IV. Fejezet - Bízz bennem!

731 48 3
                                    

Peti mellett feküdtem, fejem a mellkasán volt és kezem a hasán. Ő a hátamat simogatta és néha a hajamat csavargatta, megpuszilta a fejemet.

-Többet nem áll közénk senki. - Mondta halkan, felnéztem rá.

-Idővel majd elhiszem. - Mosolyodtam el halványan.

-Tenni fogok róla, hogy elhidd. - Puszilta meg ajkaimat, visszafeküdtem a mellkasára és lehunytam szemeim.

***

-Örülök Hanna, hogy így összeszedted magadat! - Mondta a tanár, meglepődve néztem rá. - A dolgozatod négyes lett! - Rakta elém. Fogalmam sincs, hogy sikerült. - Szóval érettségizhetsz!

-Ez remek!

Mosolyogtam rá majd megint a dolgozatomra néztem, Petra tényleg ért a matekhoz. Már nincsen sok az érettségiig, két hónap és vége. De addig még itt a végzős bál is, még nem kérdeztem meg, hogy külsőssel is lehet-e táncolni de nem is tudom, hogy akarok-e Petivel. Jó volt a békülős szexünk de valahogy még mindig nem érzem úgy, hogy bíznék benne. Andi bármikor előrukkolhat valamivel és akkor én megint kis padra kerülök.

-Szia, Hanna. - Jött oda hozzám Marci szünetben, ő a másik osztályba jár, én D-s vagyok ő pedig A-s.

-Szia. - Néztem rá, megköszörülte a torkát.

-Van már kísérőd a bálba? - Kérdezte halkabban.

-Hát, fixen még nincsen. - Nevettem halkan. - De valószínűleg Petivel jövök el, ha lehet külsőssel.

-Oh értem. - Nézett rám sóhajtva. - De ha esetleg még sem, akkor eljössz velem? - Mosolygott.

-Még átgondolom. - Mosolyogtam rá. Nem fogok elmenni a bálba, ha nem Peti lesz mellettem.

-Rendben, szia!

Mosolygott rám, ott hagyott engem. Sóhajtva vettem ki a zsebemből a telefonomat, anya írt egy üzenetet, hogy suli után haza kéne mennem. Szuper. Kíváncsi vagyok mit akarhat anya, nagyon remélem, hogy Andi nem lesz otthon mert ezek után tuti kinyírnánk egymást. A nap végén még megkérdeztem az osztályfőnököt, hogy lehet-e külsőssel táncolni és igent mondott rá szóval Petivel fogok táncolni. Remélem. Nem siettem annyira mert nem tudtam mi vár rám, kicsit izgultam is.

-Helló, megjöttem! - Mondtam mikor bementem az ajtón.

-Szia, drágám! - Jött ki anya szipogva a nappaliból.

-Mi a baj, anya? - Sóhajtva öleltem át őt.

-A nővéred kórházban van.. - Mondta halkan. Valamiért nem hat meg, őt is hidegen hagyta amikor én voltam ott.

-Mit csinált? - Sóhajtottam.

-Túladagolta magát. - Sóhajtott. Gratula neki.

-Hát, sajnálom.. - Sóhajtottam.

-Be se mész hozzá? - Vonta fel a szemöldökét.

-Minek? - Nevettem halkan. - Őt se érdekelte amikor én voltam kórházban..

-Azért a kettő más.. - Mondta anya. - Te csak nem ettél ő viszont öngyilkosságot kísérelt meg..

-Értem. - Nevettem fel. - Akkor azért nem jöttetek be ti sem mert az nem számít ami velem volt...

-Ott volt veled Peti.. - Sóhajtott.

-Igen, aki megcsalt és kidobott engem mint a szemetet.. - Néztem rá.

-De ott volt veled.. - Forgatta meg szemeit. - Most megint együtt vagytok, ezért csinálta Andika?

-Bekamuzta aljas módon, hogy terhes és Peti kidobta őt amikor rájött, hogy nem az.. - Nevetve vontam vállat.

-Nem kéne Petivel lenned, hagyd őket.. - Nézett rám, felvontam a szemöldökömet.

-Peti szeret engem és velem akar lenni, anya..

