13. fejezet ~ Neurózis

259 16 0
                                    

Catherine Clark

19. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Másnapos hangulatomban szállok ki Cristiano autójából az apartman ház bejáratánál. Intek egyet a bent ülő két portugálnak. Juni még utoljára a nyakamba ugrik elköszönés képpen, majd besétálhatok végre az üvegajtón. Szemem elől eszem ágában sincsen elemelni a napszemüveget. Tekintetem a belépés pillanatában egyből a recepciós pultra vezetem. Természetesen apám szőke nője ül ott, Laura. Íriszeivel villámokat szór, felém mire halványan elmosolyodom. Összeszűkített szemekkel mér végig tetőtől- talpig, amin nem lepődöm még. Még mindig a focista ruháiban vagyok, kivéve a cipőt. Irina pár ruhadarabot nem vitt el a lakásból így az egyik sportcipőjét felkaptam magam indulás előtt. Táskámban lévő éjszakai outfittel a kezemben indulok el a lift felé. Megnyomom a hívásgombot és megfordulok, így egyenesen szembenézve a szőkével. Akaratlanul is hatalmas mosolyra húzódik szám.

- Milyen éjszakád volt Laura?- üvöltök át a termen angolul, mire az a pár ember, akik a halban tartózkodnak, egyből odakapják fejük.- Mert nekem fantasztikus- nevetek fel lenézően.

Hátam mögött kinyílik a kétszárnyú ajtó. Intek egyet a megilletődött plasztik csajnak, jókedvem egy pillanatra sem lankad, ameddig becsukódik előttem az ajtó. Egyből végigmérem végig mérem magamat az egészalakos tükörben. Sportcipő, hm. Furcsa, de egész kényelmes. Kísértetiesen hasonlítok jelenleg húgomra. Egy feltörni vágyó sóhajt folytok el, nagyon hiányzik. Megrázom fejemet, ezzel elűzve rossz kedvemet. Megkell hagyni, még így is jól nézek ki. Cristiano melegítőjében, pólójában és Irina cipőjében, begumizott hajjal smink nélküli arccal. Tartok tőle, hogy a csatár nem fogja visszakapni a ruháit.

(...)

Immáron elkészülve teszem fel számra a szájfényt. Végignézem és késznek nyilvánítom magamat a meccs kezdete előtt három órával. Talán még időben oda is érek a meccsre. Fejem lüktetése azonban nem számít segítő tényezőnek. Nyafogva megyek az ajtóig és, indulok egy a már jól ismer walesi lakásába.

- Megjöttem- rontok be kopogás nélkül hozzá.

Ez az ötödik napom a spanyol fővárosban és rengeteg minden történt már velem. Meglepően sok. Dubaiban nem voltak ilyen mozgalmas napjaim, mint itt, ami eléggé meglepő. Ott minden áldott napomat Peppel és a néhai barátnőinkkel töltöttem, meg persze valami féfrfivel. De ezek a srácok mellett egy perc sem telhet el unalmasan. Gareth afféle baráti szerepet tölt már be nálam, olyan igaz barátit, bár nem igazán tudom milyen is az, talán csak a közös anyanyelv miatt jövök ki vele jobban, mint a többiekkel. Marcelo gyermekies viselkedése mindig megnevettet, a portugáléval ellentétben, aki csak minden pillanatban egyre jobban összezavar.

- Catherine Clark- szakít ki gondolataim közül Bale kiabálása.

Megrázom fejemet mai napon már sokadszorra, hiszen mostanában igen csak hajlamos vagyok arra, hogy elkalandozzanak a gondolataim. Real Madridos melegítő szettben áll kezében a telefonjával. Fáradtan pislogok az elém tornyosuló focistára, aki csak elneveti magát. Én is elmosolyodom egy picit és lehajtom fejemet. Mit mondhatott?

- Mondtál valamit?- kérdezem félve.

Elmosolyodik és megrázza fejét, utalva arra, hogy nem számít. Egy gyilkos pillantást küldök felé, amire azonnal csipogni kezd.

- Csak azt kérdeztem, hogy nem kéne-e felvenned az egyenruhát?- húzza fel jobb szemöldökét.

Meghökkenek egy kicsit és elfintorodom.

- Ja, hogy azt komolyan gondolták, hogy én azt az ocsmány, ízléstelen szart magamra húzom?- nézek rá kiguvadt szemekkel.

Percek alatt már sokadszorra neveti el magát, rajtam. Fújtatok egyet és felállok a fotelből, ahol időközben helyet foglaltam. Indulásra ösztönözve a játékost lökdösöm az ajtó felé a maga két méterével. Valamit próbál nekem mondani, de a szokásos walesi akcentusa, most még érthetetlenebbül cseng a szinte már lihegve röhögő focista szájából.

HappenedWhere stories live. Discover now