Farkasok (vázlat)

Csapda (Part 10)

- R -

Nem tudom, melyik a nagyobb őrültség: hogy eljöttem, vagy ha maradtam volna? Most csak azt tudom, hogy félek. Rettegek, hogy mire visszaérek, nem lesz ott. Baromság. Miért ment volna el? Nem kellett volna a főútig rohannom.

De mégis elment. Egy idegen hím szaga vezet a tető szélétől az ajtómig. És vissza, de akkor már nem volt egyedül. A szomszédos tető nyolc méterre van. Neki is át kellett alakulnia. Bent a ruhái ugyanabban a nedves kupacban, az ágyon a maradék holmija. És egy papírdarab.

Kedves Rick!

Ismét csak bocsánatot szeretnék kérni. Mindenért. Seth (a Farkasoktól) jött értem, nem várhattalak meg. A holmimat muszáj itt hagynom, talán egyszer még visszajövök érte. De igazából nyugodtan kidobhatod. Légy jó és vigyázz Missiékre!

Ellie

Átalakultam és követtem a nyomot. A túlsó tetőn megtorpantam. Kettejük szagnyoma egyenesen futott a következő tető felé, de a hím érkezéskor nem sietett ennyire. A rohadt kémény mögött várakozott! Sokáig. A házam felől fújt a szél, mint egész nap. Tudta, mikor jöttünk meg. Tudta, mikor mentem el. Mikor maradt Ellie egyedül. És ezért nem éreztük meg a szagát.

Vajon a Farkas lány észrevette, mikor elmentek?

- L -

Sosem kedveltem igazán Sethet. Túlságosan... érzelemmentes volt. Nem reagált úgy a dolgokra, ahogy egy tisztességes ragadozónak vagy embernek  vagy akármilyen élőlénynek kellett volna. Nem reagált sehogy semmire. Nem tudom, hogy kerülhetett át a Dingóktól.

Nem alakult át, hogy megmondja, miért jött. Vagy honnan tudta, hogy itt vagyok. Csak azt tudtam, hogy sürgős. De nagyon. Nem engedtem be a házba. Írtam egy cetlit Rick-nek és átalakultam. Végül mégis elmegyek.

Kábé egy teljes percig gondolkodtam, hogy megírjam, nem bízom a hímben, aki mindenáron, azonnal el akar vinni, de végül nem tettem. Ha nem Mia küldte, akkor valószínűleg reggel megérkezik. Akkor elég, hogy Seth nevét megadtam. Egyébként meg honnan tudta volna, hogy itt vagyok, ha nem Mia küldte?

Nem gondolhattam komolyan. Már a szomszéd tetőn tudtam, hogy hibát követtem el. Seth órákig várakozott itt. Ha Mia küldi, nem várt volna arra, hogy egyedül maradjak.

Francba, francba, francba. Megpróbálhatnék lelépni. A baj csak az, hogy nem ismerem a terepet. Eszembe sem jutott feltérképezni. Hiba. Óriási. Nagy. Hiba. Francba! Pedig gyorsabb lennék nála. Amíg sarokba nem szorulok. Akkor az számítana jobban, hogy kétszer akkora, mint én. Még soha nem edzettem vele. Francba!

Némán követtem a csillagfényben át egyik tetőről a másikra. Lassan elfordultunk a kezdeti iránytól. Egyenesen keletre haladtunk, végig Seth korábbi nyomát követve. Legalább könnyű követni. Már ha bárki is úgy dönt, hogy érdemes lenne követni.

Tűzlépcső. Elkezdtünk ereszkedni a tetőszintről. Egy alacsonyabb tetőre. Seth kicsit lemaradt, most éppen mellettem haladt. Elrugaszkodtam a következő ugráshoz, mikor belém mart. Nem értem el a peremet.

Négy mancsra érkeztem. A bal mellső lábamba azonnal belenyilallt a fájdalom. Abba, amit Seth megharapott. Vérzett. Jól van, Ellie, ezt még simán kibírod. Csak nincs semmi értelme. Előttem, mögöttem és balra téglafal. Túl magas. Jobbra egy kalitka. Egy kisteherautó megerősített hátsó résszel. Megvadult ragadozók szállítására. Mi is ilyeneket használunk, ha kell. Mármint a Farkasok. És ez is a miénk. A rendszámtábla minimum. A másik három hímet, akik a kocsi felől állták el a kiutat, nem ismertem. Hála az égnek. Két ismerős áruló bőven elég egy napra.

