"A világbajnok kisodródik a pályáról! Micsoda izgalom!"
"Lángol! A Red Bull lángol!"
Ez volt az a pillanat amikor biztos voltam benne, hogy a szívem megszűnt dobogni. A kamera apa arcára váltott, Lewis autójára, ami a balesetet okozta, majd vissza a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
𝐍 𝐀 𝐓 𝐀 𝐋 𝐈 𝐄
– Mi ez a hely? – lép mellém Max a tető alá néhány perc múlva és elhúzza a száját, amikor a lábára akarja terhelni a súlyát.
– Egy múzeum. Itt van pár régi pléd, amit magunk köré tekerhetünk, amíg elül a vihar és legalább nem ázunk el. Addig úgysem tudunk visszamenni a kocsihoz, amíg nem ül el egy kicsit.
Mintha csak meg szeretné erősíteni a szavaim az égen újabb villám cikázik végig és ablakokat megrezegtető dörgés követi. A szél felfújja az esőt a verandára én pedig még gyorsabban kezdek turkálni a táskámban.
– Biztos, hogy bejöhetünk? Zárva van – kérdezi Max és pedig meglebegtetem a kulcsot mikor végre megtalálom mindennek az alján majd hátat fordítok neki, hogy kinyithassam az ajtót.
Az előző napok párája és a melege miatt az ajtó egy kicsit nehezen nyílik. A zárszerkezet már olyan régen volt megmozdítva, hogy alig szeretne elcsavarodni benne a kulcs. De amikor végre beérünk és az ajtó is megmarad elmosolyodok és intek Maxnak, hogy kövessen. Az ősrégi, gombos kapcsolóhoz lépek és benyomom mire a fejünk felett lógó neoncsövek pislákolni kezdenek és felizzanak.
Jó nagy a por. A cipőm csíkot húz a padlón ott ahova lépek, de a középső részen, a vitrinek alatt, annyira nem szembetűnő. A plafon néhol beázik és a víz ütemes koccanásokkal csapódik neki a fém vödröknek, amiket valaki valószínűleg évekkel korábban tett oda.
A mozdulataim rutinosak, miközben a szekrényekhez lépek és kitárom őket. Már több ezerszer jártam itt, jól tudom, hogy mit, hol rejtettem el. Az egyik plédet Max vállaira teszem, a másikkal magamat bugyolálom be, hogy ne fázzak annyira a vizes ruháimban.
Kihalászom a telefont a zsebemből azzal a reménnyel, hogy talán Poppyt vagy Theot értesíteni tudom majd arról, hogy a múzeumban ragadtunk Maxszel az eső miatt, de a vihar valószínűleg megrongálta az antennát, mert nincs térerő. Felnyögök frusztráltságomba Max pedig kérdő tekintettel fordul felém, amikor meghallja.
– Mi az?
– Nincs térerő – emelem fel a telefonom. – Szóval egy darabig itt ragadtunk.
Max bólint, megszorítja a vállaira terített takarót majd felnéz a műanyag fóliákkal takart képekre a falon.
– Nyugodtan lehúzhatod róluk a fóliát, majd megigazítom, ha elmegyünk!
Mintha Maxnak csak ennyi kellene a bal kezével megragadja a fóliát és lerántja, így feltárva a falon lévő festményeket maga előtt. A legtöbb olaj festmény a folyóról készült, ami mellett elsétáltunk. Helyet kap mellette egy pár kép a tengerről, korabeli öltözéket viselő asszonyok, kétszáz éves üdvözlőlapok és még régebbi újság kivágások, amiket a levéltárból szerezhettek és amelyek kontextust adnak a képeknek.