-Dehogy is. - Legyintett. Rosszul estek szavai. - Csak nem bír egyedül lenni és Andikára emlékezteted, szereti még a nővéredet..

-Akkor én most megyek, ha csak ennyit akartál a fejemhez vágni.. - Nevettem és az ajtó felé mentem.

-Ők összetartoznak, szívem.. - Sóhajtott anya. - Nem véletlenül kötött ki mellette háromszor is és újra kifognak békülni csak idő kérdése..

Nem válaszoltam neki, kimentem az ajtón és becsaptam magam mögött. Hogy mondhat ilyeneket nekem az anyám? Sietve mentem a busz felé, közben könnyeim potyogtak mert félek ismét, hogy igaza van.

-Helló. - Mondtam halkan amikor bementem a lakásba, Kevinék a kanapén ülve xboxoztak Danival és Dzsindzserrel.

-Szia. - Mondták, levettem a cipőmet és a kabátomat majd a szobámba siettem.

-Szia, kincsem! - Vettem fel Picúrt aki az ágyamon feküdt, az arcomat nyalogatta. A telefonomra néztem, Peti írt, hogy ma nem tudunk találkozni mert a nővéremnél van a kórházban. Először nem is hittem el amit olvasok, elolvastam ismét. Visszaraktam Picúrt az ágyra és a telefonomat a falhoz vágtam, sírva ültem az ágyamra.

-Hanna! - Hallottam Kevin hangját. - Hé, mi a baj? - Kérdezte mikor bejött a szobámba, leguggolt elém és elakarta venni a kezemet az arcom elől de nem engedtem mert nagyon sírtam. - Megint az a fasz Marics, komolyan nem hiszem el.. - Sóhajtva ölelt át engem, átöleltem őt és próbáltam megnyugodni de egyszerűen nem ment és csak zokogtam. - Ahj, istenem.. - Sóhajtott halkan és a hátamat simogatta.

-Mi van, Hannus? - Sóhajtva jött be Dani is.

-Megint csinált valamit az a gyökér Marics. - Mondta Kevin mintha ott se lennék.

-De nem kibékültek? - Sóhajtott Dani.

-Mondj már valamit. - Mondta halkan nekem Kevin de nem bírtam megszólalni, gyűlölöm, hogy anyának állandóan igaza van. - Srácok szerintem offoljuk ezt a mai estét..

-Nem.. - Mondtam remegő hangon. - Miattam nem kell.. - Beszéltem halkan és a szemeimet törölgettem miután elengedtem őt.

-Megértjük, tesó. - Mondta Dzsindzser ahogy ő is bejött a szobába. - Vigasztald meg a kis csajt, Kevinke! - Kuncogott.

-Nyugodtan játszatok.. - Szipogtam halkan.

-Elviszlek egy olyan helyre. - Állt fel Kevin. - Meglátod jobban leszel egyből! - Nyújtotta felém a kezét.

-Na akkor mi léptünk. - Mondták Daniék és elmentek, Kevin kezét néztem.

-Hova akarsz menni? Este van.. - Nevettem halkan.

-Pont ilyenkor indul be az élet! - Mosolygott. - Na gyere! - Rázta meg a kezét, sóhajtva megfogtam és fel álltam az ágyamról.

-Nem akarok bulizni. - Sóhajtva néztem rá.

-Ez tetszeni fog, hidd el! - Mosolyogva kulcsolta össze ujjaink, ezzel egy kicsit meg is lepett. - Bízz bennem!

***

-Ezt most komolyan gondoltad? - Néztem rá nevetve majd vissza a Las Vegas Casino bejáratára.

-Kevin papa, jöttél szerencsét próbálni? - Nevetve jött oda hozzánk egy hegyomlás csávó.

-Igazából, most a csajszi fog szerencsét próbálni. - Nevetve ölelte át a vállamat.

-Nincs is pénzem. - Nevettem.

-Ma este én leszek a pénztárcád. - Nevetett. - Na gyere! - Indult be, mentem mellette és igazából pislogva néztem körbe. Sosem jártam még ilyen helyen.

A nővérem pasija || Marics Peti FF. ||Where stories live. Discover now