Négy fal között (THE MAZE RUNNER fanfiction)

15. fejezet - A lelki fröccs

Yvonne elvesztése engem zavart a legjobban az egész tisztáson. A többiek teljesen úgy viselkedtek mintha sosem ismerték volna őt. Úgy éreztem hogy magamra maradtam. Szomorúan ücsörögtem a tisztáson amikor léptek zaja zavart meg.

- Hogy érzed magad? - kérdezte Newt miközben lehuppant mellém.

- Őszintén? Voltam már jobban is.

- Sajnálom hogy a múltkor annyira kiakadtam rád. Nem lett volna rá okom. Hiszen te csak rám akartál vigyázni.

- Nem, teljesen baromként viselkedtem. Sajnálom...

Newt átölelt.

- Semmi baj - suttogta.

Jó volt hogy újra érezhettem az ölelését. Borzasztóan hiányzott.
Így ücsörögtünk egy jó darabig. Aztán feltápászkodtam és elindultam a fal felé.

- Rebecca, mire készülsz? - kérdezte aggódva Newt.

- Ne aggódj, eszemben sincs bemenni, ha erre gondolsz.

Megálltam a bejárat előtt és vártam Yvonne-t hátha visszajön. De csalódnom kellett. Még egy árva Siratót sem láttam, nem hogy őt. Bizonytalanul bámultam  az óriási falakat de meg sem mozdultak. Ekkor valaki odalépett, azt hittem hogy Newt az. De nem, a valaki erősen megütötte a vállam, én pedig a földre estem.

Láttam hogy Kira az, és azzal a lendülettel hogy elvágódtam kirúgtam alóla a lábát, ezáltal már ő is a földön feküdt.
- Te kis rohadék! - visította.

Hamarabb álltam fel mint ő, és amilyen erősen csak tudtam, belerúgtam az oldalába.
Ő odakapott. A földön fekve és zokogva ő nyújtotta a legszánalmasabb látványt amit valaha is láttam. Nem ütöttem meg többször, csak leköptem.

Mire a többiek odértek meglepetten tapasztalták hogy nem vertem pépessé Kirát. Épp le akartam guggolni hozzá amikor Newt a kezem után kapott.
- Rebecca, ezt ne! - mondta.

- Ne aggódj, nem akarom bántani - nyugtattam.

Szóval leguggoltam Kirához, elhesegettem a kósza tincseket az arcáról és a füléhez hajoltam.

- Ez hiányzott kedvesem? Akkor rohadj meg! - súgtam.

- Te rohadt kis ribanc...-felelte - ezt nem fogod megúszni.

- Tényleg? - kérdeztem, majd ahelyett hogy hagytam volna hogy az indulatok eluralkodjanak rajtam, és behúztam volna neki, inkább felálltam és a srácok felé fordultam.

- Miért vagy ilyen vele? - kiáltotta valaki a tömegből.

- Miért vagyok ilyen? - ismételtem - Hát ti komolyan nem látjátok mit csinál? Azt hiszitek hogy ő tényleg olyan kis visszahúzódó nyuszi amilyennek mutatja magát?

- Mire akarsz rávilágítani? - vágta oda egy másik valaki.

- Arra hogy ez a csaj egy piszkos kis hárpia! Miatta történt egy csomó minden! Miatta került Yvonne az útvesztőbe! - kiáltottam - Béke poraira! - tettem hozzá a könnyeimet törölgetve.

- Nem! - vágta rá Gally - Már meg ne sértődj Rebecca, de Yvonne azért került be oda mert megszúrta egy Sirató, azért küldtük be mert nem akartunk mi is megfertőződni.

- Lehet hogy megszúrták, de Kira lökte oda a Siratónak, hogy saját magát mentse! Láttam amikor odalökte őt - magyaráztam.

- Miért hinnénk neked? Nem lehet hogy csak féltékeny vagy Kirára? De figyelj csak, ha valaki azt mondja hogy látta rajtad kívül akkor elhiszem! - szónolkolt Gally.

Csend uralkodott a tisztáson, amikor Chuck félénken felemelte a kezét.
- Én is láttam - mondta.

- Én is - szólt Serpenyő is.

- Igen, én is láttam - mondta lesütött szemmel Winston.

- Kira, ez igaz? - fordult oda Gally.

- És ha igen? Mit számít az? Az a kis picsa már úgy is megdöglött. - válaszolta dühösen Kira.

- Te is ezt érdemelnéd! - kiáltottam, és épp készültem megint megütni amikor Newt megfogta a kezem.

- Kira nem ér annyit - suttogta és odahúzott magához.

- Ezt nem úszod meg te rohadt köcsög! - üvöltötte Kira.

- Azt próbáld meg, ha bántani mered Rebeccát, velem gyűlik meg a bajod! - mondta Gally, azzal szétoszlott a tömeg, és ott hagytuk Kirát a földön fekve.

Nem látták el a sebeit, még enni sem adtak neki. De nem sajnáltam. Megérdemelte amit kapott, és úgy éreztem hogy törlesztettem az adósságom.

***

A  nap hátralevő részében azon dolgoztam hogy egy farönköt Yvonne-ná formáljam. Hamuval rajzoltam neki arcot, a tetejére pedig raktam füvet meg leveleket, haj gyanánt.

Este felé már Thomas visszatért az útvesztőből, de Minho csak percekkel később ért oda a Tisztásra. Valamit fogott a kezében, vagyis inkább valakit. Yvonne volt az.

Odarohantam hozzá.

- Hol találtad? Él még? - kezdtem bombázni kérdésekkel Minhot.

- Az egyik fal tövében feküdt. De nem is az a különleges. Nézd, eltűnt a szúrás nyoma.

Tényleg nem volt már a kezén a Siratónak a szúrása. De nem foglalkoztam ezzel igazán, csak megfogtam Yvonne-t és segítettem elvinni a kóroncokhoz.
Bent maradtam vele, az ágy mellett ültem. A többiek elmentek valami gyűlésre, én pedig vállaltam hogy ott maradok és vigyázok rá. Egyszer csak kinyitotta a szemét. Nagyon nehezen pislogott. Rám nézett.

- Már emlékszem... - mondta majd ismét elaludt.