Seth puhán landolt tőlem balra. Szándékában állt beterelni a kalitkába. Szépen vagyunk. Megy a halál. Valamiért úgy döntöttem, a többi nem jelent fenyegetést, valószínűleg azért, mert négyük ellen egyáltalán nem lenne esélyem. Talán csak akkor, ha ők nem harcosok. De hát ennek mégis mekkora az esélye?

Szembe fordultam Seth-tel.

- R -

Elvesztettem. Ugrás közben egyszer csak eltűnt a szagnyom. Vissza. Megvan. Csak most nem a következő tetőre, hanem egyel lejjebb, a tűzlépcsőre érkeztek. Ugyanannak a szar környéknek az elhagyatottabb felére követtem őket, ahol először találkoztam vele. Ha arra mentek tovább, egy adag sikátorba kellett futniuk. Egy rohadt csapdába.

Ott voltak lent. Éppen abban a magasságban voltam, amiről még sérülés nélkül le lehet ugrani, de vissza sehogy sem. Az egyetlen kijárat előtt egy kalickás kocsi állt. Olyan, ami kívülről csak egy sima kistehernek látszik, de hátul olyan erősek a falai, hogy biztonságosan el lehet benne szállítani akár egy őrjöngő hímet is. A kocsi két oldalán és a tetején is állt egy hím, és egy negyedik most próbálta beterelni a sántító Ellie-t. A karcsú nőstény szembe fordult a nála jóval nagyobb terelővel. Hátralapított fülekkel, vicsorogva, ugrásra készen várt. Így még megöleti magát! Elrugaszkodtam.

- L -

Ezt nem gondolta át. Kettőnknek sincs esélye ennyi ellen. De azért még nagyon örültem neki. Hangtalanul ért földet előttem, hozzám dörgölőzve fordult és megállt a bal oldalamon az idegen hármas felé fordulva. Doromboltam neki egy picit, de nem vettem le a szemem Seth-ről.

Rick lépett egyet a kocsi felé. Aztán elkapta a farkam és rántott rajta egyet. Héj! Azért tolatni kezdtem. A végén mindketten bent csücsültünk a kalitkában. Csodás. Ránk csukták az ajtót és egy kis idő múlva - átalakulás és öltözködés minimum a sofőr részéről - elindultunk.

Rick eddig az ajtót figyelte, de amint beindult a motor, rám vetődött. Lenyomott a fémpadlóra és a nyakamra harapott. Nem sértette fel a bőröm, csak tartott, miközben hangosan morgott. Oké, elismerem, hülye voltam. De ő se volt épp épelméjű. És így fáj a lábam. Felvinnyogtam. Csak egy tényleg egészen icipicit. Még egyet mordult és elengedett. Aztán addig dörgölőzött hozzám, amíg teljesen be nem borított a szagával. Azért a végén ő is rendesen illatozott tőlem. Csak miután végigszaglászott, és megelégedett az eredménnyel, böködte meg a sérült lábam. Lenyalogatta róla a vért. Nem volt vészes, de kelleni fog néhány nap, mire teljesen begyógyul. Ha elélünk addig.

Kíváncsi vagyok, most akkor hogy is állunk mi ketten. De nem válthatunk, hogy megbeszéljük. Váltásról szólva. A sarokban volt egy adag ruha. A sajátjaim. Nem hittem, hogy lehetek még dühösebb. Ha nem akarsz öri harit, ne nyúlkálj a cuccomhoz! Még az egyik övem és a cipőim is itt vannak! Bolond. Vagy csak nem ismer eléggé. Az már világos, hogy előbb beszélni akarnak velem. Hát jó. Legalább a sérült lábamat (most már kar) nem kell terhelnem.

- Gondolom, te úgyis vigyázol rám - mormogtam, miközben felöltöztem. 

  wp2016dec4