Egy csepp magány, egy csésze kávé BEFEJEZETT

16. Fejezet

Lent a konyhában volt valaki. Mikor elindultunk lefelé láttuk, hogy ég a villany. Ijedten kaptam Shawn-ra a tekintetem, aki csak legyintett és ment tovább a lépcsőn...

– Semmi baj, gyere csak!– szorította meg kezem bátorítóan.– Bemutatlak neki, jó arc. Legalábbis legtöbbször.– nevetett, majd a konyhába húzott, ahol egy 25 év körüli lány nézelődött a hűtőben.
– Aaliyah...– suttogtam és csaptam a homlokomra.
– Szia Liyah, bemutatok neked valakit.–vigyorgott, mint a vadalma.– Ő itt Dor, a legjobb barátom.– nézett rám, miközben még mindig a kezem fogta. Egy apróbb szorítással próbáltam a tudtára adni, hogy már nem félek, elengedheti, de nem vette a lapot.– Dor, ő a húgom, Aaliyah.
– Szia, Dorothea Martin, örülök, hogy megismerhetlek.– nyújtottam a kezem, amiről az előző pillanatban ráztam le Shawn mancsát, amit Aaliyah végigkövetett szemével.
– Aaliyah Mendes, úgy szintén.– mosolygott. – Hát bátyó, én mindig tudtam, hogy nem csak barátok vagytok.– tette karba kezeit és vonta fel fél szemöldökét nevetve.
– Félreérted, Dor csak félt. Nem tudta, hogy te vagy a konyhában.– szabadkozott.
– Aha persze.– nevetgélt még mindig. – Na enni hívtál, nem? Hol a kaja?– tért a tárgyra.
– Ott.– mutatott a sütő melletti fehér zacskóra.

– Hogyan találkoztatok?– kérdezte a lány, miközben egy újabb falatot vett a szájába.
– Hát, ez egy vicces történet.– nevettem.– Shawn leöntött kávéval.
– Na ne. Tisztára, mint a filmekben.– ábrándozott.– De akkor tesó, te hoztad a szokásos formád.
– Nem is.– műdurcizott Shawn.– Dor, basszus. Egyél már, ott szórakozol azzal a két gombóccal 20 perce. – nézett rám rosszallóan.
– Nem vagyok éhes.– rántottam meg a vállam.
– Sosem vagy az, de egyél. Rossz nézni, ahogy turkálod.

– Shawn, a haverja vagy, vagy az apja? Hagyjad már, majd eszik ha akar. Nem kislány már...– cseszte le bátyját a fiatalabb Mendes.
– Köszönöm.– küldtem felé egy hálás pillantást. – Lassan mennem kéne, holnap dolgozom és ma még be kell mennem Donuty nénihez.– álltam fel az asztaltól.
– Ne menj még, csak most jöttél.– kérlelt Shawn. – Ugye te sem akarod, hogy elmejen Aaliyah?
– Nem, de anélkül is ezt mondtam volna, ha nem rúgod meg a lábam, idióta!– rivallt testvérére, mire Shawn arca a paradicsomhoz kezdett hasonlítani.

–Jó, maradok még, de maximum egy órát!– tettem fel a mutatóujjam.– Aaliyah, te mivel foglalkozol?– próbáltam oldani a feszültséget és terelni a témát.
– Ingatlanügynök vagyok, mint anyu.– rántott vállat.– Te pedig orvos vagy, ugye?– kérdezett vissza.
– Igen, általános sebész. Lehet mindenki ezt kérdezi tőled, de nem szerettél volna a zenével foglalkozni?– érdeklődtem.
– Hangom szar, hangszeren megtanulni játszani nem volt türelmem, szóval nem.– mondta ki nemes egyszerűséggel.
– Apropó, zene. Dor, te tudsz énekelni?– kérdezte Shawn.
– Nem, azt nem.– mondtam zavartan.– De tudok fuvolázni és zongorázni is.
– Tényleg?– képedtek el mindketten.
– Igen, szerintetek viccelek?– váltogattam a tekintetem kettejük között.– Megmutassam?– dobtam be az egyetlen kérdést, ami eszembe jutott.

– Kérlek.– mondta Shawn.
– Tudnotok kell, hogy klasszikus zenét tanultam, nem könnyűt. De ha adtok egy kottát, eljátszom.– vontam vállat.– Mit játsszak? Nem tudok annyira zongorázni, de megpróbálom.
– Amit akarsz, de nekem nincs komolyzenei kottám.Kínácsi vagyok, hogy mit jelent az az annyira. A Little star-t akarod eljátszani, vagy mi?– nevetett, ami elég rosszul esett. Na majd megmutatom neked, Shawn Peter Raul Mendes, hogy kit nevettél ki.
– Menjünk már, én hallani akarom, ahogy játszik.– mondta Liyah.
– Akkor keresek valamit.– sóhajtva vettem elő a mobilom.

"Shawnlandiá-ba" érkezve rögtön a zongorához léptem, felhajtottam a tetejét, levettem a billentyűvédő anyagdarabot is. Leültem a kis díványra, ami előtte volt, majd ujjaimat végigsimítottam a billentyűkön. Elmosolyodtam.
– Annyira szép ez a hangszer...– suttogtam, majd leütöttem az első hangokat. Végül Beethoven Holdfény szonátájába kezdtem bele, amit a többiek csendben hallgattak. Teljesen belemerültem a játékba, közben néha lehunytam a szeme, próbáltam beletenni a lelkem. Annyira sikerült, hogy az arcom is követett, így néha elég fájdalmas képet vágtam. Ez egy ilyen darab, kicsit depis. Mikor az egyik rész végéhez értem, már kicsit utam, hogy bámulnak így az utolsó hangoknál erőteljesebben ütöttem a zongorát, majd mosolyogva fejeztem be a darabot.

