideje pályára lépni.
- Oké, de mit kell csinálnom? Axel, Lutz vagy valamelyik pörgést? - kérdezem.
- Egyiket sem kell. - válaszolja, értetlenül nézek rá. - Csak korizni jöttünk. Körbe-körbe megyünk.
- Oh. - bólogatok egy kicsit, amit megértek most. - És fülelek igaz?
- Igen. - helyesel.
Őt követve tipegünk el a pálya bejáratáig, ahol sokan állnak meg a pályán, mert ki akarnak jönni.
Miután sikerül a pályára lépnem, azonnal hallom a jellegzetes sikló hangokat, amiktől kiráz a hideg és most az egyszer fázni kezdek. Bár tovább síklok egy kicsit, megállok a pálya szélén, már guggolnék le, amikor megérzem a meleg kezet.
- Hé! Semmi másra nem kell gondolj. - mondja, visszahúz a saját gondolataim közül. - Na, gyere! Menni fog Jimin! - bíztat, féloldalasan húz maga után, hogy kövessem, bár bukdácsol egy keveset.
Fél kört sikerül így megtennünk, de csakis azért, mert Yoongi húz. Azért álltunk le, mert fennakadt a saját lábában és hátraesett, magával húzva engem is.
A húszonegy évem alatt, sokat estem, de saját hibából, más sose rántott le magával. Idegen volt a jégen elterülve feküdni. Oldalamra fordulok és feltérdelek, majd felállok.
- Fene cseszné meg a korit! - ad hangot mérgének Yoongi.
- Bocsánat. - motyogom halkan, hiszen az én hibám, amiért itt vagyunk. - Hyung nem muszáj ezt csináljuk... - segítek neki felállni és leseprem a kezemmel a kabátját.
- Félsz még? - kérdezi morcosan, elhúzom a számat. - Akkor folytatjuk!

Folytattuk. Minden fél kör megtétele után elestünk, egyszer miattam, mert pont Yoongiba kapaszkodtam meg és sikerült lehúznom őt is magammal.
Őszintén, ennyire fáradt nem voltam egy gyakorlat elvégzése után se, még meg se lihegősődtem, de most a tűdőmet is kiköpném.
- Még fél kör és vége! - biztat Yoongi, még tapsol is kettőt mellettem, ami miatt egy kicsit megbillen hátra, de sikerül megtartania magát.
- Várj! Meg kell húznom a fűzőmet. - kiálltom neki, féltérdre ereszkedem és újrakötöm a korcsolyámat. Azzal nem számoltam, hogy így sokkal közelebb leszek a korcsolyákhoz és a hangokhoz. De valahogy nem ijedtem meg annyira, csak kényelmetlenül éreztem magam.
Mire sikerült felállnom Yoongi távolabb csúszott tőlem, gondolom nem hallott meg, nagyon sokan vannak és a zene is szól, de nem nagyon lehet hallani tisztán.
Felé lököm magam, szlalomozva az emberek között, hogy senkinek ne ütközzek neki.
De sajnos mindig történik valami váratlan a jégen. Ebben az esetben egy tíz év körüli fiú tűnt fel, keresztbe indult előtt, nem messze pár méterre Yoongi volt. Kikerülni időben nem tudtam és a gyerek is elhasalt előttem, muszáj voltam kikerülni valahogy, ezért ugranom kellett igen rövid felkészülési idővel voltam megáldva. A Salchow-ugrást választottam, bár az érkezéskor a lábam kicsúszott alólam és elestem, de legalább nem lett nagyobb baj.
Hátamra fordulok, látóterembe Yoongi kerül, aki egyúttal rám is esik. Arcunk pár centire van egymástól és bár kifárasztottam magam, úgy érzem, mintha végig tudnék csinálni egy olimpiai felkészítőt, tele vagyok energiával.

Micsoda fordulatok vannak itt 🤭