Négy fal között (THE MAZE RUNNER fanfiction)

4. fejezet - Képek a múltból

Yvonne

Az árnyak hol megnyúltak, hol összezsugorodtak a keskeny folyosón. Lépteim halkan visszhangzottak. Mindenhol műanyag, és vegyszerszag keringett. A levegő szinte sűrű volt, és nehéz. Megálltam egy szoba ajtaja mellett, és csendben füleltem. Egy nő, és egy barna hajú és szemű fiú beszélgettek valamiről. Sajnos nem tudtam tisztán kivenni a szavaikat. Az arcuk is homályos volt, mintha egy koszos szemüvegen át néztem volna őket. A fiú valami gép előtt ült. Mögötte egy hatalmas kék, vízzel megtöltött cső magasodott, amelyben volt valaki. Kétségbeesetten dörömbölt a cső falán. A nő rám sem hederített. Ekkor felém kapta a fejét, mire a falhoz lapultam. Hallottam, amint elindul
felém. Nem vártam meg míg ideér, hanem gyorsan visszaszaladtam arra, amerről jöttem. És ekkor zuhanni kezdtem. Csak zuhantam és zuhantam, mígnem földet értem.

Felébredtem.
Körülnéztem, és megnyugodva tapasztaltam, hogy a Tisztáson vagyok, a függőágyamban. Felültem, és próbáltam megállapítani, hogy mennyi lehet az idő. A falak mögött már látni lehetett a felkelő napot. A falak éppen kinyíltak, az előtte várakozó futárok pedig beléptek rajta.
Lehajoltam, és felvettem a földről a naplót. Kinyitottam a következő oldalon.

,,2. Nap
Úgy érzem, járni sincs erőm. Nem tudom, mit tesznek velem, de egészen biztos, hogy ebből a kísérletből nem sül ki jó. Meg kell szöknünk!
Ava Paige nem veheti el Őt tőlem. Nem veszíthetem el Őt!

A.T''

Kit? Ki az az Ő?! Kiről lehet szó?! Bárcsak... Bárcsak emlékeznék valamire! Egy hangra, egy szóra...

- Jó reggelt! - Egy ismerős hang rántott ki gondolataim hullámzó tengeréből.

Felkaptam a fejem, és Alby-t pillantottam meg, mint a hangok gazdájaként.

- Jó reggelt! -mosolyogtam fel rá, és kimásztam a függőágyból.

- Siess, a munka nem csinálja meg magát! - mondta, majd távozott.

Visszaemlékeztem, hogy hova is kellene mennem, aztán rájöttem, hogy Newt-hoz.

Elindultam, arra és nem sokára a kertnek csúfolt kis veteményesnél lyukadtam ki.

- Szia Yvonne! - intett Newt, majd felém nyújtott egy szerszámot. Elvettem tőle a kapát, de mivel fogalmam sem volt, hogy kell használni, a tompábbik végével kezdem el lapogatni a földet.

Newt felszisszent.

- Öhm... - vakargatta a tarkóját. - Talán... fordítva.

Összevontam a szemöldököm, majd megfordítottam a szerszámot. Eresztettem egy vigyort, és - ezúttal helyesen - használni kezdtem a kapát.

- Ne! - kiáltott valaki. - Nem kényszeríthet!

- Ó, dehogynem! - Ez egy nő hangja volt.

- Nem!

Az arcok homályosak voltak.

- Jól vagy? - hallottam egy hangot a hátam mögül.

Gyorsan megfordultam. Egy hosszú, vörös hajú lány állt mögöttem. Nagy barna szemeit kíváncsian rám szegezte.

- Persze...- feleltem kissé bizonytalanul.

- Nem úgy néztél ki...- fonta össze a mellkasa előtt a karjait.

- Jól vagyok. Tényleg - bizonygattam.

- Jó, mondjuk, hogy beveszem. - Az arca hirtrelen felvidult. - Rebecca vagyok! - nyújtotta felém a jobbját.

Elfogadtam a kezét, és bizonytalanul megráztam azt. - Én meg Yvonne.

- Hogy kerültél oda be? - kérdezte kíváncsian az Útvesztő felé mutatva.

- Fogalmam sincs...

- Te sem emlékszel? - kérdezte vidáman.

- A-a.

- Na és? Te hol dolgozol?
- Itt? - mutattam körbe a kertben.
- Képzeld én Gally-nél, építészként! - felelt a fel nem tett kérdésemre. - Annyira borzasztó, Gally egy vadállat! - háborgott.

- Még nem volt hozzá szerencsém...

- Jobb is! Kívánd, hogy sose találkozz vele! - rázta hevesen a fejét, amitől csak úgy röpködtek a vörös tincsei.

- Rebeccaaaa! - hallottam Newt hangját. - Nincs semmi dolgod? - kérdezte viccelődve a fiú.

- De...- azzal Rebecca komoran összeszűkítette a szemét.

Ettől függetlenül egy tapodtad sem mozdult.

- Meg akarom verni Gallyt - szólalt meg hirtelen.

- Az elmondásaid alapján nem lenne szerencsés döntés.

- Az nem érdekel. Egyszer úgyis megkapja. Velem nem lehet csak újjat húzni!

- Mit csinálsz, keresztben lenyeled? - kérdeztem nevetve.

- Neeem, túl zsíros lenne nekem. Azonkívül, félek, hogy egy hétig csak szemöldököt szarnék.

- Hülye vagy.

- Lehet. De senki sem lehet teljesen normális, nem igaz?

Megvontam a vállam.

- Rebeccaaa!!!

- Ahj! Gally... Most... Most mennem kell... Különben... Külünben Gally... KINYÍR! - azzal intett, majd elkocogott.

A nap további része unalmasan telt. A kapa használatát tökélyre fejlesztettem ez idő alatt.

Este még beszélgettünk egy kicsit Rebeccával, majd mindketten visszavonultunk a függőágyunk mélyébe.