Happened

3. fejezet ~ Felismerés

Catherine Clark

14. Szeptember; Madrid, Spanyolország

A személyfelvonóban elhelyezett tükörben megnézem magamat és ruhámon egy apró simítást végzek, ma is tökéletes összeállítást tudhatok magaménak, hiába a korai kelés. Liftből kecsesen lépek ki rózsaszín, tűsarkúba bújtatott lábaimmal. Körbetekintek, meggyőződve arról, hogy nincsen senki sem az aulában, már a keresett személyen kívül. Természetesen most is ott ül a helyén, fekete, hosszú haja lófarokba kötve. Zöld íriszeivel az előtte lévő laptopot pásztázza, finom smink emeli ki a smaragdzöld színt, ami egyébként egyenruhájával is harmonizál. Elszántan, gyors léptekkel szelem át a köztünk lévő távolságot és pár másodpercen belül már a nő mellett állok. Tekintetét rám emeli és kedvesen elmosolyodik, amit viszonzok.

- Miben segíthetek, Senorita Clark? - Néz rám érdeklődve.

- Tegeződjünk, inkább, te tudod a nevemet, de én a tiédet nem. – Utalok finom arra, hogy a neve érdekelne.

- Eva Shiara López, röviden Eva- jelenti ki spanyol akcentussal.

- Amúgy beszélek, spanyolul- vetem oda neki szárazon, mivel idegesítő akcentussal beszél angolul.

- Köszönöm, esetleg még valamiben segíthetek, Catherine?- Beszél már spanyolul.

- Milyen jó szórakozó helyek vannak a közelben?- Térek egyből a lényegre.

Szemei fenn akadnak és zavarba jön. Ezzel meg mi van? Biztos vagyok benne, hogy érthetően beszéltem.

- Én nem ismerek, és nem ajánlanék egyet sem neked- dadog össze-vissza- az lenne a legjobb ha itt maradnál és aludnál.

Hangosan felnevetek a válaszán. Több, mint szánalmas a próbálkozása, hogy ne tegyem ki este a lábamat innen. Táskámba nyúlok és előveszek onnan 100 eurót.

- Apám téged bízott meg azzal, hogy figyelj rám?- Röhögök fel újra, majd elé csúsztatom a pénzt.

Fájdalmasan és egyben lemondóan felsóhajt. Körbe néz, aztán a előtte lévő monitorokra tekint, majd ismét körbe tekint. Hirtelen a pultra csapva veszi el a pénz és gyűri bele táskájába. Apró, sunyi mosoly kúszik arcomra, de az övéről csak a fájdalom és a szenvedés sugároz, ami letörli a vigyort arcomról. Veszek egy nagy levegőt és szem forgatva fújom ki.

- Nem szólok neki, nyugi- beszélek hozzá lenézően- de cserében te sem fecsegsz ki semmit arról, amit csinálok akárkivel, akárhol, akármikor. – Mosolygok rá győztesen, míg ő bólint egyet.

- De kérlek, legalább csak ma ne menj sehova! Utána akár segítek is neked, csak a mai napot hagyd ki, kérlek!- Könyörög súlyosan.

Meglepődve nézek rá, úgy viselkedik, mint aki meghibbant teljesen. Apa egyáltalán nem ilyen rettegett, hogy ennyire félnie kéne a lebukástól. Bólintok egyet, beleegyezve a dologba. Hatalmas vigyor terül el arcán és valamit írni kezd a pult alatt. Telefonszámát adja a kezembe és hosszasan köszönetet mondva nekem, hálálkodik. Elköszönök a hiperaktív spanyoltól és ismételten rezidenciámba térek vissza, ezúttal már segítség nélkül. Az a londiner srác, megérne egy éjszakát, játszok fantáziámmal.

Mikor fordulok meg, hogy bezárjam az ajtót megakad a szemem egy a nyílászáróra ragasztott levélen. Lerúgom cipőim és kezemben a levéllel ülök le a nappaliban lévő kanapéra. Érdeklődve nyitom fel a nevemmel ellátott borítékot, amiben egy lapocska pihen meg, kíváncsian kezdem olvasni

.

„Kedves Catherine!

Amikor ezt olvasod, már a "Sunset Apartment House and Hotel in Madrid" egyik szobájában leszel, nélkülünk. Remélem, minden úgy fog történni, mint ahogyan szeretnéd. De térjünk a lényegre.