𝐋𝐀𝐏 𝟐𝟗

994 98 32
                                    

Spice! Ha nem szereted, nem sokára jön egy rész, amiben már nem lesz. Pussz!

𝐍𝐀𝐓𝐀𝐋𝐈𝐄

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

𝐍𝐀𝐓𝐀𝐋𝐈𝐄

Egy pillanatra megáll bennem az ütő az utolsó mondatot hallva. Max ajkairól olyan természetességgel gördül le a szerelmem szó, mintha sosem szólított volna másképp. Mintha teljesen átlagos dolog lenne, hogy így hív. Végül is ki tudja hányszor mondott már ilyeneket hollandul úgy, hogy én nem is tudtam róla? Talán észre sem vette, hogy angolul mondta ki a szót. Talán nem is érti, miért dermedek meg egész testemben a pulton, miközben képtelen vagyok elszakítani róla a tekintetem.

– Mi a baj, Schatje? – kérdezi kedvesen végigsimítva az állkapcsomon a hüvelykujjával. – Min gondolkozol?

Őrültség lenne most közölni vele az érzéseimet? Bolondság lenne elmondani neki a szavakat, amiket csak akkor merek a haját simogatva elsuttogni neki esténként, amikor tudom, hogy már alszik? Örülne neki, ha elmondanám? Magához húzna, hogy megcsókoljon, vagy ijedten hátra lépne tőlem? Félne az érzelmektől, amiket iránta táplálok és amik még millió bajba fognak minket sodorni a média és apám előtt? Lehetséges. Előfordulhat. De sosem fogom tudni a válaszokat a kérdéseimre, ha nem szedem végre össze a bátorságom.

Végül is biztosan tudja még úgy is, ha nem mondom ki! Tudnia kell! Rémesen rejtem el az érzelmeim. Tudnia kell. Mégse hiszem, hogy tudja. Sokat mesélt nekem a családjáról a farmon. Tudom, milyen nehéz volt számára kivívni a szüleitől, hogy elmondják neki, hogy büszkék rá, hogy szeretik. Tudom, hogy a hollandok nem igazán szeretik szavakba foglalni az érzelmeiket. De azzal is tisztában vagyok, hogy ettől függetlenül, vagy talán pont ezért nagyon is igényli, hogy kimondjam, amit érzek. Lehet, hogy őt is ugyanilyen kétségek emésztik. Talán csak jót tennék, ha végre nem bonyolítanék túl mindent!

Mint a versenyeken éppen az ugrás előtt. Csak veszek egy mély lélegzetet és amikor úgy érzem, készen állok a sarkamat leszorítom, kihúzom magam és egy sóhaj után Max szemeibe nézek. Az arcára simítom a kezem, amitől csak még zavarodottabb lesz. Aztán ugrok.

Szeretlek – mondom neki halvány mosollyal és most rajta van a sor, hogy egy kicsit elnyíljon a szája meglepettségében.

– Mi?

Nem válaszolok csak közelebb húzom magamhoz az állánál fogva és megcsókolom. Max összeszorítja a szemeit miközben az ajkaink találkoznak és úgy szívja be a levegőt a tüdejébe, mintha az az egy szó, amit végre kimondtam megsebezte volna a lelkét. De aztán valahogy még közelebb lép hozzám és enyhén remegő kezeit a nyakamra téve úgy elmélyíti a csókot, hogy elfelejtek levegőt venni.

Az ajkai édesek, mint a méz, de közben cseppet sem gyengédek. Úgy csókol, mint amilyen hévvel egy fuldokló kap levegő után, ha kibukik a feje a víz alól, mint ahogy egy részeg kapaszkodik oszlopokba, hogy képes legyen megtartani magát a lábain hazafelé tartva a kocsmából. A csókjába kétségbeesett félelem és végtelen szeretet keveredik teljesen elcsavarva a fejem. Sosem éreztem még ennyire szeretve magam. Max minden érzékem eltelíti miközben az ölébe emel én pedig átkulcsolom a derekát a lábaimmal. A bőre szinte éget a combjaim alatt. Az egyik kezével a fenekembe markol, a másikkal megtartja a derekam nehogy hátra essek.

Things we lost in the fire /Max Verstappen/Where stories live. Discover now