Négy fal között (THE MAZE RUNNER fanfiction)

13. fejezet - A Siratók támadása

Rebecca

Yvonne hamarosan felépült, azután hogy Kira majdnem péppé verte. Miután meggyógyult elkezdtünk terveket szövögetni, de nem jártunk sikerrel. Amikor bocsánatot kértem Gallytől, azt hittem a triónknak semmi sem lesz akadály. Hát tévedtem.

Amikor éppen nem dolgoztam, bánatosan kóvájogtam a Tisztáson, és azon gondolkodtam hogy mióta itt vagyok csak egy jó dolog történt velem. Az is Newt volt. Kezdtem beletörődni hogy elcsesztem, és már nem változtathatok rajta.
Időm nagy részét a kilátóban töltöttem.

Egyszer éreztem hogy kezd megrázkódni, tehát valaki mászik fel. Yvonne volt az.

- Mi a szomi tárgya? - kérdezte.

- Épp azon gondolkodtam hogy hogy tudtam ennyi idő alatt elcseszni mindent. - feleltem

- Ugyan már. Ne aggódj kitalálunk valamit! - próbált vígasztalni.

- Túlságosan jó kedved van. Mi a baj? Kira ennyire  megütött? - kérdeztem.

- Nem. Vagyis nem tudom hogy ezért van-e jó kedvem.

- Minhoval beszéltél az ominózus eset óta? - érdeklődtem.

- Hülye vagy? Dehogy beszéltem. Örülök hogy nap közben az Útvesztőben van, és nem kell látnom.

- Egyébként ma Alby is bement a futárokkal. - meséltem.

- Ezt honnan veszed?

- Láttam őket reggel.

Már kezdett sötétedni.

- Szerinted visszaérnek? - kezdtem egy kicsit aggódni.

- Nem tudom. - rázta meg a fejét Yvonne.

- Gyere! - mondtam majd elkezdtem lemászni a kilátóról.

Mindenki a kapu előtt állt, és várták hogy Thomas, Minho és Alby visszatérjen.

- Mi a helyzet? - kérdeztem Gallytől.

- Még nem értek vissza - válaszolta.

Ekkor tűnt fel a két futár, akik Albyt támasztották. Úgy látszott hogy el van ájulva. A kapu elkezdett bezáródni. Mindenki torkaszakadtából üvöltött és buzdította őket.

- Miért nem segít senki? - aggodalmaskodott Yvonne.

- Aki bemegy oda, az nem jönn ki élve - magyarázta Gally.

- Ezt hogy érted? Mi van odabent? - kérdeztem.

- A Siratók...

- Mik? - tettük fel a kérdés egyszerre Yvonne-nal.

- Senki nem tudta elmondani ha látott egyet. De állítólag hatalmas szörnyetegek, akiket az alkotók szabadítottak ránk.

Az útvesztő felé tekintettem, már majdnem kiértek amikor a kapu becsukódott.

- Most mi lesz? - érdeklődtem.

- Reménykedjünk hogy megérik a reggelt! - válaszolta Gally, majd otthagyott minket.

Yvvone és én még egy darabig dermedten álltunk az útvesztő előtt. Aztán mikor már tudtuk hogy semmi csodafolytán sem nyílik ki a kapu úgy döntöttünk hogy elmegyünk aludni.

Másnap reggel, mindenki izgatottan várta a kapu előtt Minhoékat. Az óriási falak megmozdultak, és elkezdtek széthúzódni. Óráknak tűnő percekig bámultunk az útvesztőbe, de nem jött senki. A tisztársak lassan elhagyták a helyszínt. Már csak néhányan álltunk ott amikor Chuck felkiáltott:
- Nézzétek! Ott vannak!