Farkasok (vázlat)

Áruló (Part 9)

- L -

A tömeget fixírozva próbáltam rájönni, minden lány megtalálta-e a rokonait. Úgy tűnt, senki nem áll magányosan.

- Ellie! - Rick lépett mellém.

- Hol hagytad Missiéket? - Láttam korábban, ahogy a két lány hozzá tolakszik.

- A nagyapámmal. Ott - mutatott rájuk. Missi egy idős, de jó erőben lévő férfi karjában ült és elmélyülten magyarázott neki valamit. Mary mellettük állt és minket nézett. - Ellie?

- Hm?

- Azt hiszem, láttam Percyt. - Megdermedtem. Ő nem a támadó Baglyokhoz tartozik, hanem az A-hoz. Neki anyára kellett volna vigyáznia. - A támadáskor - tette hozzá teljesen feleslegesen. - Elmenekült. - Lassan fújtam ki a levegőt.

- Hát, tökéletes helyen van, hogy hasznos tégla legyen. De nem hiszem, hogy ő az egyetlen. Négy évig fenntartották ezt az egészet az apám területén, anélkül, hogy tudott volna róla... Más is látta?

- Nem hiszem. - Vajon érdemes a helyén hagyni?

- Elmondtad valakinek?

- Csak neked.

- Ellie! - Missi ütközött belém frontálisan. - Ő az, papi, ő Ellie! Ő mentett meg minket! Kétszer!

- Ez így nem egészen... - Nem tudtam befejezni, mert most az a bizonyos papi zárt a karjaiba, jó szorosan.

- Köszönöm - suttogta a fülembe. Sírt.

Kezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magam. Nem voltam felkészülve ennyi hálára. Amint lehetett, kimentettem magam azzal, hogy az apámmal kell beszélnem. Fel is hívtam, és figyelmeztettem a lehetséges árulókra. Két perc múlva visszahívott, hogy elkapták Percy-t, aki épp telefonálni akart, de már nem tudott. A szám ismeretlen, nem vette fel, mikor ők próbálták hívni. És még ő se mondta el senkinek, mi történt. Még beszéltünk pár szót, aztán letette.

Lassan elszállingózott a tömeg. A legtöbben a falkájuk által biztosított menedékekre mentek, ahol biztonságban tudhatták a kislányokat. Mégis voltak ketten, akiknek nem volt itt senkije. Őket átmenetileg egy-egy barátnőjük családja fogadta be. Missiék is elmentek a nagyapjukkal, miután beszéltek Rick-kel. Neki is velük kellene mennie.

- R -

- Sajnálom. Amint hírt kapok Miáéktól, nem kell eltűrnöd, hogy kizárlak az otthonodból - mondta Ellie az ajtón kihajolva. A hajából víz csöpögött a földre. Kitárta az ajtót, jelezve, hogy most már bemehetek.

- Nem gond. - Mikor beléptem, az első dolog, ami feltűnt, az... ő volt. Pólóban. Az enyémben. Leért a combjáig. Alatta semmi. Nem tudom, de nem látszik. De remélem. Mit is? Hogy van rajta még valami, vagy azt, hogy nincs? Felvett egy törölközőt és a haját kezdte szárítgatni. Ahogy felemelte a karjait, felemelkedett a felső széle. Volt rajta egy bugyi.

- Bocs, de a cuccaim mocskosak voltak - intett a kád szélén heverő vizes ruhákra. Tudtam, hogy engem néz, de nem tudtam levenni a szemem a lábairól. - Hahó! Az érdemi részeim valamivel feljebb vannak! - Hm. Lassan följebb emeltem a tekintetemet, de a kilátszó hasánál megint megakadtam. Az egész teret betöltötte az illata.

- L -

Kuncogtam. Bár inkább dorombolásnak hangzott. Túlságosan elégedett lettem a hatástól. Ott állt. Megfeszült izmokkal, a kezei ökölben, a pupillája kitágult és egyre nagyobb lélegzeteket vett. Ahogy közelebb léptem hozzá, lassan feljebb vándorolt a pillantása, míg végül a szemembe nézett. Ledobtam a törülközőt.

- Na látod, megy ez. - A hangom mélyebben szólt, mint akartam. Rick közelebb lépett. Szinte semmi sem választott el tőle. Már éreznie kellett, hogy akarom. Az eredeti formánkban minden sokkal egyszerűbb lett volna. De emberi alakban nem ment olyan könnyen. Rick hátralépett, sarkon fordult és kiment.

Oké. Talán hülyeség volt. Nem mintha előre elterveztem volna. Most rajtam volt a mély levegők sora. Csak nyugalom. Okosabb lett volna, ha megkérdezem a Gavin Hunt dologról? Vagy hagynom kéne az egészet? Valószínű, hogy holnap kiderül, mire jutottak Miáék. Talán már kerestek is, amíg mi a lányokkal foglalkoztunk. Talán ez az utolsó esténk együtt és én elüldöztem. Szép volt, Ellie. Talán jobb lenne, ha elmennék. Hagyhatnék üzenetet Miának, hogy merre keressen. Talán.

  wp2016dec1