Négy fal között (THE MAZE RUNNER fanfiction)

12. fejezet - A háború elkezdődik

Yvonne

Teljesen átlagos reggel volt. Éppen dolgozni indultam, vidáman fütyörészve, de valakinek mindig sikerül elrontani a kedvem. Ma Newt volt az.
Mikor odaértem hozzá, felettébb morcos volt, gondolom a Rebeccával való beszélgetés miatt. Ahogy mellé értem, halkan köszönt, majd pár másodperc után hozzátette:
- Jut eszembe, Alby szólt, hogy adjam át, mától a konyhán dolgozol Serpenyőnél.

- De miért? - Teljesen megrémültem, mert a Tisztáson töltött kemény két hét alatt rájöttem, hogy én tökre szeretek kapálni.

- Mert amióta itt vagy, egyetlen palánta sem nőtt ki...- felelte közömbösen.

- Tehát vegyem úgy, hogy ki vagyok rúgva?

- Vedd aminek akarod...- Azzal vissza is fordult a hülye földjéhez. Tudja mit? Akkor csessze meg, ha nem vagyok elég jó a drágalátos paprikájának! Pedig még énekeltem is neki. Mondjuk, lehet itt a hiba...

Sértetten sarkonfordultam, és elmasíroztam.
Serpenyő elég kedvesen fogadott, bár nem igazán tudtam értékelni.

Ebédnél Rebeccához és Gallyhez ültem, azonban senki más nem csatlakozott. Mily meglepő.

- Végül is, nem olyan rossz Serpenyőnél dolgozni, mint gondoltam - meséltem nekik ebédelés közben.

- Miért is rúgtak ki? - kérdezte hirtelen Rebecca.

- Jobb szeretem áthelyezésnek hívni - feleltem. Először nem akartam bevallani az ,,áthelyezésem'' okát, de aztán úgy voltam vele, hogy előbb utóbb úgy is megtudnák, így elmondtam. - Newt állítása szerint amióta ott dolgozok, egy palánta se nőtt ki...

Amikor a számat elhagyta az utolsó szó, Rebecca hangosan felvihogott.

- Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen? - kérdezte még mindig nevetve.

Én nem feleltem. Nap közben kilogikáztam, hogy igazából láttam nőni valamit a kertben, úgyhogy nem az énekhangommal lehet baj. Valószínűleg azt a keveset ami kinőtt, kikapáltam.
Buksisimi, Yvonne!

Délután Rebecca újra a kunyhó mögött várt.

- Megtudtál valamit Kiráról? - kérdezte.

- Nem is beszéltem ma vele - feleltem unottan.

- Akkor beszélgess vele!

- Mikor?

- Most, menj már!

- De miért? Kezdem úgy érezni, hogy nem jó ötlet kémkedni utána. Hagyjuk békén a csajt, és kész! - Már nagyon nem volt kedvem bájcsevelyt fojtatni azzal a libával.

- A gazt idejében ki kell gyomlálni, nem szabad hagyni, hogy túl nagyra nőjön! - magyarázta.

Összevontam a szemöldököm. - Te miről beszélsz? Mikor csaptál fel kertésznek?

- Hogyhogy miről beszélek? Hát Kiráról? Hogy jön ide a kertészkedés? - Totál összezavarodtam.

- Akkor hogy jön ide a gaz?

- Milyen gaz? - értetlenkedett.

- Amiről az előbb beszéltél! - emeltem meg a hangom.

- Ja, én Kiráról beszéltem. Hogy nem szabad hagyni, hogy túl nagyra nőjön a pofája... mint a gaznak. Tetszik érteni? - felelte.

- Aha... - Úgy éreztem, mintha figyelne valaki. Nem mertem megfordulni, úgyhogy inkább elindultam megkeresni Kirát.

Mindenhol kerestem, de sehol sem volt. Aztán ő talált meg engem.
Hirtelen ragadta meg a vállam, majdnem szívrohamot kaptam.

- Te hülye ribanc! - ripakodott rám. - Köpsz rólam a vöröskének, mi?

- Nem, nem, engedd, hogy megmagya...- Nem fojtathattam, mert behúzott egyet, aminek következtében a földre estem..

Az orromból azonnal ömleni kezdett a vér, teljesen összekenve az államat, majd a pólómat.

- Emlékszel mit mondtam neked, hm? Azt, hogyha megpróbálsz köpni rólam, azt is megbánod, hogy a világra jöttél, rémlik? - Azzal belémrúgott.

Hiába akartam volna, akkor sem álhattam ellen a rúgásainak.

Megpróbáltam felállni, de visszalökött a földre, éles fájdalmat éreztem, majd minden elsötétült.

Mikor kinyitottam a szemem, a kóroncoknál találtam magam.
Mellettem Rebecca üldögélt, és mikor meglátta, hogy már ébren vagyok, rögtön bombázni kezdett a kérdéseivel:

- Mi történt? Kira volt? Tudom, hogy ő volt! De most komolyan ő volt?!

- Hagyd már! - szólt rá Gally.

Felültem, és a rettenetesen sajgó fejemhez kaptam.

- Mi történt? - kérdezte Rebecca újra.

- Az a kurva...- feleltem bizonytalanul.

- Tudtam, hogy ő a ludas! Nem hittem ám el semmit annak a kis ribinek!

- Miről beszélsz? - kérdeztem.

- Kira bőgve mesélte, hogy ő nem akart téged bántani, de te provokáltad...- felelte Rebecca immár teljes lelki nyugalommal..

- Hogy mi?!

- Jól hallottad. Ezennel gratulálok a kettes számú közellenségi posztodhoz - bólogatott Rebecca.

- Kösz. Most komolyan mindenki elhitte?! - Kiakadtam. Nagyon.

- Valahogy úgy.

Visszafeküdtem, és a tenyerembe temettem az arcom. - Te jó ég.