Leleplezés (Part 23)

526 34 0
                                    

- R -

Sötét és csend van a hajón. Mindenki elfoglalta a helyét, összehúzta magát és vár. Csak Ellie áll elöl, mint valami orrdísz. Pár perce a kiszakadtak többségével együtt átalakultam. A ruhák a feleslegessé vált fegyverek ládáiba kerültek.

A Farkasok egy csoportba tömörültek, Miával középen. Mintha a kiszakadtak vadállatok lennének, akik bármelyik pillanatban rávethetik magukat a nőstényre. Az igaz, hogy vadállatok, de hisz ők is. Mintha én nem folyton a párom körül őrködnék. Mióta előadta az ajánlatát, páran úgy néztek rá, mint egy istennőre.

A csatorna a folyóba futott. Az ősrégi motor kitartott a sodrással szemben is. Most megint mintha a csatornán lennénk. Olyan sekély a víz és közel a part. De szemét egyáltalán nincs. Ez az első jele, hogy falkaterületre értünk. Aztán feltűntek az őrök. Az első csak azután mutatta meg magát, hogy felismerte Ellie-t. Némán tisztelgett, aztán megint eltűnt. A következők egy halk üvöltéssel jelezték, hogy észrevettek minket. Őket is rég elhagytuk és még épp azelőtt kötöttünk ki, hogy túl naggyá vált volna a megfeneklés veszélye.

Nem változtattunk sokat az eredeti tervükön. Kiszálltunk és a fák közt az alfa háza felé haladtunk. Nemsokára találkoznunk kell pár Anakondával, de csak a szelet és néhány rovart hallani. A csillagok fénye elég, hogy lássunk, de a fák... Évek óta nem vadásztam igazi erdőben. A többi kiszakadttal is ez a helyzet. Soha nem képzeltem, hogy egyszer zavarni fog a vadon, de most jobban érezném magam az ismerős sikátorokban.

- L -

Rick sokadszorra simult az oldalamhoz. Felderítette előttem a terepet, de sosem ment látótávolságon kívül és folyton visszatért. Persze nem hittem, hogy önszántából egyedül hagyna más hímekkel. Addig nem, amíg nem szilárdul meg az, ami köztünk van. A párválasztás életre szólóvá válása nincs időhöz kötve. Kialakulhat azonnal, de akár évek alatt is. Mi nem az első csoportba tartozunk. Ezért mondta Ken, hogy még megváltoztathatom a döntésem. És Rick nem fogja engedni, hogy mások esélyt kapjanak, amíg ő itt van. Ami egy kicsit megnehezítheti a dolgomat Farkasként. Ezen pedig nem most kellene gondolkodni, de olyan nagy a csönd.

Az A-osztag négy tagjának mindig apa háza körül kell őrjáratoznia. Márpedig már majdnem a háznál vagyunk. Patrick és Dom szerint sem akarták megbontani a rendet, nehogy véletlenül feltűnjön valakinek a változás, de most nem voltak sehol. Egy ragadozót sem éreztem sehol. Lehetnek a ház másik oldalán is. Mind a négyen. Nagy felelőtlenség lenne, de... Inkább, minthogy Ray előttünk érkezett és felborítottak mindent. Ha már megölték őket... Elég! Minden rendben. Minden rendben lesz. Ha meg mégsem, azt is megoldjuk. Csak nyugalom.

- R -

Már láttuk a házat. A kúriát - Ellie, vagyis az anyja szerint. És még mindig sehol egy Anakonda. Az ablakokból fény áradt a füves térre az épület és az erdő között. Semmi mozgás. Megtorpantunk az utolsó fák előtt. Nyílt tér. Semmi fedezék. Persze nem véletlenül.

Patrick és Dom felzárkózott hozzánk. A Dingók parancsnoka meglepően sokat segített, de ettől még nem felejtettem el, mi történt miatta Ellie-vel. Mindketten a nőstényre néztek, aki... elmosolyodott.

- L -

Mitch volt az első, akit felismertem. A ház mögül kerültek elő. A B- és a C-osztag egy része is itt volt, köztük a zavarodott Anakondák. Mind a tízen. Ken és Percy még mindig a ketrecben csücsült két kiszakadt és egy Farkas őrizetében. Mélyet sóhajtottam, de halkan. Ők még nem vettek észre minket. Kinyílt az ajtó, és megjelent az apám, mögötte Samuel. Rick két másik barátja is bent lesz. Időben ideértek.

A harmadikat léptem Rick-el a nyomomban, mire észrevettek. Láttam, mikor apám felismert és az arcának egy apró változásával kérdezett. Rámosolyogtam, mire bólintott. Ez volt a jel. Az Anakondák azt hitték, itt az idő. Nem az alfa miatt, hanem mert mögöttem a kiszakadtak is előléptek.

Pontosan tizenkilenc másodpercig tartott. Hét Anakonda nem jutott messze a helytől, ahol az előbb álltak. Őket Mitch-ék vették körbe. Kettő együtt kitört, de egy adag kiszakadt Patrick parancsszavára elkapta őket. Az utolsó felém futott. Nem hiszem, hogy felfogta, mit tesz. A pánikba esett fiú nem lehetett nálam idősebb és nem ismertem. Vagyis kevesebb, mint négy éve van itt.

- R -

A kölyök sírt és minden záróizma elengedett, mikor az agyaraim a torka közelébe kerültek. Új fiú. Vigyáztam, hogy ha nem muszáj, ne érjek hozzá... semmijéhez.

- Hagyjad - mondta Ellie. Leugrottam a hátán fekvő srácról és visszamentem a nőstény mellé. Aztán hozzá dörgölőztem, hogy kicsit több legyen rajta a szagomból. Csak a rend kedvéért.

- Mi lesz velük? - kérdezte tőle Patrick. Ellie az apjára nézett.

- Ez nem rajtam múlik.

wp2017ápr9

Farkasok (vázlat)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang