Farkasok (vázlat)

Találkozás (Part 1)

- L - 

A lány egy keskeny sikátoron sétált keresztül ideges sietséggel. Magassarkú szandálja kopogott a szemét közt, a célnak épp megfelelően kivágott ezüstszínű ruháját két lépésenként igazgatta. Na igen. Ez lennék én. Ne tessék félreérteni! Egyáltalán nem az van, amire gondoltok! Akármi legyen is az.

Mikor a vezér ide küldött egyedül, kicsit meglepődtem. A célpont ízlése miatt persze érthető volt, miért én vagyok a csali, na de hogy senkit sem küldött velem, az csöppet furcsa volt. Nem azért, mert nem tudnám egyedül elintézni a fickót. Egyáltalán nem. De hát hiába, mégis csak lány vagyok. A nőstények mellé mindig járt kíséret, még akkor is, ha a Farkasok tagja. Talán csak titokban küldtek utánam valakit.

A Farkasok az Északi Nyír Falka egyik zsoldos csapata. A legtöbb fajtársam zsoldosként keresi a kenyerét. Nem én vagyok az egyetlen nő, de a többség inkább a falkaközpontban lakik egy külön osztag védelme alatt. A Farkasok közt csak Mia és én vagyunk. A srácok folyton körülöttünk lebzselnek, ha nincs dolguk. Vagyis szinte mindig van velünk pár zsoldos, akinek az a ki nem mondott feladata, hogy vigyázzon ránk. De most nincs itt senki. Felszabadító. - Lenne, ha nem kéne ebben az undorítóan giccses anyagú ruhácskában tettetnem az ijedt emberlányt, és ha az ember, akinek a figyelmét magamra kellene vonnom, a tervek szerint, egyedül vagy esetleg az egyik lótifutijával tűnik fel. - De nem. Pont a tervezett helyen épp a jósolt pillanatban kinyílt a rejtett ajtó és kilépett rajta a középkategóriás, vadászhajlamú fegyverkereskedő és az egyik embere, alig egy másodperccel azután, hogy elmentem mellette (mármint az ajtó mellett). Aztán szemben velem, a sikátor bejáratánál két másik férfi. Végül meghallottam mögöttem még kettőt. A csapda bezárult.

- Azt hiszem, tudnál nekem segíteni - közölte velem negédesen a célpont, mikor megtorpantam.

Hatan vannak, a szemben lévő kettőnél biztosan van pisztoly, fegyvernepperekről lévén szó elég valószínű, hogy a többi is fel van szerelve. Így ebben a cuccban és alakban már kevésbé valószínű, hogy csöndben, veszteség nélkül elintézem őket.

- Talán - válaszoltam.

- R -

Egy nőstény. Itt. Ebben a városban. Ezen a környéken.

Bajban.

Valószínű, hogy megszökött a falkájától egy kicsit "élvezni az életet". Őrültség, de azért érthető. Ha megtanítanák a lányoknak megvédeni magukat ahelyett, hogy bezárják és testőrökkel veszik körbe őket, nem okoznának ennyi gondot.

Borús éjszaka volt és errefelé sose bírja sokáig a közvilágítás. Tökéletes, hogy kinyújtóztassam a vadállat izmait. Ez a lány szerencséje.

Két háztömbnyire voltam, mikor megéreztem az illatát. Átvágtam pár tetőn és már láttam is. Jó hat méterre alattam, körbevéve Lila Bobbal és az embereivel. A piti fegyvernepper a kopasz koponyájára varrt lila pillangóról kapta a becenevét. Nem zavart túl sok vizet, kivéve a pletykákat az eltűnt prostikról és eltévedt diszkókirálynőkről.

- Azt hiszem, tudnál nekem segíteni - vigyorodott el rondán Lila Bob. A mellette álló csicska halkan fölröhögött. A lány tett egy félfordulatot és Bobra mosolygott.

- Talán - önkéntelenül felmordultam. Ennek nyaralni mentek az ösztönei?! Óvatosan elrugaszkodtam és némán érkeztem négy mancsra a lány mellett.

