Négy fal között (THE MAZE RUNNER fanfiction)

19. fejezet - A kijutás

Rebecca

Miután a srácok visszatértek az útvesztőből, mindenki izgatott lett. Főleg én.

Éppen azt tervezgettem hogy mit viszek magammal, amikor Newt sétált oda hozzám.

- Na, hogy döntöttetek? Mikor indulunk? - kérdeztem.

- Holnap. Mindenki kap még egy napot hogy összepakolja a legszükségesebbeket. Látom te már el is kezdted - állapította meg.

- Jól látod. De nincs értelme sok mindent magammal vinni, ami azt illeti nem is nagyon van mit.

- Én sem. Nem viszek semmit, csak valami ételt, de gondolom az mindenkinél lesz.

- Tudod, én azt remélem, hogy odakint egy egészen más élet vár ránk. Újra lehetne életünk. Már csak át kell verekednünk magunkat az útvesztőn, és véget ér ez a rémálom. Szerinted mi van kint?

- Ötletem sincs. Csak annyit remélek hogy jobb mint odakint jobb mint itt. - mondta.

Ekkor jutott eszembe valami, amitől eléggé megijedtem. Newtra pillantottam.

- Mi a baj? - kérdezte miközben csodálatos szemeivel engem nézett. A szemei aggodalmat tükröztek. Értem aggódott.

- Newt, csak kérdezni szeretnék valamit. - ő csak értetlenül figyelt - Ha kint emlékezni fogunk, és kiderülne hogy korábban ismertük egymást, és valami rosszat tettünk a másik ellen.. Te akkor is szeretni fogsz? - kéreztem miközben megfogtam a kezét.

- Mire gondolsz?

- Csak tudni akarom hogy számíthatok-e rád.

- Számíthatsz - válaszolta, majd egy puszit nyomott a homlokomra és elindult megnézni hogy a többiek mit csinálnak.

Egyszerre voltam izgatott és ideges. Féltem az útvesztőtől, de ugyanakkor az az érzés tartott életben hogy kijuthatok és újra normális életet élhetek.

Ami pedig Kirát illeti, nem is szólt senkihez azóta hogy kiosztottam. Egy kicsit sajnáltam is.

Este a többiek már nagyban aludtak, de nekem valahogy nem jött álom a szememre. Az egyik fa tövében ücsörögtem és néztem a csillagokat.

- Miért nem alszol? Holnap nagy nap lesz. Ki kéne pihenned magad! - hallottam meg Gally hangját.

- Ezt én is kérdezhetném...Amúgy meg nem tudok elaludni.

Odasétált hozzám és megállt mellettem. Ő is felnézett az égre.

- Mit nézel annyira? - kérdezte.

- Csak, ahogy a csillagokat nézem, eszembe jutnak apró képek az előző életemből.

- Például?

- Volt egy bátyám - feleltem magabiztosan.

- Miért vagy ebben ennyire biztos?

Lenéztem a földre majd mélly levegőt vettem:
- Valamennyire emlékszem rá...

Ezután még sokáig beszélgettünk. Ami azt illeti egész kedves volt hozzám, ahhoz képest ahogy eleinte viselkedett.

*****

Másnap reggel mindenki izgatottan várakozott a fal előtt. Néhányan még nem értek oda, éppen őket vártuk. Chuck futott be utolsónak.

- Hol voltál ennyi ideig? - kérdeztem - Mindenki rád várt.

- Én...elaludtam - mondta a zavartól kivörösödött arccal.

Én elmosolyodtam, majd a fal felé fordultam. Habár nem voltunk annyira sokan, se Yvonnet se Newtot nem láttam a tömegben. Meg amúgy is hátul álltam.