43. fejezet ~ Kikapcsolódás

206 14 0
                                    

Catherine Clark

November 09.; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

Leírhatatlanul mérges vagyok Pearlre, hogy tehetett ilyet? Értem én, hogy csak jót akar, de ez, hogy fogja magát és eljátszik engem Madridban, ahol ott van James, Sergio, Karim, Marcelo és megannyi barátom, valamint nem utolsó sorban a halott magzatom apja, Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro. Az az ember, akit a világon a legjobban gyűlölök. Maga az ötlet nem rossz, hogy tönkreteszi a portugált, sőt kifejezetten tetszik, valamint nekem ehhez nem lenne elég tartásom- nem tudnám szándékosan bántani őt. És Junior... na igen, az a kisgyerek, aki engem már az első perctől kezdve az apja mellett akart látni. Kezdtem megkedvelni, pedig én Juni előtt -kivétel nélkül- minden gyereket utáltam.

A mellettem ülő brazil azóta csak hallgat, mintha lelkiismeret furdalása lenne, magába roskadt. Rossz őt így látni.

- Te is tudtad, igaz?- Suttogom oda neki halkan.

Egy pillanatra megkeményednek arcizmai, mintha megilletődött volna- talán a hangja is elment. Mélyen beszívja a levegőt, amit aztán ki is fúj. Barna szemei megbánástól csillognak mikor végre rám emeli őket.

- Sajnálom- motyogja, majd egyből leszegezi fejét.- Csak jót akart- céloz Pepre.

Hirtelen, mintha szívemet ezer tű szurkálná. Ösztönösen simítom kezemet az övé, összefűzöm ujjainkat és hozzábújok. Jobb kezével átkarol és szorosan húz magához. Állát fejem búbján támasztja meg.

- Semmi baj- suttogom oda neki, miközben velem szemben elindul felfelé az elválasztó fal- kösz Hamid.- Tudod Neymar- ülök fel teljesen, hogy szemébe tudjak nézni.- Nem haragszom senkire sem, szimplám bánt, hogy Pep leszarta, hogy ez az én életem és kurvára nekem kéne benne döntéseket hoznom. Bőven elég egy Kate Clark, a világ így is alig bírja- öntöm ki neki a lelkemet.

Halványom elmosolyodik utolsó mondatomon.

- Na Ney, ne legyél így elkenődve- mosolygok rá és picit meglököm vállammal vállát.

- Szeretlek Kate- mondja ki, mire érzem, hogy szívemet melegség önti el.

- Én is téged- görbül felfelé szám- de most menjünk vásárolni- kezdem el kifelé lökködni az ajtón.

(...)

- Ahh- ahh- terül szét Neymar a kanapén, szenvedve.- Azt nem mondtad, hogy hat áldott órán keresztül fogjuk járni a plazákat- nyöszörög, mire megforgatom szemeimet.

- Tápos vagy Junior- vigyorgom a képébe- milyen focista az ilyen- kapok szívemhez hitetlenkedve.

- Olyan, aki a földbe fogja döngölni a Madridot- vág vissza miközben hasára fordul és alvást imitál.

Inkább nem is válaszolok, csak elnevetem magamat egoizmusán. Nem törődve az éppen haldokló csatárral a szobámba -Hamid, Neymar és a portás által- felcipelt táskákból kezdek kipakolni. Szokásosan szín szerint csoportosítva akasztom be a ruhákat a gardróbba, míg a nadrágokat és a pólókat összehajtogatva -és ugyancsak csoportosítva- nyomkodom be a többi közé. A magassarkúkat és a táskákat a gardrób másik felére viszem. Az utoljára maradt ékszerekre nagyon vigyázva pakolok be az ékszeres szekrényembe.

- Kate!- Kiabál kintről a brazil mire szem forgatva lépek ki birodalmamból.

- Mi van?- Ráncolom szemöldökeimet.

- Mit mondanak?- Biccent a tv felé, ahol egy régi közös képünk szerepel az egyik bulváradóban.

Idegesen fújom ki a levegőt, ennek sosem lesz vége.

HappenedWhere stories live. Discover now