- L - 

A hím nesztelenül érkezett a piszkos aszfaltra. Kinyújtottam felé a karom, és hagytam, hogy a tenyerembe nyomja az orrát, majd óvatosan végigsimítottam fekete bundás hátán, miközben teljes testével hozzám dörgölőzött. A kérdés már csak az, hogy kicsoda. A szagát nem ismerem.

- Ez... egy... párduc? - Érthető a bizonytalanság. Valahol a kutyafélék és a nagymacskák között volt. Sötét bundával, macskaszemekkel, kissé hosszúkás orral, élénken mozgó fülekkel, farkassörénnyel, tekergőző farokkal, hatalmas mancsokkal, behúzható karmokkal és félelmetes agyarakkal. Egy kifejlett szibériai tigrisnél alig kisebb csúcsragadozó.

- Az enyém. - Na persze. De legalább az emberek kezdtek elbizonytalanodni. A célpont hátrapillantott az időközben mögé húzódott társára. Megláttam a kéttenyérnyi, feltehetően lila, tetovált lepkét a tarkója fölött.

- Lődd le! - vakkantotta. A védelmezőm halkan, figyelmeztetően felmordult. A hátsó elvigyorodott és izzadó kezével a fegyvere után kezdett kotorászni.

- R -

- Lődd le! - Próbálja csak meg!

A lány előttem mozdult. Isten tudja, honnan, a kezébe került egy kis penge, ami a következő pillanatban a zsebeiben kutakodó csicska torkából állt ki. A mozdulat hihetetlenül gyors és sima volt, szinte észrevétlen. Lila Bobnak nem is tűnt fel, amíg meg nem hallotta a mögötte összeeső test tompa puffanását. Ez a nőstény talán mégsem volt akkora bajban, mint először hittem. Bobbal el tud bánni. Maradt négy.

- L -

Minden ember az összeroskadó férfira nézett, miközben a ragadozó elindult az egyik távolabb bámuló páros felé. Az árnyak közt haladt, nem is fogják észrevenni, amíg már semmit sem tehetnek ellene. 

A fegyverkereskedő kapott észhez először. Az emberénél jóval gyakorlottabban rántotta elő a fegyverét, de kibiztosítani már nem tudta. Az előzőhöz hasonló penge ágyazódott a jobb vállába és egy másik a csuklójába.

Egy reccsenés és egy rövid kiáltás jelezte, hogy a "párducom" ártalmatlanította az áldozatait. Maradt kettő.

Távol voltak, hogy jól célozzanak ilyen sötétben. Az egyik azért megpróbálta. A lövedék vagy húsz centivel hibázott el, majd pár méter után becsapódott a hozzám közelebbi falba. A másik sarkon fordult és futott, a lövöldöző meg őrülten tüzelni kezdett az árnyékokra. Néhány másodperc és az egyik árnyék kivált a többi közül és elhallgattatta. A menekülő összeesett az utolsó pengémtől.

Az árnyék felém fordult, jégkék macskaszemével rám bámult, elismerően, azt hiszem.

Én már kevésbé voltam elégedett. A célpontom halott volt. Három is eltalálta a pánikoló ember lövedékei közül. Nem volt kifejezett cél, hogy élve fogjam el, de én úgy terveztem. Már nem számít. Most már csak takarítani kell.

Összeszedtem a pengéimet és úgy-ahogy eltüntettem a nyomaikat. Közben megnéztem a többi halottat is. Semmi nem utalt arra, hogy egy fura ragadozó áldozatai. Ügyes. Ez a bizonyos ragadozó egy szemétmentes területen ülve, enyhén félrehajtott fejjel kísérte figyelemmel a ténykedésemet. A testekkel nem kellett többet törődni. Ezen a környéken egyáltalán nem szokatlan, ha az éjjel elmúltával előkerül pár hulla.

- Elkísérsz? - kérdeztem ismeretlen fajtársamat.

wp2016okt30