Társak (Part 3)

903 61 0
                                    

- L -

Redrick - fejével a hasamon, jobb karjával a combomon, kiterülve - aludt, mikor felébredtem. Nem zavart. Sokszor alszunk kupacban, bár általában csak a másik alakunkban. Ilyenkor Miával alig látszunk ki. Feleakkorák vagyunk, mint a fiúk, mégis mindig mi kerülünk legalulra. A barátnőm ezt mindig nagyon élvezi. Én már kevésbé, mégis mindig ő tiltakozik hangosabban.

Ketten voltak kint. Tehát ezért ébredtem fel. A kunyhó felé közeledtek, hallottam a lépteiket. De nem csak én.

Eltűnt a súly a hasamról. Már köztem és az ajtó közt állt harcra készen, morogva, mikor megéreztem a kintiek szagát.

- Állj! - mondtam elég hangosan, hogy kint is meghallják, közben megérintettem a védelmezőm hátát, mire azonnal elcsendesült. - Nincs baj, Mia.

- Vettem, Lie! - nevetett a barátnőm.

- Csak vigyázz, hogy Bennett is felfogja. - Erre csak még jobban kacagott, de hallottam, hogy figyelmeztetően oldalba rúgja bundás társát.

- A barátaid? - kérdezte inkább morogva, mint beszélve Redrick.

- Mia az. Benni necces, de fogjuk rá. Farkasok.

- Akkor, gondolom, be kellene engednem őket.

- A te otthonod - vontam vállat. Ez nem falkaterület. Bár a Farkasoknak, több más osztaghoz hasonlóan, szabad bejárásuk van a független területekre, a magányos hímek területét csak nagyon jó okkal sérthetik meg. Jobb kerülni a felesleges civódást.

- Gyertek be! - Mia kinyitotta az ajtót, Bennett pedig betrappolt előtte és látványosan körbenézett. Sötétszőke barátnőm dühösen követte a fekete behemótot.

- Mia vagyok - nyújtott kezet a barátnőm mosolyogva - ez a tahó meg Bennett.

- Redrick.

- Bocs a zavarásért, Ricki, de Lie-nek tegnap vissza kellett volna érnie a találkahelyre. Már kezdtünk aggódni érte. - Kiléptem Redrick háta mögül. Bennett hozzám dörgölőzött, de úgy, hogy közben távolabb lökött a másik hímtől. Erre az újra morogni kezdett.

- Elég! Hagyj már, Ben! Segített.

- Túl sok tesztoszteron - kuncogott Mia. - Mi történt?

- Hatan voltak. Ráadásul addigra szét lett szedve a kocsi. Redrick segített az emberekkel, aztán megengedte, hogy itt aludjak.

- Hatan? De... Ray még soha nem tévedett ekkorát. Állítólag biztosra mondta. Különben tuti nem egyedül küldenek.

- Hát ez az. - Bennett kiment. Mia egy pillanatig utána bámult. - Azt hittem, szabin vagy.

- Tudod, milyenek a fiúk. Amint eltűnt a két csaj, rögtön rájöttek, hogy nélkülünk semmire se mennek - kacsintott látványosan a barátnőm. Hát, igazából előttünk is megvoltak valahogy. - Még a reptérről sem jutottam ki, mikor visszahívtak.

Bennett emberi alakjában, egy szál naciban jött vissza a házba. Fekete haj, égszínkék szemek, magas atlétatermet, első ránézésre minden lány álma. Miáé is, bár bőszen tagadja, ha szóba jön. Kerülte, hogy rá kelljen néznie a vendéglátónkra, miközben hozzám beszélt.

- Ideje menni - adta parancsba.

- Te csak ne utasítgass minket, nem te vagy a főnök - pirított rá Mia. Merthogy hármunk közül én volnék a rangidős.

- Akármennyit is segített, ez egy idegen. Egy kitaszított. Egy száműzött - mondta szinte undorodva. Hát igen, vannak, akik nincsenek túl jó véleménnyel a kiszakadtakról. Azt hiszem, az apja miatt van. Kiskorában kilépett a falkából és elhagyta őt. Szerintem mindenkinek joga van eldönteni, hogyan akar élni. Lehet, hogy jó oka volt elszakadni. Ha nem jutok be a Farkasokhoz, talán én is megszöktem volna. Már ha sikerül.

- Én legalább nem akartam megöletni - morogta Rick. Bennett hirtelen felé fordult. Beléptem kettejük közé.

- Azt legalább tudjuk, hogy ki rendelte a munkát? Ez a Bob annyira nem volt nagy hal, hogy velünk intéztessék. Kész akciótervet és hamis infókat kaptam. Valami itt semmiképp nem stimmel.

- Rendben. De ez akkor sem az ő gondja - Rick hallhatóan nem értett egyet. Olyan közel voltunk, hogy simán csak hátradőltem. Amint hozzáértem, megint elcsendesedett. Bennett pár pillanatig nézte, ahogy hozzádőlök Rick-hez. - Hacsak... - mélyen beleszimatolt a levegőbe, de azt nem érezhette, amit keresett. Főleg, hogy eredeti alakjában már akkor megérezte volna, mikor először belépett.

- Oké, oké - szólalt meg Mia, aki eddig érdeklődve figyelte a hármasunkat. - Talán jobb lenne, ha egy kicsit körbe kérdeznénk Ray-nél meg még pár helyen, mielőtt Lie hazajönne. Majd azt mondjuk, nem találtuk meg. Elvesztettük a nyomát nem messze a sikátortól.

- Egy-két óra múlva esni fog - kötöttem az orrára. Mia jól ismerte az időjárásérzékemet, ezért csak bólintott.

- Akkor a következő keresőcsapat már tényleg semmit sem fog találni. Te addig itt maradhatnál. Gondolom, Ricki nem vonja meg tőled a vendégszeretetét - vigyorodott el mindentudóan. Bólintottam. - Gyere, Benni, nekünk ideje menni!

Bennett szúrósan meredt ránk, végül hátralépett és elindult, de megtorpant és Rickre nézett.

- Hozzá ne merj érni! - sziszegte összeszorított fogakkal. Mia felkacagott.

- Hisz most is hozzáér! - Nevetve rángatta ki maga után az ajtón. Néhány perc múlva teljesen elhaltak a lépteik.

  wp2016nov9 

Farkasok (vázlat)Where stories live. Discover now