63. Fejezet

5.1K 251 39
                                    

Szeretsz engem, teljes szívedből és ezt nem esik nehezedre kimutatni. A szeretlek szó ide már nem is elég. Erre már nincsenek szavak... – nézett mélyen a szemembe.
– Nem Shawn, tévedsz. Erre mondják azt, amikor teljes az életed, megvan a másik feled... Megtálalod az, az...
– Igazit... – mondtuk ki tökéletesen egyszerre.

– Ez az egész kezd olyan lenni, mint egy film. – mondta Shawn, miközben halkan nevetett.
– Az elejétől fogva olyan, mint egy film. – majd a szemem az órára tévedt. – Te jóságos ég, hogy ment el egy teljes óra a semmivel?! El fogok késni... – hámoztam ki magam Shawn karjai közül, majd a gardróbhoz rohantam és magamat meghazudtoló gyorsasággal választottam ki az aznapi ruháimat, egy fekete topot és egy hosszú fekete-fehér csíkos nadrágot. A hajamat ujjaimmal eligazgattam, majd óriási hévvel levágódtam az étkező asztalhoz.
– Azt hiszem behoztam magam. – sóhajtottam, majd vettem az első falatot a számba.
– Nagyon rossz? – nézett rám Shawn féle.
– Nem, dehogy. Csak maradjunk annyiban, hogy mindig én főzök. – mosolyodtam el, mire elkomorodott. – Shawn, csak vicc volt, nyugi.
– Hát Dor, ha elkezdtél volna elégedetlenkedni...
– Mi lett volna? – néztem rá résnyire húzott szemekkel, szám apró görbülete a mosoly jeleit mutatatta.
– Akkor megbűntettelek volna Dorothea Elizabeth Martin. – mondta kajánul.
– Erre hadd ne mondjak semmit. – fogtam a fejem. – Mennem kell... – húztam a szám csalódottan, majd felpattantam. – Itt a pótkulcs, majd zárd be az ajtót, oké?
– Persze, hogy oké, nem vagyok kisgyerek. Majd találkozunk, szia Dor! – intett az ajtóból.
– Szia, Édes. – tűrtem egy tincset a fülem mögé, majd egy apró puszit leheltem arcára.

Gyönyörű nyári nap volt, amint kiértem, a napfény azonnal felmelgítette a bőröm. A lágy szél gyengéden simogatta az arcom sétálás közben. A tökéletesnek tűnő reggelt csak néhány fotós zavarta meg, de annyira boldog voltam, hogy nem is idegesített. Magabiztosan lépkedtem a klinika irányába. Már csak 2 és fél hónap... 2 és fél hónap és az új kórház orvos igazgató-helyettese leszek. Annyira hihetetlen, 29 évesen mondhatni visszavonulok, soha többé műtétek, soha többé ügyelet, sürgősségi és vizsgálatok... Csak én, egy csomó papír, rengeteg fogadás, bemutató és összejövetel végeláthatatlan interjúztatások... Várom, nagyon várom a váltást. Alig dolgoztam pár évet a szakmában mégis meguntam. Imádom, de én ennél többre vágyom, túlságosan fontoskodó ember vagyok, élvezem, ha irányíthatok. Az lesz a nekem való munka, ennél jobbat nem is kívánhatnék.

– Szia Matilde, hogy vagy? – léptem be a rendelőbe.
– Oh, Dorothy, de rég láttalak. – ölelt meg. – Jól, és te? Alakulnak a dolgok az álompasiddal? – húzta fel fél szemöldökét pimaszul.
– Hogy alkulnak-e? – nevetettem. – Minden tökéletes, minden...
– Ennek nagyon örülök. És milyen volt az esküvő? – kérdezősködött tovább.
– A legszebb, amin valaha voltam.– mondtam ábrándos tekintettel, miközben felvettem a kék kesztyűt. – Ki az első?
– Mrs. Stone, plasztikás, kontroll.
– Szuper, hívhatod is. – dőltem neki az íróasztalomnak.

Este elmentem Donuty nénihez. Végre hazajöhet... Nagyon hiányzott nekem. Ő, tényleg ő az egyetlen, aki mindig ott volt nekem Shawn előtt, mert persze, most Shawn tölti be a legfontosabb személy címet az életemben, de ez nem jelenti egyszerre azt is, hogy Donuty nénire nincs szükségem.
– Donuty! Úgy hiányoztál! Mondd, jól vagy? Hogy érzed magad? – támadtam le szegényt, aki hirtelen azt sem tudta, hogy hol van.
– Ó, Rotie! Te is hiányoztál. – vont gyenge karjaival oltalmazó ölelésébe. Ő a második nagymamám. Vagyis, az első, hiszen az igazi nagyszüleim már nem élnek, de... Ő itt van nekem és ez számít. – Nagyon jól vagyok, szuperül telt ez a hét, képzeld megismerkedtem egy fess férfivel, a neve Felix... – kuncogott.
– Mindent tudni szeretnék. –nevettem fel.
– Holnap találkozunk a parkban, együtt fogunk galambokat etetni. – jelent meg az arcán álmodozó mosoly.
– Nagyon romantikus... – bólogattam, de alig tudtam visszatartani a nevetésem.
– Ahogy hallom, neked is kijárt a romantika a brit barátainknál. – nézett rám pimaszul.
– Mitagadás, ezt nem tudom és nem is akarom megcáfolni...

Egy csepp magány, egy csésze kávé BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now