"A világbajnok kisodródik a pályáról! Micsoda izgalom!"
"Lángol! A Red Bull lángol!"
Ez volt az a pillanat amikor biztos voltam benne, hogy a szívem megszűnt dobogni. A kamera apa arcára váltott, Lewis autójára, ami a balesetet okozta, majd vissza a...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
𝐍𝐀𝐓𝐀𝐋𝐈𝐄
Reggel korán kelünk mind a ketten. Max elmegy zuhanyozni, én főzök egy kávét és összeütök egy rendes tojásrántottát, amit narancslével szolgálok fel neki, majd megpuszilom a homlokát és átöltözök, amíg ő elfogyasztja a reggelijét. Az egész jelenet olyan megszokott mégis furcsán családias.
Anya és apa arca ugrik fel a szemem előtt miatta, még egészen kicsi koromból, amikor apa a nyári szünet alatt otthon volt és anya minden reggel ugyanúgy bacont és bundáskenyeret készített neki, majd megpuszilta a homlokát és sietve leült hozzánk az asztalhoz, hogy megetethesse a húgaim egyikét. Apa mindig a híreket olvasta az asztalnál. Mint ahogy Max is teszi. Csak ő már nem a ház elé dobott újságot, hanem a tabletjén lévő cikkeket lapozgatja. Csupa autó, alkatrészek, tuningok, Red Bull események vannak rajta. Dolgok, amiket én nem értek és nagy részük teljesen hidegen hagy. Ő viszont teljesen beléjük merül. És akaratlanul is eszembe villan egy kép, hogy évek múlva talán mi is olyanok leszünk, mint a szüleim voltak. Ettől pedig olyan levakarhatatlan mosoly varázsolódik a számra, hogy amikor Max mellém áll, a tükörhöz, hogy fogat mosson ő is elneveti magát az arckifejezésemet látva.
– Min vigyorogsz? – kérdezi kedvesen miközben a szája tele van fogkrémmel.
– Semmin. Csak eszembe jutott valami – válaszolom miután kiöblítem a szám.
– Mégpedig?
– Istenem! Csak mosd meg a fogad és haladj!
– Nem válaszoltál! – kiabál utánam, a fürdőből mikor én már a konyhába érek.
– Aki kíváncsi hamar megöregszik!
– Ilyen bölcsességekért nem osztanak béke Nobelt!
Max nemsokára követ, hogy a két kulacs víz mellé, amit én pakoltam a táskájába még valami zöld shaket is berakjon, amit elvileg a reggeli után kotyvasztott magának. Elvileg jobb, mint a fehérje por, gyakorlatilag már attól felfordul a gyomrom, hogy felsorolja, mit turmixolt benne össze. A biztonság kedvéért még berak a táskába két müzli szeletet is, aztán int, hogy mehetünk, ha készen állok.
– Fussunk odáig vagy menjünk kocsival? – kérdezi miközben én lehajolok, hogy rendesen beköthessem a cipőm.
– Mennyire van kocsival az edzőterem? – fordulok felé kíváncsian ő pedig a csuklóján lévő okosórára pillant, csak hogy megrántsa a vállát.
– Olyan... Huszonkét percre a reggeli forgalom miatt.
– És futva?
– Negyed óra intenzív tempóval.
Végül úgy döntünk, futunk, mert feleslegesnek tartom, hogy egy ilyen rövid távért Max kiálljon a kocsival a garázsból. Az út amúgy is csak lejtőkből és lépcsőkből áll, mégcsak nem is kimerítő még akkor sem, ha a tempó, amit Maxszal diktálunk eléggé gyors.
