Egy csepp magány, egy csésze kávé BEFEJEZETT

35. Fejezet

– És, Shawn.– kezdeményezett beszélgetést anya– Mivel foglalkoznak a szüleid?
– Anyukám, Karen ingatlanügynök, apukám Manuel pedig üzletember.– mondta kicsit sablonosan.– Van egy húgom, Aaliyah, ő anyuhoz hasonlóan ingatlanokkal foglalkozik.

– Áh, értem.– bólogatott anya vadul.– Te pedig énekes vagy, nem de?
– Igen, az volnék Lilibeth.– túrt hajába zavartan.– Ha jól tudom, te pedig irodalom és történelem tanár voltál.
– Pontosan, a férjem pedig szívsebész.– magyarázta–De ne félj, nem harapok.–nevetgélt. Anya mindig ilyen, ha feszült helyzet alakul ki, csak nevet egyet és úgy tesz, mintha misem történt volna.– Hogy tetszik London?

– Többször voltam már itt koncertek miatt, de édesanyám brit, sokat jártunk ide, mikor még éltek a nagyszüleim.– komorodott el.
– Óh, sajnálom.– biggyesztette le száját.– Viszont az remek, hogy félig brit vagy.

– És félig portugál, tehát nem vagyok törzsgyökeres kanadai, csak ott születtem.
– Érdekes.– merengett.

– Megérkeztünk.– fékezett le Dan. Shawn gyorsan kipattant, majd felém fordult, nyújtotta kezét, hogy kisegít, amit természetesen elfogadtam, ugyanezt megismételte anyukámmal is.

– Hű, micsoda úriember.– nevetett anya.

– Line.– nyitotta ki neki is az ajtót.

– Köszönöm.– mosolygott leendő sógornőm hálásan.– Látod Dan, tanulhatnál tőle!– mondta megjátszott sértődöttséggel hangjában, amit a bátyám egy morgással nyugtázott. Éljen az ifjú pár!
– Megvannak már a virágok, vagy most fogunk választani?–tereltem a témát.
– Persze, dáliák mindenhol, minden mennyiségben.– emelte fel kezét és írt le vele egy kört.

– Szín?– kérdeztem tovább.

– Bordó és fehér, ez a esküvő főszíne. Csak ezt a két színt szeretném látni, kivéve a vendégek ruháján.– elmélkedett hangosan.

– Csokor, asztaldísz, minden dália...– motyogtam.
– Ahogy mondod.– helyeselt.– Menjünk be, már biztosan várnak.– indult az ajtó felé.

A virágbolt tulajdonosa egy idős néni volt, aki szerencsére nem ismert fel minket, így ezt most megúsztuk. Miután Line elmondta elképzeléseit, a hölgy ismertette a készítés menetét, a kiszállítást és az árakat. Ezután jött az a rész, amit azt hittem megúszunk.
– Szia Mami, megjöttem.– lépett be az ajtón egy 15 körüli lány.– Jó napot!– köszöntött minket is, majd elérkezett a felismerés pillanata.

– Shawn Mendes? És Dorothea Martin? Itt?– kezdett el ugrálni.– Te jó ég, nem hiszem el.–ugrált elénk és ölelt át minket egyszerre, mivel egymás mellett voltunk.–Bocsánat.–távolodott el és kezdte szemeit törölgetni.–Én vagyok a legnagyobb rajongótok, csináltam egy külön fan oldalt kettőtöknek, blogot írok rólatok és a közös képeiteket rakom ki, meg szerkesztettem egy csomó mindent. Nagyon cuki gyerekeit lesznek, a generátor szerint.–mondta sírós hangon.
– Ez nagyon aranyos tőled.– mosolyogtam kedvesen.– Hogy hívnak?
– Rachel. El sem hiszem, hogy ez tényleg megtörténik.– kezdett zokogni, mire hirtelen ötlettől vezérelve kicsit lehajoltam, mert a magam 178 centijével elég magasan voltam a kb. 1,5 méter magas lányhoz, de megöleltem.

– Lehet egy óriási kérésem?– nézett rám vörös szemekkel.
– Egy kép és egy aláírás nem számít annak.– vette át a szót Shawn.
– Nem arra gondoltam, de azt is szeretnék.– majd gyorsan megcsináltuk és újra felé fordultam.

– Szóval mi lenne a kérésed?– fogtam meg a vállát.

– Csinálhatnék veletek egy interjút vagy egy live-ot?– kérdezte idegesen, majd Shaw-ra néztem.