Happened

27. fejezet ~ Búcsú Madridtól

James Rodríguez

01. Október; Madrid, Spanyolország

- James, elmentem- áll be a tv elé Emma, a német szőkeség.

Rá sem hederítek, mire elkezd szemem előtt legyezni tenyerével, ezzel rábírva arra, hogy ránézzek. Jobb szemöldököm kérdőn felhúzom mire a lány hozzám vág egy párnát és kirohan a nappaliból. Újra a televíziónak szentelhetem teljes figyelmemet, éppen egy spanyol szappanopera megy a tv-ben, magam sem értem, hogy minek nézem.

- James figyelnél végre?- hallom meg ismét a német lány hangját, de most sem szentelek neki különösebb figyelmet.- Az ajtó előtt találtam, csak a te nevedet hajtogatja- ekkor fedezem fel, hogy két pár magassarkú kopog padlómon, mondatára egyből rákapom a fejemet.

Emma mellett egy összetört Katet pillantok meg, mire azonnal felpattanok a kanapéról és odasietek hozzá. Szorosan zárom ölelésembe, mire apró kezeit mellkasomra teszi és fejét nyakamba fúrja. Kérdőn tekintek az alkalmi barátnőmre, aki csak felemeli kezeit jelezve, hogy semmit sem tud ő sem majd már tényleg elhagyja a házat.

- Hogy kerülsz ide Kate?- tolom el egy kicsit magamtól, hogy rátudjak nézni.

Nem válaszol kérdésemre, csak megrázza fejét. Magamban elmormolok néhány káromkodást, majd Kate térdei alá nyúlva megemelem és az ölembe viszem el a kanapéhoz, ahol lefektetem én pedig mellé ülök. Nem szólok semmit, csak felkarját kezdem simogatni, mire felül. Értetlenkedve pillantok a lányra, aki csak megrázza fejét és ölembe fekszik. Tekintetét a vajszínű plafonra szegezi. Mutatóujjammal kisöprök egy tincset arcából, minek köszönhetően rám néz.

- Ő ki volt?- szólal meg hirtelen, suttogva.

- A szőke csaj?- megyek biztosra, mire csak biccent egy aprót.- Hát most mit is mondjak?- mosolyodok el kínosan- fél éve ismertem meg egy fogadáson, azóta találkozgatunk, de semmi komoly.- nézek szemébe.

- Ha választanod kellene a karriered és közte, melyiket választanád?- embereli meg hangját.

Meghökkent kérdése. Egy pillanatig el is gondolkozom a dolgon, magam sem tudom minek is, erre a válasz teljesen egyértelmű; nekem ő semmit sem jelent. Már szólásra nyitnám számat, mikor rájövök, hogy miért is tette fel ezt a kérdést és, hogy valószínűleg ez az állapotának az oka is.

Hitetlenkedve nézek a még mindig ölemben fekvő szőke fürtökre- időközben oldalra fordította fejét. Szememet lehunyom és próbálok nem dühkitörést kapni. Megölöm Ronaldot.

- Nem érdemel meg téged- préselek ki magamból egy épkézláb mondatot, mikor eszembe jut, hogy már percek óta nem válaszoltam neki.

- Hazamegyek, Dubaiba- tornássza magát ülőhelyzetbe.

Megszeretnék szólalni, de nem tudok. Semmi értelmeset sem tudnék kiejteni ajkaimon, így inkább csak hallgatok. Nem szeretném, hogy elmenjen. Emmán kívül ő az egyetlen nő itt, aki nem érti félre a dolgokat és nem próbál meg felkapaszkodni nem csak az én, de a többiek hátán sem, szüksége sem lenne rá.

- Hozok valamit inni- állok fel, mire kezem után kap.

Erősen kulcsolja rá ujjat a csuklómra, már szinte fáj szorítása, de inkább csendben maradok. Szemeit akaratosan szegezi a szőnyegre, szabad kezemmel álla alá nyúlok, ezzel rábírva arra, hogy szemembe nézzen.

- Ne hagyj egyedül te is- motyogja erőtlenül.

Csak ismét helyet foglalok mellette és megfogom kezét, jelezve, hogy vele vagyok. Catherine eldől, mint egy zsák krumpli, aminek köszönhetően maga alá temet engem is. Addig fészkelődik, míg kényelmesen nem fekszik a mellkasomon. Jobb kezemmel átölelem derekát, ezzel közelebb vonva magamhoz. Óvatosan pillant fel pillái alól, látszik, hogy kérdezni szeretne valamit, de inkább magába fojtja. Bátorítóan rámosolygok, mire megered a nyelve.