Négy fal között (THE MAZE RUNNER fanfiction)

16. fejezet - Emlékről emlékre

Yvonne

Emlékszem...

Emlékszem.

Emlékszem...!

Már emlékszem!

Egy vörös hajú lány állt előttem. Emlékszem, hogy nem tudtam irányítani az érzéseimet. Egyszerűen nem tudtam gondolkodni. Mintha a gyűlölet, a harag, mely bennem forrt, nem is a sajátom lett volna.
Emlékszem, ahogy a vörös hajú lánnyal szemben álltam. Emlékszem a haragtól csillogó barna szemeire. Emlékszem, nem tudtam megtenni, de valami elképzelhetetlen erő kényszerített rá. Emlékszem, ahogy meghúztam a ravaszt.
Teste kábultan zuhant a földre.

Mikor felébredtem, oly hirtelen kaptam levegő után, mintha hosszú órák után találtam volna meg a vízfelszínt.
Még mindig a kóroncoknál voltam, ahogy Rebecca is ott ült mellettem. Lassan, erőtlenül ültem fel.

- Rebecca...- szólítottam meg.

A hangomra felébredt, és felém kapta a tekintetét.

- Hogy vagy? - kérdezte álmosan.

Kitértem a kérdés elől, helyette így feleltem: - Már emlékszem rád.

Majd értetlen tekintetét látva folytattam. - Ismertelek mielőtt idekerültünk.

Döbbenten meredt rám.

- Én emlékszem rá - ismételtem, majd lassan felálltam, és elindultam kifelé.

- Hová mész? -  fordult utánam.

- Csak... kell egy kis friss levegő.
Rebecca nem jött utánam. És talán jobb volt így. Körülöttem teljes csend honolt, kivéve a fejemet. Csak úgy zsongtak benne az emlékek. Egymást túlüvöltve próbáltak a felszínre törni.

Emlékszem.

Emlékszem, de mégsem. Tudom, hogy tudnom kellene, de nem tudom felidézni.

Hirtelen éles fájdalom hasított a fejembe. Letérdeltem a fűbe.

Egy folyosón voltam. A távolból halk beszélgetés foszlányai ütötték meg a fülem.

- Készen áll az első? - Egy női hang volt.

- Természetesen - felelte egy férfi.

Benéztem abba a helységbe ahonnan a hangok jöttek.

- Akkor küldjük fel! - folytatta a nő. - Irány az Útvesztő!

És felküldték. Fogalmam sem volt hová, hogy mi az az Útvesztő.

Aztán a tekintetem összevillant a nőével.

- Yvonne! - kiáltotta, mielőtt elszaladhattam volna. Kiáltása visszhangzott a fejemben.

Mikor ismét magamhoz tértem, újra a tisztáson voltam. Lassan felálltam. Hirtelen eszembe jutott, hogy már nagyon régen nem néztem bele a naplóba. Elindultam hát a függőágyamhoz, hogy megkeressem. Ott volt a pulóverem zsebében. A ruhadarabot felvettem, mert igencsak csípős volt a szellő, a kis noteszt pedig kinyitottam, és leültem vele egy fatönkre. 

,,Sokadik nap.
Már az időérzékem is teljesen elvesztettem. Nem tudom, hány napja vagyok itt. Bezártak. Tudják, hogy tudom.

A.T''

,,A képembe röhögött. A szemem láttára küldték fel a barátaimat. Hogy hová? Hát a biztos halálba!

A.T''

,,Már biztos vagyok benne. Biztos vagyok benne, hogy rám is ez vár. Fel fognak küldeni oda. Mert tudom. Mert tudjuk. Fel fognak küldeni az Útvesztőbe meghalni. Mert van véleményünk. Át akarják mosni az agyunkat. Vagy beküldenek oda''

A.T''

És itt véget értek a bejegyzések. Talán felküldték. És itt van közöttünk.

Tovább lapoztam, és egy darab szénnel folytattam a naplót. Fogalmam sem volt hány napja lehetek ott, ezért felkaltam egy botot, és a tőrömmel karcoltam rá egy vonalat.

Mikor Minho és Thomas megtalált odabent, délután volt, azt hiszem.

Másnap találkoztam Rebeccával. Egy újabb vágás a botra.

Rebecca két nappal később esett le a tetőről kunyhóépítés közben. Még két vágás.

Öt nappal később próbáltam meg kiszökni az Útvesztőbe.  Még öt.

Egy nappal a szökésem után küldték fel Kirát. Még egy vágás.

Egy nappal később kezdett el Rebecca tervet kovácsolni Kira ellen.  Újabb vágás.

Azután két nap telt el, és a harmadikon Rebecca először húzott be Kirának. Még három.

Másnap kezdtünk el kémkedni Kira után. Ez négy napig tartott. A negyediken csókolt meg Minho. Még négy.

A következő nap ''csatlakozott'' hozzánk Gally.

Egy nappal később verekedtem össze Kirával.

Ezután két napig lábadoztam.

Aztán támadtam a siratók. Még egy.

Majd beküldtek az Útvesztőbe. Rebecca azt mondta három napig voltam ott.

Megjelöltem az utolsó három napot is, majd összeszámoltam a boton összegyűlt vágásokat.
25. Ezek szerint huszonöt napja vagyok a Tisztáson. Majdnem egy hónapja.

Majd felvettem a szenet, és írni kezdtem vele a naplóba.

25. napom az Útvesztőben.
Annyi minden történt mióta idekerültem. Nem tudom, kijutunk-e valaha. Talán igen. Talán nem. Talán örökre ittragadunk...