Szökés (Part 12)

644 46 0
                                    

- R -

Közöttünk van az a kibaszott válaszfal! Még a mancsom se fér át! Ellie térfelében az a bizonyos Dave áll helyettem. Túl közel hozzá. Ha hozzá ér... Hozzá ért! A fém csikorog a karmom alatt. Ellie nem mozdul. Seth, az a félhulla kívülről vigyorog és - elég messziről, hogy ne érjem el, - rám fogja a pisztolyát. A többiek csak nézik.

- L -

Nem akarom érezni. Bármit is csinál. Lassan, erőszakkal eltávolodok az érzékeimtől, míg már csak a saját szívverésemet hallom. A vérem lüktetése tölti be a tudatomat és végre megnyugodtam. Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy ez így nem lesz jó. Nem adhatom magam ilyen könnyen!

Visszatérni a valósághoz sokkal nehezebb volt, mégis egy pillanat alatt megtörtént.

Háttérbe szorítottam a testem sikoltását, hogy engedjem már tenni valamit. Akármit, csak ne kelljen elviselnie többé az idegen hím érintését. Seth-re összpontosítottam. Mégiscsak van valami, ami érzelmeket vált ki belőle. Az arcomat bámulta. Nem tudom, mit látott rajta, de teljesen bezsongott tőle. Egy pillanatra nem esett nehezemre mozdulatlannak maradni. Nem ismertem rá. A szemeit tágra nyitotta, a szája résnyire nyitva maradt, még a nyála is elkezdett csöpögni. A szokásos pókerarcú, összeszedett katona eltűnt. A helyén... én nem is tudom, mi maradt a helyén. A korábbi elővigyázatosságáról is megfeledkezett, közelebb lépett a ketrechez. Mintha nem látna elég jól. Csak még egy kicsi, és... Rick, ugye figyelsz? Oké. A könnyek meglepően könnyen gyűltek a szemembe. Még egyet lépett.

- R -

- Kapd el! - Ellie parancsa belém vágott. De mégis mit vár tőlem? Valami csillant a látóterem szélén. Egy pisztoly, Seth karja. Megvan! A karmomat beakasztottam a csuklójába és berántottam a karját a ketrecbe, le a padlóra. Az orra eltört, mikor a rácsnak ütközött. Úgy bámult fel rám, mintha nem tudná, mi van. Az van, hogy meghalsz. Még egy karmolás a nyaki artériákon és remélhetőleg nem túl gyorsan vérzik el.

Ellie... rémisztő volt. Az arckifejezése volt az, ami a ketrec tőle legtávolabbi sarkába űzte a Dave nevű tagot. A lánynak elég volt egy lépést tennie, hogy előtte álljon. Nem szólalt meg, csak elmosolyodott. Amennyire egy jégcsap mosolyog. A karja követhetetlen sebességgel mozdult, mire a féreg felsikoltott. Nem túlzás, sikított. A lábai közé kapta a kezeit miközben összerogyott, aztán magzatpózban nyüszített tovább. Hogy pontosan mi történt? Hát, nem hiszem, hogy van olyan hímnemű lény hallótávolságon belül, aki tudni akarja.

- No jó. Ki szeretne még játszani? - A Farkas nőstény egyesével belenézett a maradék Dingó szemébe. A fegyverüket markolták vagy a padlón csikorogtak a karmaikkal, de mozdulatlanul álltak.

- L -

Egyik sem mozdult. Egyelőre. Már csak négyen voltak. Az egyik végül összeszedte magát és lassan, végig a szemembe nézve Seth lábához lépegetett. Annak eddig még néha megemelkedett a mellkasa és egy csukló hang jött ki a torkán, de most már teljesen halott volt. Rick felmordult, mire a hím összerezzent. Leguggolt, most már köztem és Rick között ingázott a tekintete, figyelve a távolságra kinyújtotta a karját és elvette Seth hullájától a ketrec kulcsát.

- Ügyes vagy. Most kiengedhetsz. - Úgy bámult rám, mintha elment volna az eszem. Lehet. - Ha nem teszed, mind a négyőtöket megölöm. - Komolyan beszéltem. Nem lett volna logikus lépés, de jelen pillanatban nem érdekelt. Valószínűleg épp arra gondol, hogy mégis hogyan képzelem a dolgot, hisz én itt állok magamban egy zárt ketrecben, míg ők négyen kint, felfegyverkezve.

- R -

Én elhittem. Fogalmam sincs, hogyan, de ez a nő képes rá. A három távolabbi közül kettő szinte egyszerre esett össze, a harmadik egy pillanattal később. A közelebbi elejtette a kulcsot és megint a fegyverét kezdte szorongatni. Reszketett.

- Szeretnél élni még egy ideig? - A pasas nem válaszolt Ellie-nek. - Akkor szépen lehajolsz a kulcsért és kiengedsz. - Megtette. A hím lassan lehajolt, felemelte a kulcsot és letette a puskát. Kinyitotta a ketrecet, egy másodpercig Ellie-re bámult, aztán megfordult és besétált az irodába.

- L -

Összeszedtem a pengéimet és kis pucolás után visszaillesztettem őket a helyükre. Nem árt megőrizni néhány szakmai titkot. - Megvárjuk őket? - kérdeztem Ricktől, aki most lépett ki Dave mellől. A fickónak nemsokára már semmi nem fog fájni. Rick pillantásából arra tippeltem, hogy a "kizárt" lehetőséget választotta. - Hát jó. Tűnjünk el!

Az irodában csücsülő hím nem sok vizet zavart. Nem akarom tudni, mit fog vele csinálni a parancsnoka. Odakint a felvigyázó hármas közül kettő az épület ellentétes sarkai környékén járt, a harmadik az ajtónál. Náluk megszokott a sikoltozás? Nem lehet, hogy nem hallották. Legyen az ajtó.

- Tied a közelebbi - mondtam halkan a hozzám dörgölődző nagyra nőtt cicának. Az orrával megcélozta a Dingót a fal túloldalán. - Igen, az. 

Kirúgtam az ajtót. Csak felületesen figyeltem, ahogy Rick ártalmatlanná teszi a hirtelen felénk forduló ajtónállót. Az én célpontom takarásban állt. Nekifutottam. Eggyel tovább lépett, már nem is láttam, aztán mögöttem felnyögött valaki. Visszafordult és kilépett a sarok mögül, tágra nyílt a szeme, mikor felismert. Gyorsan túllépett rajta, de hiába, mert odaértem. Elkaptam a fejét és hagytam, hogy tovább vigyen a lendület. Egész kecsesen sikerült megkerülnöm. Rick egy feltépett hasú ragadozó mellett állt az épület túlsó végében. Elfelejtettem, hogy nincs mind emberben. Kilencből nyolc Dingó halott (az enyémnek kitekeredett a nyaka). Kilenc, ha az amatőr ajtónyitót is számoljuk. Mi csak ketten voltunk. Ha kiszivárog, ebből legenda lesz.

  wp2016dec15 

Farkasok (vázlat)Where stories live. Discover now