– Ez olyan nagyon szép volt. De túl szomcsi, lehetne valami vidámabbat is?– kérdezte Liyah.
– Dor, ez...– akadt el a szava.– csodálatos volt, nagyon tehetséges vagy. Királyul játszol, nagyon tetszett.
– Köszönöm.– mosolyogtam szerényen.– Akkor, Aaliyah, ez most neked szól, ez sokkal vidámabb, olyan mint te.– nevettem, majd belekezdtem a Török indulóba, egyenesen Mozart-tól, az ujjaim versenyt futottak egymással, azt hittem el fogok késni, de sikerült végigjátszanom. Elégedetten álltam fel és fordultam a közönségem felé, akiknek meglepettségükben a padlót súrolta álluk, kezeik pedig megállíthatatlanul és baromi hangosan tapsoltak.
– Te nem tudsz annyira zongorázni, mi–ocsúdott fel először Shawn. – Visszavonom, amit még az étkezőben mondtam. Jobban játszol, mint én. Ez egy baromi nehéz darab...

– Ez tényleg nagyon jó volt. – tapsikolt a kis Mendes.
– Köszönöm. – mosolyogtam.
– Mennyi ideig tanultál játszani? – kérdezte Shawn.
– 6 évesen kezdtem és 12 évig tanultam. Aztán ideköltöztem, Torontóba. – meséltem szomorúan.
– Te 18 éves korod óta laksz itt? – érdeklődött a lány.
– Ide jártam egyetemre és végül itt maradtam. – vontam vállat. – De most már tényleg megyek...
– Várj Dor! Felvettem a Mozart-ot, átküldöm, majd nézd meg.

– Mindenképp. – léptem ki a szobából.

– Kirakhatom instára? – kérdezte tágra nyílt szemekkel.
– Miért? – ráncoltam a szemöldököm.
– Meg akarom mutatni a rajongóknak, hogy egy tehetség jött a házamba. – nevetett.
– Kérdezd meg Andrew-t, felőlem mehet. – idő közben a bejárati ajtóhoz értünk, ahol búcsúzásképp megöleltem Aliyah-t, majd a bátyjához léptem.
– Kikísérlek, jó? – mosolygott. – Hívtál már taxit?

– Igen perceken belül itt is le... – majd hallottam egy dudaszót. – vagyis, itt van.
– Menjünk. – fogta meg a karam és kihúzott az utcára.

– Köszönöm, hogy eljöttél. És hogy megmutattad, milyen jó zongorista vagy. – nevetett.
– Én köszönöm, hogy meghívtál. – mosolyogtam. – Élőben is jól játszol. De most mennem kell. – fordultam felé.
– Szia. – hajolt közel az arcomhoz, majd egy gyors puszit kaptam az almácskámra, amit rögtön viszonoztam is.
– Szia. – indultam a taxi felé, aminek az ajtaját Shawn, szokásához híven, kinyitotta nekem. Miután beültem, aprót intettem a fiúnak, aki visszaintett, majd elindult befelé, én pedig lediktáltam a címet. Hirtelen Aaliyah hangja ütötte meg a fülem.
– Na, megcsókoltad végre? Jó fej, én bírom. Lehet a sógornőm. – nevetett.
– Kuss Liyah, lehet még hallja. És nem, még nem...

Most Shawn tesója burkoltan azt mondta, hogy elvehet? Mi van? Nem, nem akarom, hogy Ő többet akarjon. Olyan jól elvagyunk így, annyira élvezem, hogy végre van egy rendes barátom, akinek bármit elmondhatok. Nem akarom elveszíteni... Habár, attól, hogy járnánk, még ugyanúgy megértene, nem? Ahj, Dorothea állj le, tegnap beszélted meg magaddal, hogy nem érzel iránta semmit, nem eshetsz vissza. Ez csak fellángolás, csak fellángolás... A nagy francokat, megőrülök érte, amikor énekelt, olyan volt, mintha az a dal rólunk szólt volna. Melegség öntött el és azt hittem megcsókolt, mert Maybe this will be night that we kiss, for the first time, basszus Or that's just me and my imagination (Talán ez lesz az este, amikor először csókolózunk, vagy ez csak én vagyok és a képzeletem). Tudja, hogy mit érzek? Nem, az nem lehet. Titkolnom kell, lehet, hogy csak félreértem és csak fellángolás. És nála is. Remélem... Gondolataimból a taxis zökkentett ki.

– Elnézést, de Ön nem Dorothea Martin? Shawn Mendes barátnője? – kérdezte.

– Én vagyok, de a kapcsolatunkról nem mondhatok semmit. – sóhajtottam.
– Hah – horkantott – Gondolhattam volna, de megérkeztünk. – állt meg a kórház előtt én pedig fizettem és kiszálltam.
– Viszlát! – majd köszönés nélkül elhajtott. Szép.

Megcéloztam a kávézót, ahol találkoztunk Shawn-nal, vettem egy sonkás szendvicset, 2 gyümölcsös joghurtot és csokis kekszet Donuty néninek. A kórház földszintjén néhány magazinnal lettem gazdagabb, majd teli kezekkel indultam a kórterem felé.
– Szia Donuty! Megjöttem, hoztam enni és pár újságot. – mosolyogtam.
– Szervusz kedvesem, örülök, hogy itt vagy. Köszönöm. Mesélj nekem, megmutatod az a videót, amiről mindenki beszél? – kérdezte csillogó szemekkel.
– Milyen videó? – akkor esett le, Shawn kirakta a zongorázós videóm...